21. Fejezet

1 0 0
                                    

Jongdae

Üres tekintettel bámultam a plafonra, egy épkézláb gondolatom sem támadt. Képtelen voltam rá. Ha akárcsak egy pillanatra is felvillant valami, azt szinte azonnal elsöpörte egy lágy fuvallat. Oh, nem, nincs nyitva az ablak, elvégre november vége van, ráadásul reggel. Ilyenkor cseszett hideg van.

Baekhyun rajtam aludt. Szuszogása gyengéden csapódott neki az arcomnak és minden egyes nyomorult levegővétele felért egy kínzással. Én mégsem tettem mást, minthogy leheletfinoman simogattam a hátát. A testem bal oldala gyakorlatilag már lebénult és őszintén, gőzöm sincs, hogy volt még erő a tagomban a simogatásra, de csináltam. Talán automatikus volt. Nem tudom.

Ahogy azt sem, hogy kötöttünk ki így. Emlékszem, hogy én tartottam itt, azonban arról, hogy miért maradt itt, vagy inkább, hogy került az ágyamba, fingom sincs. Jobb is. Lehet... Lehet, én nem engedtem el, s húztam be magam mellé. Jézusom, az halálgáz lenne! Csaknem!

És az egészben a legnagyobb szívás az volt, hogy a szívem azóta is ugyanúgy vert, mint mielőtt elment. Vagy mint mielőtt el kellett volna mennie. És ez gond. Bazinagy gond. Sosem vert még így. Sosem. Ennek ellenére pontosan tudtam, mit jelent. Óriási gondot. Orbitálisat. Gigantikusat.

Ujjaim óvatosan zongoráztak végig Baekhyun pizsamájának az anyagán lefelé, majd megmarkoltam a takarót és egészen a nyakáig rántottam azt. Kibaszott szar helyzetben voltam. A valóságban is és képletesen is. Nagyon elbasztam. És csak minden rosszabb lett, amikor az anyja kb ránk törte az ajtót.

- Byun Baekhyun! Nem megmondtam, hogy nem alhatsz vele?! - Én örültem volna neki a legjobban, ha nem alszik itt, nekem elhiheti.

Baekhyun

Kábán pislogtam előre, a falra, aztán szép lassan lefelé billent a fejem és minél lejjebb értem, annál vörösebb lettem. Jongdae-n ültem. Úgy értem... Rajta. Konkrétan. Mármint a combjain. Remélem, hogy ott. Vagy... Elégek zavaromban. Minimum. De az is lehet, hogy inkább csak meghalok itt helyben. Mi az isten történt? Dereng, hogy... Nem! Bassza meg! Én másztam be hozzá! Faszom! Nem! Bassza meg!

Döbbenten kerekedtek el a szemeim, már ha ez egyáltalán lehetséges volt, így is totál le voltam sokkolva, amikor Jongdae felült. Közvetlen közelről néztem rá és magamban egy imát mormoltam azért, hogy minél előbb véget érjen ez a szituáció. És így lett. Jongdae átölelte a derekam és egyszerűen arrébb tett. Egyedül. Édes jó istenem, kérlek, könyörgöm, tüntess el a picsába!

- Mégis mi a fene folyik itt? - drága édesanyám igencsak dühösnek hangzott. Kurva dühösnek. Csípőre tett kezekkel állt a vendégszoba ajtajában és egyenesen rám meredt. Szedd össze magad, te balfasz! Ezt akartad, nem?

- Sajnálom - szólalt meg halkan Jongdae, s kihúzta magát. Határozottan tartotta a szemkontaktust anyámmal, kicsivel előttem állt, így takarva engem előle. Én még mindig nem igazán tértem magamhoz. - Én nem engedtem el este végül.

Furcsán dobbant meg ketyegőm és önkéntelenül is a mellkasomhoz nyúltam, miközben felpillantottam Jongdae-ra. Aranyosan göndörödött néhány tincs a tarkójánál az alvástól és esküszöm, ilyen egyenesen még soha nem láttam senkit állni anyám előtt. Kibaszott határozott volt az egész kisugárzása. Eléggé elbambultam és addig, amíg nem hallottam meg a hangos csattanást, nem is ébredtem fel mélázásomból. Anyám lekevert egyet Jongdae-nak.

Jongdae

Nem az első eset volt. Mármint hogy pofon vágtak. Igazából az első eset az volt, hogy együtt aludtam egy másik sráccal. Így, egy ágyban. Ilyen közel. De azért, mert együtt voltam valamilyen helyzetben egy fiúval, már kaptam szülőktől. Nem is egyszer. Úgyhogy arcizmom se rezdült. Vagyis de, nyilván az ütéstől igen, de amúgy nem. Értitek.

A megtévesztés őszintesége [ChenBaek]Où les histoires vivent. Découvrez maintenant