Klisé kalandorai

Level 1 : Az elveszett kulcs

Quest: Találd meg a falusi kovács elveszett kulcsát, amelyet egy goblin banda lopott el.

Egyszer volt, hol nem volt, egy napsütötte reggelen, amikor az égen alig volt egy felhő, három bátor, bár kissé esetlen kalandor indult útnak a falu központjából. És persze én, a csapat negyedik tagja, a híres (vagy inkább hírhedt) bárd, aki sajnos nem tudott énekelni. Hívjatok csak Arwynnak. Az én feladatom, hogy dokumentáljam a hősies tetteinket, még akkor is, ha ezek néha kissé kínosak is.

A reggel első fényei beszűrődtek a fogadó kis ablakán, amikor lassan ébredezni kezdtünk. Az éjszaka folyamán sikerült kipihennünk az első napi kalandokat, de most újabb kihívások vártak ránk. Ahogy kinyitottam a szemem, rögtön láttam, hogy Grulf már felkelt, és a páncélját igazgatja, miközben magában mormogott.

– Jó reggelt, Grulf – mondtam ásítva. – Mi a helyzet?

– Jó reggelt, Arwyn. Csak próbálom kitalálni, hogyan is kell ezt a páncélt magamra venni – válaszolta Grulf, miközben a kardját ellenőrizte.

Elsie is felkelt, és éppen a varázskönyvét böngészte, amikor csatlakozott hozzánk.

– Reggelt mindenkinek – köszöntött minket mosolyogva. – Remélem, jól telt az éjszaka.

– Igen, de most az a gond, hogy nincs pénzünk – mondtam. – Tegnap este elég sokat költöttünk a kocsmában, és a károkat is ki kellett fizetnünk.

– És most a gyomrom korog – tette hozzá Finbar, miközben előbújt a takaró alól, ahol aludt. – Szóval, mi a terv? Megpróbálok ellopni valamit. Vagy Arwyn újra énekelhetne. Hátha kapunk valamit azért, hogy csendben maradjon.

– Megpróbálhatnék varázsolni valami ételt. Esetleg kávét – mondta Elsie izgatottan.

– Vagy inkább nem – morogta Finbar még mindig félig a takaró alól. – Szeretném, ha nem robbanna ránk az egész fogadó.

– Szerintem ki kellene derítenünk, van-e valami küldetés a faluban, amivel pénzt kereshetünk – mondta Elsie határozottan, de sértetten Finbar megjegyzése miatt. – Talán a helyiek tudnak nekünk segíteni.

Miután összeszedtük magunkat, lementünk a fogadó központi termébe. A fogadós éppen az asztalokat törölgette, amikor meglátott minket.

– Jó reggelt, kalandorok! – köszöntött minket mosolyogva. – Remélem, jól aludtatok.

– Jó reggelt – válaszoltam. – Esetleg tudna nekünk segíteni? Pénzt kell szereznünk, és éhesek vagyunk.

– Nos, ha pénzre van szükségetek, akkor a falu főterén érdemes körülnéznetek – javasolta a fogadós. – Mindig van valaki, aki segítségre szorul, és hajlandó fizetni érte.

Megköszöntük a tanácsot a fogadósnak, és elindultunk a falu főtere felé. Az utcák ismét tele voltak emberekkel, akik a piacra tartottak vagy éppen árulták portékáikat. A nap fénye aranylóan szűrődött át a szalmatetős házak között, a levegőben friss kenyér és sült hús illata keveredett a piac hangos zsongásával.

Finbar, mint mindig, előreszaladt, majd néhány lépéssel később máris visszatért, mert egy asszony korholta, amiért elcsent egy almát a standjáról.

– Finbar, kérlek, ma ne próbálj meg semmit ellopni – mondta Elsie mosolyogva. – Inkább összpontosítsunk arra, hogy találjunk egy küldetést.

– Hé, csak teszteltem az éberségüket – védekezett Finbar, miközben visszadobta az almát.

Ahogy közeledtünk a főtérhez, egyre nagyobb tömeg gyűlt össze egy idős férfi körül, aki éppen beszédet tartott. A férfi hosszú, szürke köpenyt viselt, és hosszú, fehér szakálla lobogott a szélben. Egy emelvényről szónokolt a falusiaknak.