FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

9.rész

''Nem volna rossz az ódon Óbudába,

Ingujjba lenni, vagy nem is ruhába.

Kis korcsmában a sört isszák. – Talán

Ha én is innék, habzana a szám.

Száradt a számpadlása és a nyelvem.

Jaj, inni kell, de akkor föl kell kelnem.''

Az év vége rohamosan közeledett májussal, az előfutárral. Elérkezett a diákság utolsó mentsvára az éves összefoglaló témazárókig és utolsó felelésekig a jobb jegyért, míg a felsőbb éves diákok gimnáziumi életük utolsó nagy csatájukat vívják le, azon izgulva, hogy össze tudnak-e kaparni elég pontot a felvételire. Giorgioéknak még ez az év megengedte a lazulást, de jövőre tudták, hogy nekik is meg kell komolyodniuk, csoportjuk azon tagjainak kivételével, akik egész évben beleadnak apait-anyait. Vagy legalábbis elég a természetes intellektusuk, hogy ne kelljen ez hozzá. Ahogy már félévnél megmondta, Zsomi tényleg a humán utat fogja folytatni, és eszerint adta le jelentkezését jövő évi emelt óráira, a csapatból messze a legkönnyebb szívvel aláhúzva a választott tárgyait. Az egyetemen egyre többet gondolkodott merre menjen, de egyelőre csak azt tűzte ki, Pesten szeretne maradni, mert itt van a legnagyobb esélye a változás elhozatalára. Giorgio őszintén megpróbálta kitalálni mire menjen, de körülbelül hasra csapot mikor megkapta a papírt, és behúzta az angol-irodalom-média kombót, nem igen meggondolva mit tud majd vele kezdeni, ezek tűntek azoknak, amikre még ő is képes és azért nem teljesen hasztalanok – hiába próbálja az állam szabotálni teljesen a humán tanulását és használatát, mert túl sok önálló gondolkodás és véleményformálás jár vele. Utólag megbánta, hogy bejelölte az angolt, és nem konzultált barátjával, aki év elején előrehozottat akart belőle tenni, így még ezért előtte volt pár lefutni való kör, hogy módosíthasson, mert nélküle nem igen volt kedve órákra bejárni. Meg, gondolkozott még azon a bizonyos olasz érettségin is, hiszen még mindig hasznosabbnak bizonyult számára választottnak az előzőnél, nyelv mindenhova kell.

Péter, aki felépült betegségéből idő közben, és újra annyi időt tölt el velük, mint eddig, a matek-töri-német triászt választotta, eldöntve hogy gazdasági irányba megy tovább, és ez alkalommal végleg a fővárosba költözne párjával, aki szintén második idegen nyelvét választotta irodalommal és médiával vegyítve. Mint kiderült, ami miatt abban az időben eltávolodott nem csak tüdőgyulladásával volt összefüggésben, hanem nagy részben nagyanyja halála terhelte meg ennyire szívét, és volt, amiért kizárt mindenkit. Különösen közel állt hozzá, és ő volt az, aki az első naptól támogatta zenélésében, mikor még senki más nem bízott abban, hogy menni fog neki. Sokat küzdött egyébként a srác a mai napig imposztor-szindrómájával, hiába emlékeztették gyakran, hogy értékes, kitűnő zenész, aki fontos része az együttesnek pont, mint mindenki. Főleg most, hogy megkapta az első dobos számát, miután kész lett a Peti és én, már semmiképpen nem mondhatta, hogy bármikor kidobhatják, mert elhanyagolható az ő része a dobbal szemben. Alapból gyerekes vigyorral fogadta a hírt, hogy végre másik hangszerén is megmutathatta tehetségét, amiről hajlamosak voltak megfeledkezni az ismerősei, de amikor meghallotta a szöveget, na akkor már semmi nem lombozhatta le a kedvét, és sikerült elterelnie a figyelmet a körötte lengő traumáról. Bár örült volna, ha neki is megmutathatta volna a Carson Comát – amit mellékesen Gio talált ki egy rajzóra közepedte, mikor a feladat helyett, mint mindenki más, csak baromkodtak. Ami miatt különösképp marcangolta magát, az a tény, hogy nem volt képes elmenni a temetésre, egyszerűen nem bírt még jobban szembesülni a gondolattal, hogy elkaparják és jojcakát, csak hogy halottak napjakor talán eszükbe jusson, hogy ott komposztál a talajban. Pap, meg szentelt víz, meg kinek van nagyobb és szebb koszorúja, szívhez szólóan üres és semmit mondó beszédek, meg feketébe borult tömeg, akik már a ravatalt várják, hogy a maradék vérét is elemésszék, elfeledkezve a személyről, aki okot adott egy nap ünneplésre, és legalább eggyel kevesebbre kell főzni karácsonykor. Nem kért ebből. De azért egy részről utálta magát, hogy nem ment el elbúcsúzni tőle, csak a temetés másnapján, amikor már hervadásnak indultak a készenlétben álló virágrengetegek. Mintha érdekelné a halottat, milyen gazat kap, faszméregetés a tövéig.