~ Soha nem gondoltam volna~ Lamine Yamal ff. -BEFEJEZETT-

16. fejezet

Budapest ezen része eszméletlenül csodálatos volt. Nico-val csak bámultunk ki az ablakon a csodálattól.

- Luna Ramirez, igaz? - kérdezte meg az egyik lány a 7 személyes autó egyik leghátsó ülésén.

- Igen, én vagyok. - válaszoltam kérdésére, majd hátrafordultam hozzá.
A körülbelül huszas éveiben járó lány meseszépen nézett ki. Világosbarna hajszálai begöndörített fürtjei szépen omlottak le a vállára, a fehér crop top-ját egy fekete bőrnadrággal díszítette. Sminkje alig volt és én eszméletlenül féltékeny lettem a pesti fiatalra. A kisugárzásából ítélve kedvesnek látszott, de még nem beszélt hozzám sokat.

- Lamine Yamal barátnője? - tette fel a kérdést.

- Igen. - sóhajtani kezdtem, de nem azért, mert én vagyok a híres focista barátnője, hanem inkább csak a gondolat, hogy csak innen ismer.

Aranyos lány, egész úton beszéltünk. Méghozzá minél többet kommunikáltunk, annál jobban ment a magyar kiejtés. Megkönnyebbültem, hogy én is találtam barátok, hiszen inkább antiszociálisnak is nevezhetném magam.

A nőt Eszternek hívják, akinek holnap lesz a 22. születésnapja, így úgy döntöttek a haverokkal, hogy mai napon szórakoznak, a holnapot meghagyják a családdal ünnepelni. Később kiderült, hogy rengeteg közös van bennünk, mintpéldául neki is van egy ikertestvére, akit pedig Eriknek szólítanak. Ő vezeti most éppenséggel az autót.

Amint leparkolt a kocsi mindenki ugrott ki belőle. Egy olyan helyre érkeztünk amit nem is láttam sosem, de ismerős volt.

- Most hol is vagyunk pontosan? - néztem fel egy hatalmas épületre, amely ki volt világítva, majd le a térre, ahol több ezer ember járkált a a díszes taposón.

- Ez a Halászbástya, Luna! - ugrott mellém a mosolygós lány.

- Hallod nekem ez ismerős - suttogta a fülembe Nico, mire odafordultam hozzá.

- Nekem is, de fogalmam sincs honnan - vágtam rá. - De itt még nem is jártunk, igaz?

- Szerintem nem, de ez fura.

Mind szétszéledtünk, én a lányokkal maradtam, hiszen Eszteren kívül volt még két másik lány, akiket még nem ismerek, de ha jobban felszabadulok talán megszólítom őket.

- Az a Parlament, nem? - néztem a fényekkel teli óriási ház felé.

- De, én annyira imádom nézegetni. Olyan szép - felelte Eszter. - Bár más Országházat nem is láttam. Nem voltam még külföldön egyszer sem, de biztos a spanyol is jó! - mondata hallatán bólogatni kezdtem.

- Gyönyörű - fordultam a lány felé.

- Tényleg. Hogy keres itt Luna Ramirez Magyarországon? - kérdezte meg az egyik csaj.

- Anyukám magyar származású, itt élte le a gyerekkorát. A nagyszüleim azóta is itt laknak, így minden évbe ide jövünk pihenni. Bár ebbe az évbe ezt az egészet nem nevezném pihenésnek. - feleltem, mire kérdően néztek rám. - Anya most éppen kórházba van. - magyaráztam meg sóhajtásom közepette.

- Nagyon sajnálom! Én azt hittem Lamine Yamal a barátnőjének segít lefizetni a sok orvost és nagyon jó sora van - vágta rá.

- Az egészség nem pénzzel jár és nem a pénze miatt szeretem Lamine-t - válaszoltam kedvesen, de már a düh bennem volt.

- Ezt jó hallani csajszi! Akkor te vagy a tökéletes neki! Rengeteg olyan lány van, aki csak kihasználná, mert van pénze - nyugtatott meg az a lány, aki az előbb vágta hozzám ezeket a szavakat, én pedig erre mosolyra görbítettem a számat. - Oh, el is felejtettem! Tóth Léna vagyok.

- Én pedig Pető Laura - nézett rám a Léna mellett álló hölgy.

- De furcsa fordítva hallani a neveket - nevettem egyet utalva arra, hogy Spanyolországba a keresztnév van elől, és a vezetéknév hátul.

- Hát egy spanyol lánynak ez nem lehet mindennapos - fakadt ki Laurából a kuncogás.

- És visszatérve a témára... Megvagytok Lamine-nal? És hogyan ismerkedtetek meg? - faggatózott Eszter.

- Megvagyunk-megvagyunk. - vágtam rá, majd egy levegővétel után folytattam - Hát Nico testvérem már 7 éves kora óta jóba van vele, így egymásra találtunk - mosoly telepedett a számra.

- Olyan jó, ha valakinek van egy bátyja! - szólalt meg Léna.

- Nekem van, azért nem olyan jó. Bruno állandóan bejön a szobámba és a semmiért kipakolja a fél szekrényemet. - vágta rá Laura.

- Jah, képzeld neki Pető Bruno a bátyja - mutatott Laurára Eszter, én pedig egy "ki az a Bruno" tekintettel jeleztem, hogy nem tudom hová tenni ezt a mondatot. - Ne mondd, hogy nem ismered! - szemei kikerekedtek.

- Kéne? - vágtam kínos fejet.

- Magyar feltörekvő énekes - tette hozzá.

- Nem hallgatok magyar zenét, de meghallgathatok egy-kettőt - elővettem a telefont a kezembe és pötyögni kezdtem a Spotify alkalmazásban.

- Úgy írd be, hogy Bruno x Spacc - nézett a mobilra Laura. Elindítottam egy zenét, majd kicsit hallkabbra vettem a hangerőt, hogy csak mi halljuk és a körülöttünk álló többezer ember ne.
Volt benne egy-két szó, amit én nem értettem. Gondoltam ezek a trágár szavak, amelyet anya azért nem tanított meg nekünk kiskorunkba, mert nem szabad.

- Nem rossz - mondtam miután hallottam az utolsó dallamokat a zenéből. Lénának akadt gondolom egy kérdése, mert már nyitotta is a száját.

- Hallod ha ti a bátyáddal akkor spanyolul vagy magyarul szoktatok beszélni? - hallottuk meg Lénától ezt a hirtelen kérdést, mire mindannyiunkból kijött egy kisebb nevetés.

- Hát attól függ. Ha Spanyolba barátokkal vagyunk akkor magyarul, hogy ne értsék, ha személyesről beszélünk. Magyarországon is ez a helyzet. Ha pedig otthon vagyunk akkor inkább a spanyolt vesszük fel, hiszen az van megszokva már. - feleltem, mire elkezdtek bólogatni.

- Okos - csúszott ki a száján Eszternek ez a szó.

Mikor elnéztem megláttam a közelben a bátyámékat, és egy új tagot.

- Luna Ramirez? - jött oda hozzám az ismeretlen. Ő is ismer, de örülök neki. - Kristóf vagyok.

- Szia Kristóf - néztem rá side eye-ba mikor megmarkolta a fenekemet. - Állj le! - emeltem fentebb a hangom, majd egy jó nagy lépéssel közelebb álltam a lányokhoz.

A feszültség elég láthatóan kitört belőlem, amit Nico észre is vett rajtam. Legszívesebben megütöttem volna a srácot, de nem tehettem. A testvérem volt olyan figyelmes és arrébb hívta a fiút és elkezdtek beszélni. Mikor visszaértek köreinkbe tudtam már, hogy itt a spanyol elő fog jönni.

- Los hermanos son asi! (a testvérek ilyenek) - mosolygott egyet rám, mire én viszonoztam volna tettét, de csörögni kezdtett a farzsebembe lévő mobilom. A magyar fiatalok nem értették mit beszélünk, de egy cseppet sem bántam, hogy inkább így szólalt meg.

A telefonom kijelzőjét fürkésztem, amin a "Mi padre" név szerepelt. Félve vettem fel, amit egyből kihangosítottam, hogy Nico is hallja.

- ¡Niños! ¡Empaca, mañana nos vamos a casa! (Gyerekek! Pakoljatok, holnap megyünk haza!) - hallottam meg aggódó hangját apámnak, ami azt jelentette, hogy baj van.

- Hívj taxit! - parancsoltam rá az ikertestvéremre, aki egyből vette a lapot és stoppolt is. Mi még a lányokkal megadtuk egymás elérhetőségét és elmagyaráztam nekik, hogy apám mit mondott.

- Jössz? - kérdezte a taxi ajtaját tartva Nico, majd egy ölelés után elengedtem a chicas-t és elindultam a jármű felé.

Ebben a részben csak azért tettem bele spanyol mondatokat, hogy jobban elkülönítsem a két nyelvet. Egyébként, ha Spanyolországba vannak ott alapvetően a nyelvvel azonosulnak!
Most csak ezt azért egészítettem ki vastag betűkkel, hogy érthetőbb legyen.
Imádok mindenkit, remélem nem olyan szörnyű a suli. Kitartást!❤️