A megtévesztés őszintesége [ChenBaek]

18. Fejezet

Baekhyun

Nem éppen finoman vonszoltam magam után Jongdae-t a karjánál fogva. Még mindig elég elgyötört arcot vágott, úgyhogy nem szólt egy szót sem és nem is ellenkezett. Ami azt illeti, úgy festett, mint aki menten elhányja magát. Vagy elájul. Normális az, hogy ő mostanában mindig így néz ki?

Félreértések elkerülése végett, nem rá voltam dühös, aggódtam érte és rohadtul nem tetszett, hogy úgy beszélt vele az az alak, ahogy. Olyan... Kárörvendőnek hangzott. Lenézőnek. Ilyesminek.

Gyengéden döntöttem neki Jongdae-t egy félreeső épületnek, miután elég messzire kerültünk a játékteremtől és úgy tűnt, a frisslevegő segített neki valamennyire. Vagy csak kicsípte a hideg az orcáit.

- Haza akarok menni - suttogta megviselten, s lehunyta fekete, fájdalommal teli szempárját. - Fáradt vagyok.

- Oh, oké, persze. Érthető. Igen. Yixing biztos tu-

- Nem. Nem a koleszba - meglepődve pillantottam le, reszkető tagokkal markolt bele a kabátom aljába. - Haza.

- Öhm... - Mármint haza-haza? Most... Most mi az anyámat csináljak? Yixing ezért kicsinál! - Én...

- Kérlek, Baekhyun - hangja megremegett félúton és szerintem nem sok kellett már neki tényleg ahhoz, hogy totál összeomoljon. - Szükségem van rá, hogy... Hogy egy kicsit, csak... Ne kelljen... Önmagam szeretnék lenni. Kérlek...

Eskü, nem értettem, mi van, ám mihelyst ismét összetalálkozott a pillantásunk, képtelen voltam neki nemet mondani. Valószínűleg jelenleg bármit kért volna, megadtam volna neki. Viszont azt nem tudtam, hol lakik és gyanítom, igazán ő sem gondolta komolyan, különben már mondta is volna a címet. De akkor...

A megoldás, egy megoldás, lassan körvonalazódott a fejemben és egy részem biztos volt benne, hogy rossz, nagyon rossz, ötlet, azonban nem mertem így sehova se menni Jongdae-val. Talán hiba, főleg ezek után, de... Hazaviszem. Hozzám.

Jongdae

A taxiban elmosódott a világ, csak bambán meredtem ki az ablakon és ezen a ponton kb az összes döntésemet megkérdőjeleztem. Azt, hogy erre az egyetemre jöttem, hogy viszonoztam Minseok közeledését, hogy belekezdtem Yixinggel ebbe az istenverte, elátkozott kamurandizásba és azt is, hogy belementem Baekhyunnal is egybe.

Nagyon megzuhantam és másra sem vágytam, mint a családi feszek védelmére, s nyugalmára. Alig néhány hét volt hátra már csak az első vizsgákig, illetve a szünetig, de holtbiztos kurva nehézkesen fog addig telni az idő. Istenem, Kim Jongdae, hogy keveredhettél bele ebbe a fostengerbe?

- Gyere! - értetlenül kaptam Baekhyun felé a fejem, majd gondolkozás nélkül megragadtam a felkínált jobbot és kiszálltam az autóból a segítségével. Ha csak egy hangyafasznyival több érzelmet tudtam volna kicsikarni jelen helyzetben magamból, tuti elámultam volna a hatalmas ház láttán. Így csak egy szemöldökrángásra futotta, meg hogy Baekhyunra nézzek. - Nyugi, nincs hátsószándékom. Tény, hogy nem épp... Otthonos, de... Hát, végül is ez valamilyen szinten egy... Haza.

Önkéntelenül is elmosolyodtam, amikor észrevettem, hogy zavarában a tarkóját vakargatja és tudtam, hogy valóban nem az eredeti terv miatt hozott ide. Csak nem tud máshova.

- Khm, a szüleim... Igen, szóval akármit mondanak, ne vedd magadra. Igazából jobb, ha meg sem hallod őket. Néha már én sem szoktam. Az is lehet, hogy már itt sincsenek. Meguntak. Fasz tudja és elmentek. Volt már ilyen. És, ha-

- Köszönöm, Baekhyun.

Baekhyun

A világ legtermészetesebb mozdulataival invitáltam be Jongdae-t a házunkba, hadonásztam és makogtam. Nagyon próbálkoztam normális lenni. Normálisan viselkedni. Megmutattam, hova teheti a cipőjét, elvettem a kabátját, hogy felakasszam, mintha amúgy nekem nem az lett volna a szokásom, hogy csak otthagyok mindent valahol.