FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

5.rész

''Ne gondoljunk bánatunkra,

Azért jöttünk, vigadjunk ma!

Hej! az a lány, az se bánja,

Ki iszik itt bánatába.

Igyunk azért, igyunk pajtás,

Itt a kancsó - egy jó hajtás!

Korcsmárosné! szóljon szép szót,

Hadd feledjem, ami rég volt!

Nincs anyám, ki szedjen ráncba -

Árva búsul itt magába.

Csak még egyet igyunk pajtás!

Üres kancsó - csak sohajtás.''

Giorgio megkérdőjelezte egész életét a romkocsma előtt, ahol várták, hogy a többiek is megérkezzenek. Soha, de soha semmilyen körülmények között nem gondolta volna, hogy ennyire közelbe kerül egy olyan gócponthoz, ami közrejátszott léte megkeserítéséhez mióta megszületett, márcsak a puszta tény miatt is, hogy alkoholt lehet onnan szerezni, és azt főleg nem, hogy önként és dalolva belépjen. De valamiért, most mégis itt várnak, távolabb állva a tömör füstfelhőtől, ami a bejáratot lengte körbe már este nyolckor, ami bár igaz, tél gyanánt sötét volt, még is a fiú nappal kategóriájába tartozott - főleg rossz alvási szokásai indokán - és már a hangos nevetésekből hallatszott, hogy ha nem is részegek, az emberek többsége már eléggé be van csípve. Zsombi a várakozás közben ösztönösen többször a zsebeihez nyúlt, valamelyest talán befolyásolva a nem túl messze lévő áll-vidám tömegtől, amit az alacsonyabb megelégelt, és maga vette ki a doboz Marlborot, majd nemes egyszerűséggel kihajította egy kukába egy hasonlóan gusztusos rothadó banánhéj mellé. A fiú persze hisztizett, hogy egyébként ez volt az utolsó doboza, és akkor mostantól a napi egyét már muszáj lesz tekernie, amit szeles időben amúgy is nehéz, ezért nem volt szép tette. Bevallása szerint régen csak és kizárólag saját maga gyártotta cigijeit, de egyszer kellett egy dobozzal vennie, majd lett belőle még egy és rászokott a kényelemre, hogy csak a gyújtót kellett használni, hiába üt kevésbé be, meg drágább. Az olasz még csak tettetni se tettette a szimpátiát, de azért megpróbálta másra terelni a témát, hogy elvonja a fiú figyelmét.

Márcsak pont ezért se volt jó megérzése erről a helyről tudta, hogy itt minden csábításnak ki lesz téve, és jelenleg messze van attól, hogy ellent tudjon állni ismerve őt. Bébiszitterkedni meg azért annyira nincs kedve, hiába lesz muszáj emiatt. Aztán nem utolsó sorban, nyilván nem lesz ez az egész annyira élvezetes egyetlen józan emberként a táraságban, de azt holttestén át se fogják megtudni miért van ennyire ellene mindennek, bár azt is nevetségesnek érezte, hogy egyáltalán okot kéne adnia. Nem értette miért nem lehetne csak beszélgetni, vagy valami normális közös programra menni, de megfogadta, hogy nem fog kifakadni, hiszen nem maradna senkije Bombin kívül megint, és egyébként meg a többi srácot alapjáraton bírta.

Zsombi mellékesen a várt ellenére nyomatékosan kijelentette, hogy nem akar rendesen lerészegedni, bár félig Gio szerint csak azért, mert nem akart újabb vitát vele. Tudta, hogy hitetlenség fogja ezen állítását fogadni, de ő vér komoly volt. Az egyetlen dolog, amihez kifejezetten kettős érzések tartoztak számára az az alkohol volt. Régen szerette, nagyon is szerette, mert ehhez volt a legkönnyebb hozzájutnia, annyira normalizálva van a fogyasztása a világ legtöbb alkoholistájával rendelkező országában. Egyre nőtt a toleranciája és egyenesen arányosan a fogyasztása is, amíg egy nap minden megváltozott első tényleges ellenségével az antidepresszánsa személyében. Bár sose törődött egészségével különösebben, mégis hajlandó volt abbahagyni az ivást miatta. Ténylegesen javult először a hangulata, bár maga által növelt dózisával csak, és miután már abba kellett volna hagyni, nem sok kellett problémája kiújulásához, majd azon vette észre magát, hogy a tovább növelt dózisai miatt egyre rosszabbul aludt, és többször ürítette ki gyomra tartalmát kétszeresen lefogyva azt, amit a gyógyszer miatt felszedett. Persze, szüleinek egy idő után feltűnt, hogy egyre gyorsabban fogynak a dózisok, így azonnal eltűntették a háztartásból, ami miatt a srác még rosszabbul lett, mint valaha, immáron elvonási tünetekkel megspékelve. Ebben az időben a srác szinte napi rendszerességgel ment hányásig innia magát -nyár révén elég volt azt hazudnia a barátaival lesz, és estére már normálisabb állapotban ért haza- azt remélve a maradék gyógyszer a szervezetében mixelve ezzel megöli, de nem jött be sajnos kívánsága. Aztán persze szülei elől ezt se tudta sokáig rejtegetni, és idővel elvonóra került, ami abban az egyben hatásos volt, hogy világossá vált számára, nem akar folyton hasfájással kelni és nyugovóra térni, miközben minden lehetséges tápanyagforrást eltűntetett gyomrából, így ominózus nyolcadik nyári szünete után egy jó ideig nem ivott semmit. Aztán kezdett el egyébként jobban összeszokni a csapat, többet jártak el délutánonként is közös programokra, ahol bár rendszeresen előkerült a szer, soha többet nem akart visszatérni abba az időbe, ezzel az egyetlen dologgá téve, amit moderáltan fogyasztott.