A megtévesztés őszintesége [ChenBaek]

8. Fejezet

Jongdae

Idegesen rágcsáltam az alsó ajkam, közben feltűnően sokszor pillantottam a kis kávézó pultja felé, ahol is Yixing állt és épp leadta a rendelésünket. Inkább a sajátját. Én két napja alig bírtam enni bármit is. Most meg kb a hányás keringetett. Csak tudnám, mitől, ha semmi sem volt a gyomromban. Yixinggel voltam. Egy kávézóban. Kettesben. Randin.

Soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik. Mármint helyes volt, ha elhívott volna, valószínűleg elmentem volna vele. De én hívtam el. Én, Kim Jongdae, aki amúgy még sosem hívott el senkit és, aki alig pár napja tisztázta magában, hogy Minseok után szarik az ilyesmire. Mondjuk, szartam is. Ez kicsit... Más volt.

- Hamarosan itt is van a rendelésünk - igencsak elveszett tekintettel követtem végig, ahogy Yixing letelepedett velem szembe. - Nem kértél semmit. Tuti nem szeretnél valamit?

Én továbbra is csak sűrűn pislogtam az előttem lévőre és próbáltam tényleg nem kidobni a taccsot. Ezt nagyon elbasztam. De végül is Yixing kezdte. Félreérthetetlenül Minseok arcába vágta, hogy... Van valami közöttünk. Pedig nincs. Hát, most lesz, bassza meg.

- Nézd, nekem is fura, de ha már... Így alakult, ehetnél is valamit - szólalt meg halkan, miután látta, hogy belőlem nem húz ki semmit. - Kértem neked egy epres sütit - mosolygott rám. A picsába, Yixingnek szép a mosolya. - Nem muszáj tettetni, hogy jól érezzük magunkat, valóban jól érezhetjük magunkat. - Ja, igen. Szóval ez egy kamurandi.

Baekhyun

Étvágytalanul igyekeztem magamba erőszakolni némi ételt, de a hátam közepére sem kívántam ezt a hétvégét. Yixing üzenete után, azt hittem, boldog leszek, még ha azon is fogok aggódni, mi lesz velem, egyedül maradok-e, mint a kisujjam. Erre itthon voltam, továbbra is az anyámmal. Meg az apámmal, merthogy péntek éjjel ő is megérkezett Amerikából. Istenkirály.

- Arról volt szó, hogy minden rendben fog menni, amíg nem leszünk itt - elnyomtam a késztetést, hogy megforgassam a szemem apám szavaira és csak folytattam az evésnek nevezett kínszenvedést. - Hogy lehet, hogy azóta rontottál a jegyeiden, betörtél egy ajtót és még a barátnőddel is szakítottál?

- Nem szakítottam vele.

- Akkor hogy mehet hozzá máshoz? - levágtam a pálcikákat az asztalra, karba fontam a kezeimet és hátradőltem a széken.

- Gondolom úgy, hogy igent mondott neki - morogtam feszülten. Rohadtul nem akartam az exemről beszélgetni, főleg nem az apámmal. Megcsalt az a...! És szerencséje, hogy van bennem annyi, hogy ezt nem kürtölöm világgá. Megtehetném. Minden jogom meglenne hozzá. De minden lelki erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtsem és lezárjam ezt. Megszabadultam tőle legalább. - Semmi közöd hozzá, hogy mi történt.

- Nincs benned semmi büszkeség, hogy küzdj érte? Elvették tőled! - Istenem, most tényleg itt tartunk?

- Nincs - vetettem oda neki, mielőtt kiviharoztam volna a konyhából. Apám és a büszkeség. Talán ez előrébb van a listáján még a pénznél is. Én szerintem rajta sem vagyok.

Jongdae

Az ötlet, miszerint tettessük Yixinggel, hogy alakul valami közöttünk, az én fejemből pattant ki, szinte rögtön azután, hogy láttam Minseok arcát. Vagy inkább azután, hogy lelépett szó nélkül. És azóta is békén hagyott. Chanyeol miatt összefutottunk még, ám egyszer sem csinált semmit, úgyhogy sikernek könyveltem el a dolgot. Leszámítva, hogy most tölthetem az időm Yixinggel, ami amúgy végül is nem gond, csak... Hát, na. Kamu.