napló az íráshoz és más dolgokhoz¶

2024.06.27. Kinek írunk?

Kedves Naplóm!

Hajnalban a karaktereim körüli toporgásról akartam írni, de aztán eszembe jutott, talán egy filmes tankönyvből, hogy unalommal nem illusztrálhatunk unalmat, szóval elengedtem. Ellenben beütött a kereslet-kínálat kérdése így a kávé előtt. (Tegnap túl sok John Olivert néztem, biztos az volt a baj.)

Szóval hogy is állunk mi ezzel?

*

Először ideírok néhány mondatot, amit igaznak gondolok:

Nincs olvasó. Nincs annyi, nincs olyan, nincs egyáltalán. [igaz]

A wattpados (és egyéb) online felületeken való olvasás időt, energiát, de főleg önmegtartóztatást igényel, hiszen ugyanazon az eszközön ott van a teljes internet is (cuki kiscicákkal, csipszet kóstoló sztárokkal és sminkvideókkal.) [igaz]

Kollektív írói válságban bugyborékoló jótollú, ingyeníró sorstársak belső írófórumokon (teljesen joggal) bíztatják egymást, hogy Nem élt belőled több és most sem él s mint fán se nő egyforma-két levél..., írj csak, amíg szereted csinálni, ne foglalkozz senkivel. [de mennyire, hogy igaz]

Az olvasóról (aki nincs) azért csak azt gondoljuk mégis, hogy az egész az ő hibája, hiszen tini, másrészt angolul olvas pornót (az igénytelent), ahova a rosszindulatú botok és keresők juttatták el. [igaz hát, kurva Zuckerberg/Musk/Putyin – bátran behelyettesíthető]

Néhányunk jár kurzusokra, könyvkiadással kacérkodik, a legtöbbnek akad bétája, de sok a magányos bozótharcos is, pedig ők sem macsétáznak messze egymástól a dzsungelben. Mégis egyedül tapossuk a vizet. [igaz?]

Olyan fáradtak vagyunk ettől mind, hogy egymásra sincs időnk, pedig ki más hagyhatna értő és értékelhető hozzászólást, ha nem egy sorstárs? [igaz, sajnos]

*

Most ideírok néhány másik mondatot, amiről nem tudom, hogy igazak-e, de az előzőekből következnek. (Vagy abból következnek, amit most gondolok a dologról, és úgyis erre akartam kanyarítani a beszélgetést...) Fontos azt is megjegyeznem, hogy ezek valószínűleg számomra tűnnek csak logikusnak, aki próbál valami mást írni ide (mint a tinipornó angolul).

Kicsit olyan helyzetnek látom ezt, mint a magyar filmet: művészi és újító, nagyon specifikus és rendezőorientált, de gyakran kevéssé nézhető. Ellenben Hollywood tömegtermékeivel, amik hasonlítanak egymásra, bevált sémákat használnak, kiábrándítóan egysíkúak, de a néző már rég rászokott és nem fél tőlük.

Ezzel nem azt mondom, hogy angol tinipornót fogok eztán írni, de azt igen, hogy a fene essen bele, végiggondoltam én a könyveim elején, hogy ki a francot fog ez egyáltalán érdekelni?

Nem.

Tudom, gondolkozzon ilyenen az, akit megfizetnek, vagy rákényszerítenek a kiadók.

De ha belövöm, hogy vajon hol lehet az olvasottság, az akkor sem árt, ha végül úgy döntök, hogy vesszen a kattintás, és éljen az önkifejezés. Mert legalább tudatosul, hogy tényleg azért teszem, hogy kiéljem magam.

Okéjó, egy folyamatosan a földbe álló népszerűségű platformon nem is lehet jól leszűrni a későbbi olvasottságot, nem? Hát ki tudja. Tegyem csak a szívemre a kezem, és mondjam bele a nyilvánosságba, hogy amikor Angit írtam, hány másik csetregényt néztem meg, hogy miképp teljesítenek? Egyet sem. A létezésükről is csak később értesültem, azt hittem, én találtam ki a formátumot. (magányos bozótharcos macsétével – macsétÁval?, mondtam már?)

Most pedig azt érzem, hogy szeretem az új ötletemet, meg is fogom írni, de akarok olvasókat is. Elsősorban azért, mert meg szeretném osztani (magamat), hogy látva lássanak. Nem azt állítom, hogy meg fogom szavaztatni, mi történjen, vagy mennyire legyen hatalmas a főszereplő fiú merev... lábgörcse, de tehetek gesztusokat, ameddig nem fáj...? [igaz?]

Készülő regény olvasókat keres tehát. Ez a napló is egy része ennek. Bevonódás.

És... Nem tudom, még gondolkodnom kell rajta, de valahogy össze lehetne dobni azt a rengeteg tudást és tapasztalatot is, ami nekünk, itteni íróknak van, nem? Persze biztosan jók az írókurzusok is (tényleg), de olvasókurzusok nincsenek. Az olvasó csak jön, lát, marad vagy elpártol. Nem tudjuk, miért. Én pedig szeretném tudni az okokat...

Persze az is lehet, hogy nem itt is vannak. De valahol lenniük kell. Működik még a könyvpiac. Ez a csoport is működik még. [igen?] Vannak itt olvasók? (ezt olyan hangon kéretik a fejekben lejátszani, mint a Titanic süllyedése után, amikor csónakban keresték a megmaradtakat, és a távolban visszhangzott, hogy van még valaki a vízbeeen?) (Jacknek ekkorra persze már mindegy volt, de lássuk be, egyébként sem lettek volna túl jók az esélyei hajléktalanként az elkövetkező spanyolnáthával szemben.)