- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 19.rész -

-Csak nem ezt keresed? - lóbálta meg a szemem előtt a kis narancssárga dobozkát. Utána kaptam, mire hirtelen a földre rogytam. Nevetni kezdett. - Ezen a helyen csak egyikünk maradhat. - hajolt az arcomhoz. - Az pedig én leszek. - súgta majd lendült kése. Nem bírtam tovább nyitva tartani a szememet. Itt a vége, igaz? Nekem biztosan. Legalább újra találkozhatok apámmal és újra vele lehetek.

Egy szobában ébredtem. Hol vagyok? Ez a menny vagy a pokol? Nem tudom, de egészen békésnek tűnik.

Egy nő alakja jelent meg. Karcsú és gyönyörű volt. Haja pont ugyanolyan színű volt, mint az enyém. Közelebb mentem hozzá. Úgy hangzott, mintha valamit mondana.

-Miért vagy itt? - kérdezte alig hallhatóan. - Neked még nem kellene itt lenned.

-Ezt hogy érti?

Megfordult. Gyönyörű arca volt. A szeme ugyanolyan kékes zölden csillogott, mint az enyém.

-Ez a hely még nem való neked. - lépett közelebb hozzám majd kezével végig simított arcomon. Tekintete kezemre esett. - Ez honnan van neked? - nézett a gyűrűmre, amit apámtól kaptam mikor... meghalt.

-Édesapámtól kaptam mikor... - akadtam meg. Nagyot nyeltem, hogy visszafogjam könnyeimet - mikor magamra hagyott engem.

A nő szeme elkerekedett. A száját szomorúan biggyesztette le.

-Sajnálom kicsikém. - ölelt magához. Valamiért nagyon jól esett tőle és szinte felmelegített.

-Maga kicsoda? Ismer engem? - toltam el kissé magamtól.

-Igen ismerlek. - simogatta meg a fejemet, mint valami kis gyereknek, aki épp valami jót csinált.

-Mégis honnan? - csodálkoztam el.

-Ez – mutatott az ujjamra - régen az enyém volt.

-Nem... ez lehetetlen! Ez apámé volt. - toltam el magamtól a nőt majd zavartan néztem rá.

-A halálom után apádé lett igen.

-Várjunk. Maga ismeri az apámat? Maga is a maffia szervezet tagja? - léptem még egy lépést hátra. A nő felnevetett.

-Voltam igen. Ott ismertem meg édesapádat.

-Ott ismerte meg apámat? Mégis hogyan?

Elmosolyodott.

-Apád mentett meg engem a halál markából és vitt magával, hogy egy jobb életem legyen. - mosolyodott el még jobban, mint aki valami szép emléket mondana el nekem. Valószínűleg így is volt.

-Akkor maga apám egyik barátja volt? - kérdeztem kíváncsian. Végre szert tehetek apámmal kapcsolatosan új információkra, amik biztosan hasznomra lehetnek!

-Én több voltam neki, mint barát - mondta ki alig hallhatóan. Több volt, mint barát...?

-Te...

-Igen? - nézett fel rám gondolataiból.

-Te, akkor az én...? - nem mertem kimondani. Apám mindig azt mondta édesanyám egy autóbalesetben halt meg mikor jött haza egyik nap a munkájából. De még nagyon kicsi voltam akkor. Anyámról soha egy képet sem láttam . De miért? Valamiért sosem érdekelt, mert apám volt mindig mellettem és velem. Sosem furdallt a kíváncsiság anyám ki lehet vagy hol lehet vagy mit csinálhat. - Te vagy az édesanyám?

-Igen.