A megtévesztés őszintesége [ChenBaek]

22. Fejezet

Jongdae

Az elmúlt hetek történései után másra sem vágytam, minthogy visszatérjek a megszokott kerékvágásba. Úgyhogy tanultam. De mint az állat. Nem foglalkoztam senki szenvedésével, még a sajátommal sem.

Nem válaszoltam sem Baekhyun, sem Yixing üzeneteire, Minseokot elkerültem, ha jött, Chanyeolt meg gyakorlatilag megfenyegettem, hogy ha egy szót is szól, megfojtom álmában. Sosem tettem volna ilyet. De elég volt a vérfagyasztóan nyugodt hangom használni ahhoz, hogy soha többet, még csak szóba se hozzon semmit. Még csak véletlen sem, nemhogy poénból. Mondjuk, ha szórakozna velem a jelenlegi állapotomban, lehet, tényleg kinyírnám.

Lezártam Yixinggel ezt az egész kamurandizós faszságot. Vagyis... Nos, nem közös döntés volt, de... Hát, ja. Írtam neki, nem sokat, csak annyit, hogy elmondtam Baekhyunnak és, hogy befejeztem. Viszketett a tenyerem, hogy megkérdezzem, mi van velük, minden oké-e, ráment-e a barátságuk, ám tartottam magam. Nem akartam belefolyni az életükbe többet. Különösen azért nem, mert... Erre nem gondolhatsz, te szerencsétlen!

- Bassza meg! - elkeseredetten feküdtem rá a könyvemre és beletúrtam ezerfelé álló hajkoronámba. Nem igazán voltam mostanában a helyzet magaslatán. Egy hajszálra voltam a totális széthullástól. Mindjárt itt vannak a vizsgák és képtelen vagyok koncentrálni!

Miközben az alsó ajkam rágcsáltam, kezembe vettem mobilom és csak úgy, mint újabban mindig, eltűntettem a felvillanó értesítést. Volna. Megakadt valamin a szemem. Yixing írt. Hogy itt van. Az ajtó mögött. És kész itt is maradni addig, ameddig nem nyitok ajtót.

Baekhyun

Lejjebb csúsztam a széken, a tarkómon összekulcsoltam az ujjaimat és úgy figyeltem Yixing sebesen mozgó kezét. Úgy jegyzetelt, mintha nem lenne holnap. Vagy már délután se. Nekem is ezt kéne. Közeleg a szorgalmi időszak vége. De rohadtul nem volt kedvem hozzá. Semmihez sem mostanában.

Jongdae-val megszakadt a kapcsolatom a szüleimmel történtek után. Bizonygatta, hogy nem izgatja, s mégis... Elbasztam. Elüldöztem magamtól. Tőlünk. Yixinget sem kereste. Kamu volt, vagy sem, láttam, hogy tényleg jól kijönnek. Talán lehetett volna idővel több is közöttük. Ez miért hangzik olyan... Rossznak? Eddig nem érdekelt, de most olyan... Nem helyénvalónak érződik.

- Elmehetnél hozzá - semmit sem vettem ki a táskámból, úgyhogy óra végén nem volt mit elpakolnom sem, de türelmesen megvártam, míg Yixing elcsomagolja a sok szarját. Nem kéne így hivatkoznom rájuk, valószínűleg ezek mentenek meg a vizsga előtt két nappal majd. - Veled szerintem szóba állna.

- Mondtam már, hogy semelyik üzenetemre sem reagált. Felfogtam, Baekhyun. Nem fogom nyaggatni. Ha... - barátom elharapta a mondatot és félrepillantott. - Ha ezt szeretné, ez lesz. Nem beszélünk többet - suttogta elhalóan.

- Kicsit megerőltethetnéd magad!

- Mi van? Én?! Azok után mennyit loholtam utána miattad, ne-

- Igazából - nyomtam meg erősen a szót. Yixing boldogtalan, látom. És... Jongdae is biztos ritka fosul van. Ha ez kell, hogy... Akkor... - Most már tudom, hogy az érzéseid-

- Jézusom, Baekhyun! Végre kuss van. El ne kezd nekem ezt az egész kerítőnősdit megint, mert esküszöm, kiheréllek! - és elviharzott. Fasza. Szép volt, te istencsapása...

Jongdae

Ügyetlenül simítottam le valamennyire az ágyon lévő pokrócot, azt követően megköszörültem a torkom és letelepedtem rá. Az, hogy zavarban voltam, nem írta le, hogy valójában mennyire is zavarban voltam. Nagyon. Kurvára kibaszottul. Nem számítottam rá, hogy Yixinggel valaha is még egyszer beszélnem kell. De ha már így alakult, akkor...