FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

18.rész

''azért se csinálok semmit

én nem bánom ha meg is döglök

annyira nem szeretem magam, hogy dolgozzak

iskolába akarok járni

vissza akarok menni''

Mióta az új tanév elkezdődött sok változott, és most már Giorgionak nem volt kedve a moralizáláshoz, hogy a jó vagy a rossz felé, mert mindkettő egyformán értelmetlenné vállt. „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!" Még erről is az jut eszébe, akit megneveznie is fáj a mérhetetlen bűntudattól és utálattól, amit érez miatta maga iránt, azóta se sikerült megbocsájtani tetteinek. Régen leszólta volna ezt a fajta dekadenciát, amit ő is tanúsított mindig, most meg pont úgy a részesévé vált, mint az alkoholizálásnak, hiába akarta elkerülni ezeket minden erejével. Ami azt illeti, a nyár végével újra nekiállt ezeknek a káros szokásainak, mert már elfogadta, hogy fölösleges volt a válaszára várni, mert úgy se kap semmit, részben mert gyűlöli, részben pedig azért, mert nincsen semmi Isten, vagy túlvilág, ha halott az ember, akkor csak a halál van. Olyannak képzelte el, mint az alvást, a teljes öntudat hiánya, és a körülvevő feketeség, amit csak akkor realizálsz, ha már felébredtél, csak az a különbség, hogy innen nem fogsz soha, tehát csak az előtte lévő fájdalmaktól realizálod, hogy most vége van. Ez egyébként valószínűleg jobb alternatíva is, mint minden más, mert ha ez igaz, tényleg nem számít semmi, amit valaha az ember éltében tett vagy nem, arról nem is beszélve, ha már elhisszük a keresztény krónikákat az Újtestamentumból, neki nem kellett egy kegyelmes ítélethozó fölötte, aki elnézi a vétkeit annak, hogy ez az egész lázálom éve csak a Szerencse játéka volt végig vele, és minden összefüggéstelen volt, nem pedig igazságosan átlátja az összes szálat a történetben, és elítéli, ahogy érdemli is, mert a helyzet, amit előhozott tényleg menthetetlen volt. Ha kegyelmet kapna, az lenne a végső kegyetlenség, amit el tud képzelni, hogy vele történik, és egy igazán beteg, elborult elméjű Isten lenne az akkor, aki ezt hozza, pláne még hogy szerénykedésére is hivatkozzon, hogy fölöslegesen ócsárolja magát. Na, de akkor nem ezt érdemelné igazából?

Mennyei büntetés ide vagy oda, az első hónapokban folyton be volt rezelve, és körültekintő volt bármit is tenni azon kívül, hogy meghúzza magát, de a földi igazságosztója még mindig nem érte úton, és már egyre kevésbé is hitte, hogy meg fogja tenni. Talán csak terrorban akarja tudni egész életére, vagy valami eféle csavaros gondolatmenettel bírt, de idővel élét vesztette az egész, főleg, hogy a fiút már egyáltalán nem hatotta meg, bármi is történjen vele. A házukban újfent rendet rakott, amikor kiakadt anyja, mikor megtalálta a doboz cigijét, és ezúttal megint pofonnal zárult a vita, csak ez alkalommal ő volt aki osztotta, ami után már nem is szólt hozzá többet, pedig az eset már három hónapja megtörtént, és egyedül azért emlékezett rá maga a fiú is, mert annyira láthatólag ignorálja a nő, hogy már egy szobában sem mutatkozik vele, ami elég piti egy dolog volt véleménye szerint. Apja teljesen kikészítette a máját végre, ezért már egy ideje kórházban van, amitől egy kő gurult le a szívéről, mert volt esélye, hogy soha többet nem kell már látnia. Őszintén, nem érdemelt meg egy ilyen csodát, de hát, hülyeség is volt annak nevezni, mert ez jár annak, aki nem tudja magát kontrolálni, igazából nagyobb meglepetés volt az, hogy nem előbb történt meg. Lehet egyesek szemében ezt fel lehet írni a bűnei listájára, hogy mégis ki kívánja saját szülője halálát még akkor is, ha az az ember egy pokollá tette az életét, mert hogy hálával kéne neki tartoznia, hogy eltartotta meg minden, de ezek, akik ezt mondják kivétel nélkül emberséges, empatikus szülőkkel nőttek fel, akiket egyszer nem vertek halálra a semmiért, így az ő szavuk teljesen lepergett a fiún, mert nem érthetik, amit ő élt át. Persze, mindig tudtak az emberek más helyzetéről okoskodni kívülállóként, mint hogy, már túl kéne lépnie rajta, már rég halott az a fiú, és mozduljon ki legalább, de ezek is csak egy csorda idióta, akik azt hiszik, ők annyira mindenhez értenek a lelki ügyekben. Aztán meg még van merszük ezek után azért is lecseszni, hogy legalább utolsó kívánságát jobban tisztelte volna, és ne követné pontosan a haldokló apja útját, és ha másért nem, az elhalálozottért tegyen ennyit meg, ha már emiatt történt az egész, ez a legviccesebb. Mintha ezt a bajszos nem tudná pontosan, hogy ő lesz egy harminc év múlva azon a kórházi ágyon, ha még működni fog egyáltalán a publikus egészségügy, mert magánra hót sicher, hogy nem lesz pénze, és az se valószínű, hogy nem ölik meg a várakozási listák sem idő közben. Vagy ha nem látná, hogy még most is, minden nap pusztítja emlékét, és nem tudott neki semmit megtartani, mert már nincs senkije, aki segítene neki, és egyedül nem tudott mindezzel megbirkózni, és már csak tényleg az a halvány remény miatt van életben, hogy egyszer jöhet neki is egy varázslatos pálfordulás, és változtatni fog tudni.