Klisé kalandorai

Level 8 : A Szentjánosbogár-szárny

Quest: Szerezd meg az utolsó összetevőt a gyógyító bájitalához

A friss levegő és a napfény melegen ölelt körül minket, ahogy kiléptünk a barlang sötétjéből. Még hátra volt az utolsó összetevő: a szentjánosbogár-szárny. A nap lassan nyugvófélben volt, de még elég fény maradt ahhoz, hogy elérjük a következő célunkat, mielőtt az éj beállna. Az erdő csendesen figyelte, ahogy haladtunk. A fák susogása és a madarak csicsergése megnyugtatta a lelkünket. A madarak éneke szinte dallamosan kísért minket utunkon, és minden lépésnél éreztem, hogy az erdő energiája velünk van.

– Arwyn, az a dal, amit játszottál a barlangban, csodálatos volt, talán az eddigi legjobb performanszod – mondta Elsie, miközben előrébb lépdeltünk. – Nem hittem volna, hogy a zene ilyen hatással lehetsz az emberekre.

Elsie szavai melegséggel töltöttek el. Nem voltam biztos abban, hogy valóban ennyire jól sikerült a játékom, de az ő elismerése különösen fontos volt számomra.

– Köszönöm, Elsie – válaszoltam. – De az igazi hős te voltál a varázslataiddal. Csodállak, ahogy mindenkihez hozzáállsz. Grulfot bátorítod, Finbarral bár szívjátok egymás vérét, mindig bátorítod őt is, és mindenki máshoz is mindig van egy-két jó szavad. Egyre jobban megy neked a mágia is. Láttam, milyen hatékonyan használtad az indákat és a fénygömböt.

Elsie elpirult, majd halkan megszólalt: – Valójában titokban éjszaka gyakorolok és memorizálok új varázslatokat. Azt akarom, hogy hasznos legyek a csapatnak, és ne hátráltassalak titeket.

Ez a vallomás meglepett. Elsie mindig magabiztosnak és erősnek tűnt, sosem gondoltam volna, hogy ennyire aggódik amiatt, hogy megfeleljen.

– Tényleg? – kérdeztem elismerően. – Nem is tudtam, hogy ennyire komolyan veszed ezt.

– Igen – válaszolta Elsie, szemeiben elhatározottság csillant. – Mióta itt vagyunk, minden éjszaka, amikor mindenki alszik, olvasok, és gyakorolok. Úgy érzem, ez az egyetlen módja, hogy kihozzam a legjobbat magamból és a helyzetünkből.

Elsie szavai megerősítették azt az érzést, hogy mennyire elkötelezett a csapat iránt. Bár ő is, akárcsak én, a hétköznapi világban élt, itt megtalálta azt a célt, amelyet talán eddig hiányolt. Büszke voltam rá, és tiszteltem az erőfeszítéseiért.

– Ha segítségre van szükséged, szólj bátran – mondtam neki bátorítóan. – Csak kérlek, ne a robbantást gyakorold rajtam.

Elsie felnevetett, hangjában oldottság és megkönnyebbülés csengett.

– Nem ígérhetek semmit – mondta kacagva.

Ahogy továbbhaladtunk az erdőben, egyre inkább csodáltam Elsie elhivatottságát. A nap sugarai lassan átszűrődtek a fák lombkoronáján, a levelek között táncoló fények pedig varázslatos hangulatot teremtettek körülöttünk. A madarak éneke lassan elhalkult, ahogy a nap a horizont felé közeledett, és éreztem, hogy egyre jobban kötődöm a csapattársaimhoz. Valóban egy családdá kovácsolódtunk össze ebben a furcsa világban.

Hirtelen ötlettől vezérelve lemaradtam, hogy Grulfhoz csatlakozzak. Ő, mint mindig, nyugodtan és biztos léptekkel haladt előre, de látszott rajta, hogy valami gondolat foglalkoztatja.

– Arwyn, mit gondolsz? – kérdezte Grulf, miközben mellém lépett. – Milyen tervünk van a szentjánosbogarak begyűjtésére?

Grulf gyakorlatiassága mindig megnyugtatott. Ő volt a csapatunk sziklája, akire mindig számíthattunk, ha valami nehézség adódott.