Váratlan Érzések

7. Fejezet

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy mi is történt éjjel. Nem szerettem volna, ha Mason, vagy bárki más is tudott volna Nate-ről, hiszen én titokban tartottam, – csak anya tudta – mert tudtam, hogy mi lenne a következménye, ha Mason tudta volna.
És most Nathan azt hiszi, hogy én...,hogy én Yamallal járok. Bízok benne, hogy nem fogja senkinek sem elmondani.

Sokszor mintha még érezném Yamal kezét magamon, meg ahogy a derekam az ő derekához veszül. Ahogy ujjait összefonja az enyémeimmel, és tenyerünk tökéletesen egymásba illeszkedik, ahogy a bőrünk egymáséhoz tapad.

Keserves abba belegondolni, hogy pár órával ezelőtt még haragot, és gyűlöletet éreztem, most meg folyton azon kapom magamat, hogy a gyönyörű mosolyára gondolok, a nevetésére, a csillogó szemeire... na meg persze az illatára, amit csak rajta tudom elképzelni, más emberen nem is.

Nem tudom, hogy most szóba akar-e velem állni egyáltalán, viszont sosem fogom elfelejteni őt. Akár akarja, akár nem. Mindig lesz neki hely a szívemben, még ha mélyen is, de lesz.

Habár azt akartam, hogy úgy tűnjön még most is, hogy utálom őt, azonban ez túl nehéz számomra. Szinte lehetetlen utálni, még ha bunkó is, vagy beszólogat.

<><><>

Délután Daphne írt nekem, hogy az egyik osztálytársunk meghívott minket a bulijába. Nem kimondottan szeretem az ilyen bulikat, viszont Daphne meggyőzött engem, hogy menjünk el, szóval most azért vagy egy órája hisztisen állok a szekrényem előtt, hiszen tippem nem volt, hogy mit vegyek fel.
Kis gondolkozás múlva, döntöttem, hogy egy flitteres pólót vegyek fel, egy fekete hosszú nadrággal.
Megpróbáltam magamat kisminkelni, azonban nem igazán tetszett, szóval nagyjából háromszor újrakezdtem.

Mason is jött volna, azonban el kellett utaznia egy hétre valami táborba. Anya dolgozik, és az ismerősénél alszik, szóval üres a ház, azaz nincs aki azt mondaná, hogy ,,túl veszélyes", meg hogy ,,Ne igyál!"

Zsebre tettem a telefonomat, majd hívtam egy taxit.
Mikor megérkezett a jármű, beszálltam, és elmondtam a sofőrnek a címet.

Mikor a kocsi lelassított, átnyújtottam a pénzt a férfinak, és kiszálltam.
Megláttam Daphne-t, aki már kissé spicces volt.

– De jóó, hogy eljöttél – mosolygott a lány, és jól elhúzta az ó betűt.

– Szerintem már leállhatnál az ivással – veregettem meg a vállát, majd bementünk a házba, ahol rengeteg ember ivott, táncolt egyszerre.

Piros, kék, zöld és sárga fényekbe borult a ház. Bárhová néztem, azt láttam, hogy az emberek isznak, vagy éppenséggel smárolják egymást a sarkokban.
Kicsit elveszve éreztem magamat. Mintha egy olyan világba csöppentem volna, amit nem is ismerek.

Egy szőke, karcsú, agyon sminkelt lány libbent mellém, majd átnyújtott egy piros műanyag poharat. A számhoz emeltem, majd megszagoltam.

– Ez mi? – kérdeztem az ismeretlen lánytól.

– Valami f-fröccs. – nyögte ki.

Általában ilyenekre nemet mondtam volna, azonban arra gondoltam, hogy lehet jobb lenne, ha elhessegetném a rosszakaró gondolataimat, és hogy kikapcsoljak egy kicsit.

Ismét a számhoz emeltem a poharat, majd belekortyoltam. Keserű íz fogott el, azonban az ereimet átjárta a melegség, és egyszerre rázott ki a hideg is.
Nem haboztam hát, és lehúztam a keserű italt.

Folyton csak azon kaptam magamat, hogy átnyújtanak nekem egy újabb poharat, majd újabbat. Nem tudom, hogy hányat is ihattam, viszont eléggé szédültem, és mintha elmosódott volna körülöttem minden.
Hirtelen azt éreztem, hogy valamibe belerúgok. Nem igazán láttam, hogy mibe, de vagy egy fába, vagy egy kanapéba.

『Yamal』

Éppen egy barátomtól tartottam haza felé éjjel, amikor megláttam Siennát, ahogy szinte a lábán se tudott megállni. Magában nevetgélt, valamit folyton motyogot, amit senki nem érthetett.
Ledobtam a földre a kezemből a pulcsit, amit tartottam, és felé futottam, amikor láttam, hogy már esett volna bele a bokrok közé. Gyorsan a karjai alá kaptam, mielőtt még a bokrok között végezte volna.

– Csak te hiányoztááál – nyögte, majd látványosan megforgatta a szemeit.

– Éppenséggel megmentettem az életedet. – karoltam át a válla körül, mire leült a földre, és kezébe vett egy kavicsot, majd elkezdte az aszfaltot karcolni vele.

Leültem mellé, mire a vállamra hajtotta a fejét.

– Elegem van! – éreztem, ahogy a vállamról, egészen a földig folyik a könnye. – Menj el! – dobta el a kavicsot.

– Nem fogok.

– Miért nem? – kérdezte, mire az ölembe hajtotta a fejét.

Finoman végig simítottam a puha, kipirult arcán, és a füle mögé tűrtem egy kósza barna tincset. Hihetetlen, hogy még így is ilyen gyönyörű tud lenni, és árad az eper illat a selymes hajából.
Állkapcsára helyeztem a kezemet, és hüvelykujjamal simogattam az arcát. Kezemért nyúlt, amit maga fölé helyezett, és elkezdett játszani az ujjaimmal.

Megtudnám szokni ezt, bár úgy inkább, hogy ő nem részeg.

Lehajoltam hozzá, és egy apró puszit nyomtam az ajkaira, kihasználva, hogy nem fog szinte ebből semmire emlékezni.

Felültettem, és felálltam. Megfogtam kezeit, hogy fel tudjam húzni a földről. Nehezen felállt. Átkanyarítottam karját a vállam körül, és összefontam ujjainkat.

Botorkálva sikerült eljutni a házukhoz. Amint megálltunk az ajtó előtt, kinyitottam a táskáját, ami hanyagul a könyökhajlatára volt csúszva. Megkerestem a kulcsot, és kinyitottam a bejárati ajtót.

Előre ment, és levetette magát a kanapéra, úgy, hogy csak a háttámláig jutott el. Azon csimpaszkodva elkezdett valamit énekelni, hamiskásan.

Ledobtam a táskáját az asztalra, és mellé ültem.
Kicsatoltam a magassarkúját, és lassan lehúztam róla. A kanapé mellé hajítottam, és ismét átkaroltam gyönge, törékeny testét, és rendes pózba leültettem.

– Miért csinálod ezt velem, Yamal? – kérdezte, miközben figurákat rajzolgatott a hasamon.

– Mit? – kérdeztem, és a háta mögé söpörtem a haját, és nyomtam egy puszit a forró homlokára.

– Miért törődsz velem? Mi-miért nem u-utálsz? És miért n-nem hagyod, hogy... - elharapta a mondat végét, és nyögött fájdalmában.

– Sosem foglak cserben hagyni, Diaz. Mindig is te leszel számomra az első.

– Sze... – nem fejezte be, hiszen már édesen szendergett is.