Gondolatok és versek

Túl késő...

   Ha egy újszülött először nevet fel, valahol születik egy tündér. Gyönyörű, akár papíron a tinta. Hiszen mind tudjuk, hogy a Kis herceg a B-612-es bolygón él, és hogy mindig három kívánság van. A gonosz elnyeri méltó büntetését, és egy férfi nem sír. A fehérben megvan minden, a fekete lyuk pedig még a fényt is elnyeli. Az állatok tudnak beszélni, csak türelmesnek kell lennünk. Sellők és griffek pedig igenis léteznek! A csoda mindenkiben ott lapul...

   Ideje körülnézni. Kicsiként álmodni tanulunk, de a világ egyátalában nem ilyen. Tudjuk, hogy a szivárványok tövében kincs rejtőzik, mások mégis szimbólumként használják. Mert ez komoly dolog! A felnőtteknek ez a feladata! Országok háborúznak egymással, valakit mégis az érdekel, hogy milyen színű a másik. Nagy dobra verjük a jelentéktelen dolgokat és az igazi gondokkal mit sem törődünk. Nem a mi dolgunk. Csakhogy az otthonunk haldoklik. 

   Megöljük saját magunkat és a másikra mutogatunk közben. Elvileg jobbak vagyunk az állatoknál, de ők összetartanak. Rajokat, csordákat, falkákat alkotnak és így élnek. Együtt. Hova tűnt az emberekből a lélek? Üres testünkben tengetjük napjainkat. Fontos a pénz, a kaja, a hírnév. De végre észhez kellene térnünk! Lenézzük a másikat, bántjuk a barátainkat. Fel nem fogom, hogy miért lepődünk meg a válaszon. Mindennek következménye van. Az állatok, növények nem képesek ezt elviselni. A bolygó képtelen ezt elviselni. Látta felnőni az emberiséget, ott volt minden gyermek születésénél, biztosan látott már megannyi csodát. Most pedig szenved. Ezt tettük vele. Érzi, hogy fel kell adnia ezt a harcot. Nem tud minket megmenteni. 

   Most egymásra lenne szükségünk. Ha mindenki megfogná a másik kezét, talán egy pillanatra visszatérne a béke. Talán csak egy pillanat kellene, hogy újra egyensúly legyen. De attól tartok, hogy már egy bomba sem tudna megoldani semmit. Nagyon mélyre süllyedtünk. Én is, és te is. És lehet, hogy kezdek megérteni valamit. Azt hiszem tudom miért mondták, hogy ez a világ, talán egy másik bolygó pokla... Mert mind hisszük, hogy mindenkiben ott lapul a jó, mégis valahol mélyen tudjuk, hogy menthetetlenül kegyetlenek vagyunk.