Váratlan Érzések

2. Fejezet

Ma reggel Mason kijelentette, hogy elmegy a Barça meccsére, Yamal miatt, és engem is el akar rángatni. Mondtam neki, hogy van jobb dolgom is, semmint nézzem, ahogy gurul a labda, és egy csapat férfi küzd azért, hogy az a hálóba kössön ki. De hát hajthatatlan, és azt mondta, hogy ha nem megyek el, akkor elrángat egészen a stadionig.

– Mason, ezerszer mondom, hogy nem szeretnék elmenni! – mondtam neki, komoly hangnemben.

– Kérlek, Sienna! – tette össze a két tenyerét, és lebiggyesztett ajkakkal folytatta: – A kedvemért.

– Egy feltétellel. – elmosolyodott. – Ha nem lesz soha többet olyan, hogy Yamalnak kell haza kísérnie engem.

– Oké! – vágta rá.

– És ha nem kell felvennem semmilyen mezt, vagy valamit.

– Azt mondtad, hogy csak egy feltétel, de oké. – vonta meg lazán a vállait.

El sem hiszem, hogy belementem. Szerencsére az eddigi pár meccset megúsztam, azzal, hogy beteg vagyok, vagy hogy röplabda meccsre kell mennem.
Ezek jó indokok voltak, viszont amikor ma reggel azt hazudtam, hogy meccsem lesz, Mason rávágta, hogy ,,dehogy lesz". Igaza van, de egy próbát megért.

Felhívtam Daphne-t, hogy nincs-e kedve velem szenvedni több, mint 90 percen keresztül, mire végül igent mondott.

Nos, ennek Mason kicsit sem örűlt, hiszen utálja Daphne-t. És ez kölcsönös.

Jó, az igazat megvallva, egy picit - de tényleg csak egy kicsit. - kíváncsi vagyok a meccsre.
De egyáltalán nem Yamal miatt megyek!

<><><>

– Gyere Sienna! – ordított fel Mason, mire kicsit összerezzentem.

Gyorsan megfésűltem magamat, majd futottam le a lépcsőn. Az utolsó fokot átugrottam, aztán felhúztam a cipőmet, aminek bekötöttem a fűzőjét. Felegyenesedtem, majd felhívtam Daphne-t, hogy majd útközben találkozzunk.

Mason kinyitotta az ajtót, majd előre indult, míg én bezártam az ajtót. A kulcsot a zsebembe tettem!

Mason mellé futottam, mert ő már jó pár méterre előttem baktatott.

– Mikor jön a hülye barátnőd? – kérdezte, mikor megérkeztünk a stadion elé.

Eszméletlen nagy tömeg volt. Az emberek nagy többségén gránátvörös-kék mez volt, aminek a hátán díszelegtek a focisták nevei, és a számuk.
Nem tudom, hogy mennyi Pedri - vel, és Lewandowski-val ellátott mezet véltem megfigyelni, és amerre csak fordultam, láttam minimum hármat.

A velem egykorú tini lányokon Gavi, és Yamal neve díszelgett.
Ők tudják Yamal nevét, de azt nem tudják, hogy milyen ember valójában.

Már nehezen kaptam levegőt is, a sok ember miatt. Volt amelyik majdnem fel is lökött.

Daphne-t nagy nehezen megtaláltuk, akiről szintén virított a mez színei.

– Honnan van neked Barçás mezed? – kérdeztem, miközben fürkésztem a lányt.

– Az öcsémé – felelte.

Mikor már végre bejutottunk a stadionba, leültünk a helyünkre, és addig néztük, ahogy a focisták melegítenek a pályán.