FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

19.rész

''ki mondta anyámnak hogy szüljön meg

hogy dolgozzon értem

mi közöm hozzá

kibuvik a kedves egyéniség

én semmit se bánok

mért bánjak mindent én?''

Giorgio már lassan harminc éves volt, de még mindig sok minden nem változott, mint ahogy ezt egy jó tíz éve megjósolta. Ugyanolyan szürke volt minden, de már hagyta kicsit jobban, hogy az élet menjen körülötte, miután végzett az egyetemmel. Most, pályakezdő olasz és angol tanárként megpróbálta kicsit jobb kedvel kezdeni az évet, hiába fog egy alulfizetett állásban lenni, amire több mint valószínű, hogy nem is méltó a fontosságát tekintve. Régen is ezt vallotta, a tanároknak lenne eredetileg az egyik legfontosabb munkájuk, mert gyakorlatilag több időt töltenek a diákokkal, mint saját szüleik, és ezzel az ő felelősségükké is válik, hogy valamire valóvá tegyék a diákot, ha esetleg ezt otthon nem tennék meg. Az iskolában van lehetőség arra, hogy az otthonról hozott rossz példákat lebontsák, esetleg segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, és megtanuljanak közösségbe beilleszkedni a gyerekek, magyarul egy egész életet meghatározó esemény. Még tanárként se hitte, hogy az elsődleges célja az lenne, hogy betömjön a nebulók fejébe óránként ötszáz szót, vagy a száraz nyelvtani szabályokat, inkább tűzte ki, hogy felkeltse az érdeklődésüket a tanulásra, és megengedje őket a véleményüket kifejezni, ami főleg fontos lenne nyelvet oktatván.

Mióta leérettségizett, nem sokat változott a rendszer abban, hogy a humán tárgyakat semmibe veszik, a reált szárazan és magolósan tanítják, biztosra menve, hogy legalább három különböző magántanárhoz járjon az ember, ha nem folyamodik arra, hogy egyéb, kicsit sem legális vagy morális úton elintézze a jobb jegyet egy eldugottabb wc fülkében, valamint egyik idegennyelvről se jönnek ki úgy a diákok, hogy tudnának beszélni. A művészetekről meg a tesiről meg beszélni se kell, a vicc legnagyobb tárgyai. Nem kell félreérteni, ha valami nagy reformot akarna, akkor oktatásügyi miniszternek nyalta volna be magát, de mivel még mindig tart az Orbán-kormány, ő nem hajlandó elárulni megmaradt elveit, ha már ez az egész forradalmi badarság tényleg csak egy álom maradt Zsombival a sírban. Egyre kevesebbet gondolt már a srácra, de kezd olyan szinten lenni szerinte, amire büszke lenne, mert igaz, feladta a vátesz szerepét, de hitvallásává tette, hogy megtalálja azt a csoportot, akik egykor ők lehettek volna, és támogassa őket úgy, ahogy tudja iskolán belüli apró kis reformokkal, oda ment elvégre vissza tanítani, ahol minden kezdetét vette.

Mivel gimnáziumban fog praktizálni, és hál Isten első nyelves csoportnál is lesz, ezért már kidolgozta, hogyan hozza be a lemaradott képességeiket, amikről még mikor ő volt a tanuló, senki nem gondoskodott. Rá akarta őket venni, hogy vitatkozzanak a lehető legtöbbet az órákon, nem csak padtársaikkal, hanem mindenki mindenkivel, prezentáljanak többet, és különösebben nem érdekelte a tankönyv töltögetése, vagy a házi feladat feladása, mert amit velük csináltak anno, az nevetséges volt. Zsomiról tudta, hogy ő mindig legalább két hónappal év vége előtt befejezte a könyvet, és tizedikben még egy versenyt is csaptak, hogy kinek sikerül előbb, vagy néha csak tűzszünetet mondtak ki, és akkor végig akasztófázták – hah, persze, hogy az ő ötlete volt – az órákat unalmukban. Igazából semmit nem adott az a két és fél év tudásához, és lehet csak hetvenöt százalékos lett az emeltje, de nem hitte volna, hogy ha maradna alapórán, annyival jobbra megírta volna, inkább csak tele volt a feje olyankor a párkapcsolatuk problémáival, amik miatt mindenre tudott gondolni, csak arra a nyomorult érettségire nem. Nem akart lekezelő, vagy fölényeskedő lenni, de a többieken is látszott, hogy nem sokat érnek az órák, amiknek a fele házi ellenőrzéssel ment el, és biztos volt benne, hogy lehetett ezt volna jobban csinálni, főleg mikor gyakorlaton volt egy másik institúcióban, ez akkor világosodott meg igazán előtte. Azt is meg akarta kísérelni, hogy a vita klubbot majd a későbbiekben, aminek barátai tagjai voltak kibővítse idegen nyelvű programokkal, hogy még jobban támogassa a vélemény kifejtését a diákságuknak. Aztán meg, gondolkozott azon is, hogy egyszer komolyan újrakezdi német tanulását, ami így az évek során egészen elfelejtődött, hogy tovább képezze magát, de ez még nagyon a jövő szele volt, és egyelőre erre a kettő dologra akart koncentrálni, mert meg akarta azokat találni a fiatalok között, akik méltóan tovább viszik régi ambícióit.