Váratlan Érzések

9. Fejezet

『Yamal』

Hívtam Masont minimum ötször. Írtam neki, viszont nem lennék meglepve, ha letiltott.
Éppen próbáltam ismét hívni, mikor megláttam.
Határozottan léptem hozzá, bár azért volt bennem egy kis rettegés is.

– Mason, kérlek hadd magyarázzak meg mindent!

Felém fordult, és egy olyan lenéző pillantást vetett rám, amilyet még talán soha senki nem engedett el.

– Nem érdekel! Tudod, hogy nekem Sienna fontos, még ha nem is úgy jön le néha.

– Tudom, de...

– Nem szeretném, ha találkoznál Siennával. – vágott a szavamba, mire már az állkapcsom is megfeszült, és kevés múlott azon, hogy a fogaim összetörjenek a nyomástól.

– És mivan ha mégis találkozom vele? – kérdeztem, és kihúztam magamat.

Nem igazán tudtam többet mondani, hiszen Mason dühbe gurult, és behúzott egyet a szemem alá. Visszaüthettem volna, azonban megérdemeltem. Még ha nem is csináltam semmi rosszat, viszont megértettem Masont, hogy félti Siennát, hiszen én is féltem, viszont én nem magamtól. Én csak meg szeretném védeni őt. Őt szeretném. Önző mondon meg szeretném kapni, hogy csak az enyém legyen, és nem érdekel Mason, még akkor sem, ha már tíz éve legjobb barátok vagyunk. Ott rontottam el, hogy pár hónapja beleszerettem Siennába, és ez ellen tud valamit tenni? Nem. Már próbáltam elhessegetni ezeket az érzéseket, viszont szinte lehetetlen volt, hiszen olyan vonzó.

『Sienna』

Délután Yamal váratlanul eljött az edzésem után értem.
Amikor megláttam, hogy az arcán díszeleg egy pirosas-lilás folt, egyből az arcáért nyúltam.

– Mi történt? – kérdeztem, miközben alaposan szemügyre vettem a foltot, és végig simítottam az arcán.

– Semmi – vágta rá, majd egy mosolyt erőltetett az arcára, bár még a vak is látta, hogy feszeng a dühtől.

– Yamal, egy ilyen folt nem keletkezik csak úgy a semmiből. Mi történt? – emeltem fel a hangomat, majd amennyire csak tudtam komoly pillantást vetettem felé, hogy megtörjön, és elmondja végre az igazat nekem.

– Csak edzésen elestem. – vonta meg lazán a vállait.

– Hazudsz.

– Jó, Mason megütött. Most jobb? - forgatta meg a szemeit.

– Te meg mit mondtál neki, ami miatt így megütött? – ráncoltam össze a homlokomat, kissé idegesen.

– Csak berágott rám, mert... – lehajtotta a fejét, mikor a telefonom megszólalt.

Mason hívott, amit el is fogadtam.
Kicsit kiabálva elmondta nekem, hogy azonnal menjek haza, hiszen beszélni akar velem.

– Mennem kell – a farzsebembe csúsztattam a telefonomat, és lábujjhegyre álltam, hogy megpusziljam ott, ahol Mason megütötte, mire felszisszent a fájdalomtól.

Felkaptam a földről a táskámat, amit a vállamra kanyarítottam, és sietve haza mentem.

Kicsit rettegve nyitottam ajtót, amikor megláttam Masont, ahogy fel s alá járkál, és az orrnyeregét maszírozza. Ezt akkor szokta csinálni, amikor valami miatt szörnyen ideges. Mint most.

– Ülj le! – parancsolta, mire a makacsságomnak köszönhetően inkább állva maradtam. – Akkor ne, viszont beszélnünk kell!

– Jól van. Hallgatlak. – megpróbáltam a lehető legnyugodtabb hangon beszélni hozzá, hogy ő is egy kicsit nyugodtabb legyen.

– Sienna, Yamal nem az akinek te hiszed. Hidd el, hogy ő téged nem tudna szeretni.

– De miért?

– Mert ismerem. Sosem volt az a kimondottan törődős fajta, és nekem nem hiányzik, hogy miatta omolj össze.

– Mason, már ezerszer mondtam neked, hogy tizenhét vagyok, ami azt jelenti, hogy jövőre már felnőtt leszek, szóval azt csinálok, amit csak akarok, és azzal, akivel csak akarom. – magyaráztam.

– De még nem vagy elég érett. Ismerlek titeket annyira, hogy tudjam, nem jönnétek ki jól egymással, hiszen pár hete még megfojtottátok volna egymást.

– Több szeretet nyújtott pár hét alatt, mint bárki más. – a pulzusom az egekig szaladt, és legszívesebben elbőgtem volna magamat Mason agresszív regálása miatt.

『Yamal』

Mason felhívta Siennát, hogy beszélni akar vele. Egy édes puszit lehelt az arcomra, ami egyszerre fájt is, meg kellemes is volt. Elrohant, magamra hagyva, hogy beszélhessen vele.
Az öltözőből kijött pár Siennával egykorú lány, akik rám mosolyogtak, meg integettek, mire összeráncoltam a homlokomat, és kiléptem az épületből.

Nem tudom, hogy most miféle hülyeséggel tömheti Mason, Sienna fejét, viszont abba biztos vagyok, nem hagyom, hogy elveszítsem. Szörnyű volt az, amikor rádöbbentem, hogy szeretem, hiszen meg voltam győződve róla, hogy engem utál.
És ha már sikerült, hogy belém szeressen, akkor nem hagyom, hogy Mason elbassza az egészet, azzal hogy ,, védeni akarja."

<Pár nappal később>

Sienna nem válaszol az üzeneteimre. Nem reagál a hívásaimra sem. És megörjít a hiánya. Mintha egyik pillanatról a másikra levgőnek nézne.
Nem igazán tudtam, hogy hol tudnék vele találkozni, meg hát nekem sem volt nagyon időm, mert folyton edzésem volt, meg meccsek, meg a többi szarság, amihez semmi kedvem nem volt.

Éppen az edzésemről mentem haza, mikor eszembe jutott, hogy Masonnek is most van a kosárlabda edzése, szóval irányt váltottam, és reménykedtem abban, hogy Sienna most otthon van.

Kicsit hezitálva felemeltem a karomat, és bekopogtam hozzájuk.
Nem telet el sok idő, hogy Sienna kinyissa az ajtót. Szeme és az orcája tiszta vörös volt, gondolom sokat sírhatott. Haja kócosan terült el vállán.

– Beszélhetünk? – kérdezten óvatosan, hiszen nem csodálkoztam volna, ha most leugatja a fejemet, mint ahogy azt régen tette mindig.

– Nem! – vágta rá, majd becsapta volna az ajtót, viszont még időben megtartottam a szóban forgó tárgyat.

– Figyelj, nem tudom, hogy mit mondott neked Mason, viszont... – nem engedte, hogy befejezzem, kegyetlenül belém fojtotta a szót a nézésével, ami olyan nézés volt, hogy rendesen megijedtem.

– Megtennéd, hogy békén hagysz? – kérdezte, miközben egy könnycsepp útját akadályozta meg, hogy lecsöppenjen az arcáról.

– Sienna, elmondanád, hogy mi a fasz bajod van most velem? – tártam szét a karomat.

– Minden. – mosolygott, majd ezúttal tényleg bevágta az ajtót, olyannyira, hogy az egy jó erőset csattant.

Felsóhajtottam, és úgy éreztem, hogy most már feladhatom az egészet. Foggalmam sincs, hogy mi a problémája, viszont abban szinte biztos vagyok, hogy Mason miatt van ez az egész hisztirohama.