Váratlan Érzések

1. Fejezet

Elegem van a bátyámból. És a hülye barátaiból is. Folyton csak az idegesítő nevetésüket hallgatom, és már kivagyok.
Próbálok nem tudomást venni róluk, de túl nehéz. De talán a legrosszabb az egészben az, hogy a testvéremnek, Masonnek a legjobb barátja egy focista. Ez így már borzalmas, viszont utálom a focistákat, hiszen túl nagyra teszik magukat. Tisztelet a kivételnek. De sajnos Yamal ugyanolyan beképzelt idióta.

Egy kedves szót nem tud mondani, sőt néha még beszól. Persze nem hagyom magamat.

<><><>

– Sienna, keljél már fel, mert elkésünk! – jött fel a szobámba Mason.

– Menj ki a szobámból! – förmedtem rá a reggeli hangommal, majd egy párnát elvettem magam mellől, és felé hajítottam.

Nagy nehezen rávettem magamat, hogy felkeljek, és hogy lemenjek reggelizni.

Kiterítettem az asztalra a matematika füzetemet, majd elkezdtem megcsinálni a házi feladatot.

– Anya nem baj, ha ma átjön Henry, meg Lamine? – kérdezte a bátyám, mire felkaptam a fejemet, és anyára pillantottam.

– Dehogy baj – felelte egy édes mosollyal az arcán. – Szeretem a barátaidat, olyan kedvesek. – e szavak hallatán még a víz is majdnem félrecsúszott, és nevetni támadt kedvem.

– Ugyan arra a barátaira gondolunk? – kérdeztem anyától megszeppenve, mire kérdőn nézett felém. – Csak mert nekem nem pont ezek a szavak jutottak eszembe. – mosolyogtam, mire Mason kikapta a kezemből a tollat, és belefirkált a matek füzetembe.

– Neked mégis mi a problémád velük? – kérdezte, mire már nyitottam a számat, hogy sorolhassam, viszont anya közbe vágott.

– Kérlek, nem kell sorolnod!

– Ne haragudj Mason, de szerintem túl beképzeltek, pláne Yamal. – mondtam ki.

– Hát te biztos, hogy sosem leszel olyan sikeres az életben, mint ő. – horkantott.

– Én már most sikeresebb vagyok. – nevettem el magamat, mire megforgatta a szemeit.

Felmentem a szobámba, és felöltöztem. Egy fehér felsőt választottam, egy farmerrel, és egy szürke pulcsival.

Bepakoltam a táskámba, majd Masonnel elindultunk a középiskola felé vezető úton.
Nem szólaltunk meg. Én csak bámultam a telefonom kijelzőjét.
Hirtelen annyit éreztem, hogy Mason erősen megrántja a karomat.

– Add azt a vackot ide – mondta, majd kitépte a kezemből a készüléket.

– Miért?

– Az előbb majdnem elcsapott egy autó. – maszírozta az orrnyeregét. – Van fogalmad róla, hogy milyen veszélyes, ha így nyomkodod ezt a szart? – kérdezte, mutatva a telefonomra.

– Mason. Remélem, hogy nem felejtetted el, hogy én ti-zen-hét éves vagyok. Nem kell már úgy féltened, mint egy hat évest. – förmedtem rá.

– Hát néha inkább tűnsz hat évesnek, mint tizenhétnek. – mondta egy lenéző pillantás kíséretében.

Keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt, majd lépteimet gyorsabbra vettem, hogy lehagyjam a mellettem baktató testvéremet.

Mikor megérkeztünk az iskola elé, lábujjhegyre álltam, hogy a nagy tömegben észre tudjam venni Daphne-t, a legjobb barátnőmet.
Mikor észre vettem a tökéletesen egyenes, szőke haját, ami a vállára borúl, oda mentem hozzá.