A megtévesztés őszintesége [ChenBaek]

23. Fejezet

Baekhyun

Üres tekintettel meredtem Jongdae íróasztalára, rengeteg füzet, könyv volt rajta és a laptop is be volt kapcsolva. A lámpa is égett, bár az miattam is lehetett, de ennek ellenére csak arra tudtam gondolni, hogy még most is tanult. Éjjel. Chanyeol hol a francban van?

- Tessék! - zavartan pillantottam a bögrére, majd kissé reszkető kézzel elvettem azt és belekortyoltam. - Chanyeol szerint egészségtelenül sok kávét iszom - Jongdae hangja csevegő volt, némileg rekedt, de a megszokott kedves egyébként. Még azok után is, hogy kimondatlanul is a háta közepére sem kívánt nyilvánvaló okokból. - Szóval vett egy vízforralót, hogy legalább itt, ilyenkor teát igyak.

Tudtam, hogy csak próbál javítani a helyzeten, inkább beszélgessünk faszságokról, mint arról, amiről kéne. Például arról, hogy mi a szart keresek itt. Így. Otthoni szerelésben. Cipő nélkül. Szétesve.

Halkan koppant a bögre a fán, ahogy letettem, s nem agyaltam nagyon, csak kinyúltam és magamhoz öleltem Jongdae vékony alakját. Meglepő nyugalom áradt szét bennem, amint orrom megcsapta a belőle áradó virágos, talán kamillás tusfürdő illat és még közelebb húzódtam hozzá. Olyan... Tökéletes így.

- Öhm, Baekhyun, mit-

- Csak... - még jobban a nyakába fúrtam az arcom és teljesen magamhoz préseltem karcsú testét. Hogy lehet ilyen keskeny csípője? Még az exem sem volt ennyire sovány. - Maradjunk így egy kicsit.

- Jól van - suttogta csöndesen a fülem mellett és gyengéden végigsimított a hátamon, aztán végül csak viszonozta az ölelésem. Erősen karolt át és szép lassan ellazultam a karjai között. Ha nem találkozom Jongdae-val, nem tudom, mi lett volna most velem.

Jongdae

Ez az érzés... Ez... Egy súlyos teher. Mikor fáj, s felejteni akarsz, elzárni magad a másiktól, megjelenik és te mást sem akarsz, mint segíteni. Mert belepusztulsz, hogy rossz neki. És közben te csak még mélyebbre zuhansz.

Amikor Baekhyun felbukkant a szobánál és megláttam az ábrázatát, a fájdalmat a fekete szempárban, eszembe se jutott rávágni az ajtót. A szívem egyik sarkába rejtettem minden érzésemet és igyekeztem rá, csakis rá koncentrálni. Arra, hogy segítsek neki. Egy ölelésbe került és minden újra a felszínen van.

- Nem tudom, hogy miért ide jöttem - motyogta alig hallhatóan a nyakamba. - Tudom, hogy látni sem akarsz. Én csak... Csak még egy kicsit. Kérlek... - és még erősebben szorított magához. Rettegtem, hogy megérzi ketyegőm sebes verdesését. Olyan közel van. Túlságosan is. Nem jó ez így.

Görcsbe rándult a gyomrom, és bizonyos értelemben ez nem a jó fajta volt. Az én esetemben nem. Miatta volt. Attól, hogy... Nem mondhatom, hogy... Nem. De a közelségétől volt. Tőle. Baekhyuntól.

- Nem mondtam, hogy nem akarlak látni többet - Így volt. Csak nem miattad. Magam miatt. - Nem baj, hogy... Hozzám jöttél - hangom elakadt és féltem, túl sokat árultam el vele. Nagyon fura a hangom. Lágy. Érzelmes.

- Nem? Azt hittem... - pilláim megrebbentek és elpirultam, ahogy folytatta. - Köszönöm, Jongdae.

Mindennek ellenére, a kamuzás, a szülei, az érzéseim ellenére, nem volt bizarr, hogy vele, pont vele, álltam a koleszszoba közepén és ölelkeztünk, pedig annak kellett volna lennie. Mármint... Annak kellett volna lennie, nem?

Baekhyun

Nem értem. Ezek szerint Jongdae nem is haragszik a történtek miatt? De akkor miért került? Csaknem a hazugsága miatt, hiszen azt rendeztük. Én nem haragudtam rá. Yixingre sem. Enyhén beolvastam Yixingnek, azonban miután kiadtam a mérgem neki, úgy voltunk, mint régen. Sőt... Az utóbbi időszak különös hangulata is eltűnt.