Klisé kalandorai

Level 9 : A Troll Barlang

Quest: Győzd le az erdőben élő hatalmas trollt, aki terrorizálja a környéket.

Miután sikeresen meggyógyítottuk a falusiakat, és Morwena segítségével elkészítettük a bájitalt, úgy tűnt, hogy a falu végre fellélegezhet. A falusiak hálásan köszönték meg a segítségünket, és mindenki örült, hogy a forrás vize újra tiszta lett. Azonban a nyugalom nem tartott sokáig. Thaddeus, az öreg faluvezető, sürgősen magához hívott minket a tanácsterembe.

– Kalandorok, szükségünk van a segítségetekre – kezdte Thaddeus komoly arccal. – Bár sikerült megtisztítanotok a forrást, A troll többször is megpróbálta újra megfertőzni azt. A védelmünk Thomas vezetésével jelenleg kitart, de nem tudjuk meddig bírjuk még. Ha nem állítjuk meg a trollt hamarosan, újra meg fogja mérgezni a vizünket.

– Ezt a szörnyeteget meg kell állítanunk, mielőtt újra kárt okozhat – mondta Grulf, miközben előhúzta a kardját.

– Hol találjuk ezt a trollt? – kérdezte Finbar, miközben az iránytűjét nézegette.

– Egy közeli barlangban lakik az erdő mélyén, a hegyek között rejtőzik. Rendkívül veszélyes, és már sok bátor falusit veszítettünk el, akik megpróbálták legyőzni – válaszolta Thaddeus..

Elsie összeszedte a varázskönyveit, és határozottan nézett ránk.

– Nem hagyhatjuk, hogy újra megmérgezze a forrást. Induljunk el azonnal!

Miután megkaptuk az eligazítást, elindultunk az erdők felé. Az út meredek és nehéz volt, de mindannyian elszántan haladtunk előre. Grulf elöl ment, hatalmas kardját készenlétben tartva, míg Finbar hátul kullogott, figyelve minden neszre.

– Ne aggódjatok, ezúttal is győzni fogunk – mondta Grulf, bár látszott rajta, hogy ő maga is kételkedik ebben.

– Csak figyeljetek rám, és minden rendben lesz – mondtam, próbálva bátorítani a csapatot.

Ahogy egyre közelebb értünk a troll barlangjához, a levegő mintha megnehezedett volna, mintha valami láthatatlan erő fojtogatta volna a tájat. Az erdő sűrűjében a fák hatalmas, komor óriásokként magasodtak fölénk, lombjaik összezárultak az ég felé, elzárva minden fényt. A nap sugarai, amelyek korábban még átszűrődtek a lombkoronán, most teljesen eltűntek, mintha maga a fény is félve húzódott volna vissza ettől a helytől. A világ egyre inkább elsötétült körülöttünk, és a látvány olyan volt, mintha egy másik, baljós világba lépnénk be.

Az erdő életének nyüzsgése is elhalkult, a madarak éneke elhalt, és még a rovarok zümmögése is megszűnt. Minden élőlény mintha megdermedt volna, mintha tudták volna, hogy valami rettenetes vár ránk előre. A csend szinte tapinthatóvá vált, egy vastag, nehéz fátyolként borult ránk. Minden egyes lépésünk visszhangzott a fák között, mintha az erdő maga is figyelmeztetni akart volna minket, hogy forduljunk vissza, mielőtt túl késő lenne.

Az út, amely eddig tisztán látszott előttünk, egyre inkább eltűnt a sötétben, mintha az erdő szándékosan akarta volna eltüntetni az ösvényt, hogy eltévedjünk. A talaj puha avarral és sűrűn egymásra rétegződött levelekkel volt borítva, minden lépésünknél furcsa ropogás hallatszott, mintha a föld alatt valami mozogna. Az ágak alacsonyan hajoltak fölénk, néha beleakadtak a ruhánkba, mintha a természet maga próbálna minket megállítani.

A levegő hideg volt, és érezni lehetett benne a rothadó avar és a nedves föld szagát. A szél, amely korábban lágyan simogatta az arcunkat, most vészjóslóan süvített a fák között, hidegen és élesen, mintha figyelmeztető suttogásokkal próbálna minket eltántorítani. Minden egyes fuvallat úgy hangzott, mintha a természet maga lélegezne be és ki, de ezek a lélegzetvételek most nehezek és nyomasztóak voltak, mintha valami gonosz erő hatna az egész tájra.