A megtévesztés őszintesége [ChenBaek]

13. Fejezet

Jongdae

Feszülten fordultam szembe Minseokkal, immáron a hotel nagytermén kívül és karba fontam a kezeimet, ezzel is mutatva, hogy távolságot tartok tőle. Nem találtam jó ötletnek, hogy beszélünk, pláne nem kettesben egy ilyen félreeső helyen. Úgy hallottam, erre a hétvégére nem sok foglalást fogadtak az esemény miatt, vagy jóval messzebbi részen helyezték el őket. Nem tetszik ez nekem. Nem akarok kettesben lenni Minseokkal.

A csönd kezdett hosszúra nyúlni és így, hogy rajtunk kívül nem volt senki se közel, se távol, tényleg kurva nagy kuss volt. Hallottam Minseokot nyelni. És hallottam, hogy én ettől milyen hevesen veszem a levegőt. Rohadt emlékek!

- Te hívtál ki, szóval miről van szó? - szörnyen nehezemre esett kipréselni magamból ezt a kérdést. Azért a testemre még mindig hatással volt Minseok. Édes jó istenem, Kim Jongdae, gondolj Yixingre! Inkább rá gondolj, bassza meg!

- Szerintem tudod, miről szeretnék veled beszélni.

- Azt szeretném, ha végre kimondanád. Hallani akarom - halkan szólaltam meg és közben önkéntelenül is megszorítottam karom. Hallani akarom, hogy bocsánatot kér. Hogy lezárhassam végre teljesen ezt. Hogy mi lezárhassuk. Nincs ennek jövője és tudom, hogy ő is tudja.

Számomra nem Minseok volt az első pasi, mondjuk, az tény, hogy eddig csak korombelivel kezdtem. De ő volt az, akivel több is volt, mint egy-egy csók meg röhejes, kínos nevetés. Nem vagyok biztos benne száz százalékig, de asszem, én első voltam neki és szerintem emiatt jobban ragaszkodik hozzánk, vagy ehhez az akármihez, ami köztünk volt, mint kéne. Egy részem megérti ezt. Komolyan. De ettől nem fogom kevésbé szarul érezni magam amiatt, hogy egy nyomorult sajnálom-ot sem érdemlek. Én...

- Sajnálom, Jongdae.

Baekhyun

Az exem iránti nyugtalanság és gyomorgörcs azon nyomban eltűnt a picsába, amint megláttam Jongdae-t a tulajdon két szememmel itt, a Park vacsorán. Az agyamban egymást lökdösték a gondolatok, egyik nevetségesebb volt, mint a másik és mégis... Jongdae itt van. Hogy? Miért? Minek? És a legfontosabb, Yixingnek erről, hogy nincs tudomása? Nem is... Ki a halál volt az a csávó vele?

- Hallucinálok? Hamar és erősen ütött be a pia így, hogy nem ettem? - értetlenül pillantottam Yixing sápadt arcára és még a gondolataimban lévő kérdésekre is tőle vártam a válaszokat.

Yixing néma maradt és összevont szemöldökkel nézett abba az irányba, amerre Jongdae és az a faszi elviharzott. Nem láttam a képét, de amúgy sem hiszem, hogy be tudtam volna azonosítani, alig ismerek itt bárkit is.

Nagy szemekkel szuggeráltam barátomat, hogy méltóztasson már utánuk menni, mégis csak Jongdae az ő barátja, vagy mi. Leendő barátja. Isten tudja. Lefeküdtek és kis cuki puszikával váltak el, tehát csak van valami. De Yixing nem mozdult, csak bámulta az ajtót, amin kimentek, aztán hirtelen véresen komoly arccal felém fordult és megragadta a jobbom.

- Ígérd meg, hogy itt maradsz!

- M-Mi? Itt akarsz hagyni? Egyedül? - már izzadtam is, pedig még nem ment sehova. Kipurcanok itt egyedül! - Jézusom, ugye nem ölsz meg senkit? Ezer oka lehet, miért fogta Jongdae pracliját!

- Nem ölök meg senkit, de ezt nekem kell intézni, hiszen... - itt hatalmasat nyelt, láttam az ádámcsutkáját mozogni az ing gallérja ellenére is. - Jongdae a barátom.

Jongdae

Úgy ledöbbentem Minseok bocsánatkérésén, hogy csak pislogni tudtam rá. Bevallom, nem számítottam rá. Főleg nem arra, hogy ennyire... Őszintén fog hangzani. Érzelmesnek. Mármint tisztában vagyok vele, hogy nem szórakozott velem, vagy ilyesmi, csak... Azt hittem, hogy úgy mondjam, fellengzősen fogja kezelni. Igazából azt hittem, nem szól hozzám többet. Soha.