~ Soha nem gondoltam volna~ Lamine Yamal ff. -BEFEJEZETT-

6. fejezet

- Figyelj megláttam és muszáj voltam elküldeni neki... - próbált mentegetőzni mire én közbevágtam.

- Nem az zavar, hogy elküldted, mert pont leszarom. Engem inkább az zavar nem szóltál, hogy táncoltam Yamal-lal. - vágtam rá, mire mosolygott egyet.

- Még mindig Lamine! De ha a többiek elmentek szeretnék veled beszélni - mondta, majd bement. Mi a bűbánatot szeretnetne tőlem éjszaka? Így is éjfél körül értünk haza, a lányok pedig nem hinném, hogy ilyen későn haza sétálnának a sötét utcákon. Akár lehet itt is alszanak. Mindegy. Mit sem gondolva erre bementem én is, majd fel a lépcsőn egyenesen be a kis szobámba.

- Otthon, édes otthon - szólaltam fel.

- Mesélj már! - mondták egyszerre, majd összenéztek - Telepátia! - mutattak egymásra.

- Lányok figyeljetek egy kicsit! - nyomtam az orruk alá egy hangrögzítőt, mely mindent felvett abból, amit az autóban beszéltek. Meghallgatták, mire mindketten értetlenül rám néztek.

- Ez már beteges Luna, hogy te ezeket felveszed! - adta vissza Nina a telefonomat.

- De legalább megtudtuk, hogy ő mit érez irántad. - válaszolt rá Teresa.

- Nina még jó, hogy rögzítettem! Nico-val vigyázni kell, ezt te is tudod - feleltem az első válaszra.

- Tudom! És szerinted komolyan mondta? - kérdezett vissza.

- Soha nem láttam Yamal-t ilyen komolynak, bár sose volt az - nevettem el magam.

- De ez aranyos tőle nem? - vágott közbe Teresa.

- De, viszont ezt Luna nem fogja bevallani, mivel nem "utálja Yamal-t" - mondta Nina, mire én elkezdtem bámulni a földet.

Már annyira ki szerettem volna adni az érzéseimet valakinek, de erősnek kellett maradnom. Hisz nem mondhatom el, hogy amikor ránézek megnyugszom és a világ összes gondja eltűnik körülöttem, mivel még csak 2 napja beszélek vele igazán. És azt sem vághatom oda, hogy lehet eddig gyűlöltem, de akkor még nem is ismertem meg azt az oldalát, amit nekem megmutatott; a jó, tisztességes lelkét. Talán ez egy első találkozásra szerelem.
Konkrétan annyira elnyeltek a gondolataim, hogy már a könnyeimmel küszködtem, mikor eszembe jutott, hogy ezt muszáj lesz nekik elmesélnem, mire észbe kaptam.

- Halo! Föld hívja Luna-t! - guggolt le Teresa. A frászt hozta rám!

- Mutatnom kell valamit - keltem fel, majd az utazótáskám felé vettem az irányt, és kivettem a képeket róla. - Ezt nézzétek! - nyújtottam át a kis fényképeket.

- Neked ezek honnan vannak? - érdeklődött Nina, közben a nyomtatott lapokat fürkészte.

- Paloma-é volt - néztem rájuk, majd mindketten felfigyeltek.
Pamola barátnőnk a társaságunk 4. tagja volt, amíg le nem cserélt minket egy fiúra. Az a srác pedig nem más volt, mint Ethan, az egyik komolyabb exem. Pamola-t nem hibáztatom, hisz a csávó alapjáraton egy olyan személyiség, aki nem bírja elviselni, ha a csaja másokkal is bandázik. Viszont a többiek annál inkább utálják a lány.

- Pamola? - kérdezett vissza Nina.

- És te ezeket megtartottad? - háborodott fel Teresa.

- Kellett valamit elégetni - nevettem fel.

- Mégsem tetted - kacsintott rám a szőke, fenékig érő hajú barátnőm, Nina kedves.

- Nem is állt szándékomban! - vontam meg a vállam. Baszki! Ezt miért mondtam ki hangosan?

>ᴗ<>ᴗ<

Már másnap délután, pontosan 14:36 van. Kb. fél órája keltem fel. Néha annyira nem értem magam. Mint ahogy most sem. Apa Barça megbeszélésen van, anyával épp a konyhába sütkérezünk, Nico pedig vagy tenisz edzésen, vagy Martin-ékkal lóg.

- Luna mesélj, mi bántja a lelked? - kérdezte tőlem anya két húsklopfolás között.

- Semmi anya! Minden rendben - mosolyogtam rá, majd visszanéztem a konyhapultra, ahol vágtam fel a paradicsomot karikákra.

- Szívem nekem bármit elmondhatsz, tudod - vágta rá, majd szoros ölelésbe zárt.

- Tudom anya, de tényleg nincs semmi -mondtam, majd el is engedett.

- Hát jó, csináljuk a kaját, mert mire hazajönnek a fiúk farkaséhesek lesznek - nevette el magát, majd ezt követően én is ezt tettem.
Anya és apa mindig az az aggódós típus voltak. Állandóan látják rajtam, ha valami nincs rendben. Ezért is imádom őket. Nico-val és velem is törődnek, nem kivételeznek egyikünkkel sem.
Kész lett az étel, majd felvetettem anyának egy kérdést.

- Anya elmehetek valahova?

- Persze kincsem, de ne hajnalban gyere haza! - felelte én pedig bólintottam és vettem is a cipőm.

Becsuktam az ajtót és elmentem a kedvenc kikapcsolódó helyemre...