~ Soha nem gondoltam volna~ Lamine Yamal ff. -BEFEJEZETT-

9. fejezet

- Mesélj utána kérdezek - nézett rám fülig érő mosollyal Nico.

- Összejöttünk, mondjad - ültem le full nyugodtan a konyhapultra, majd elkezdtem inni a vizet.

- Sokáig, majd holnap bővebben mesélsz. Első kérdés; Te találkoztál Diegoval? - név hallatán összeesni támadt kedvem. El nem hiszitek, majdnem kiköptem a vízet a számból. Ezt honnan tudta? Talán mindent tudhat Nico? Már kiráz a hideg ettől az egésztől.

- Ja, miért? - csak ennyit tudtam kinyögni.

- Mesélt - nézett rám komoly tekintettel, mire már tényleg azt éreztem nincs kiút.

- Következő kérdés? - vágtam rá.

- Jóba vagy Sophie-val igaz? - kérdeztem.

- Nem beszélünk sokat, de nincs bajunk egymással - feleltem kérdő arckifejezéssel, majd egy "netuddmeg" nézéssel intett egyet. - TETSZIK? - csillogott fel a szemem.

- Talán - vágta rá, majd elfordult.

- Nico, testvérek vagyunk... Tudod, hogy bízhatsz bennem

- Tudom Luna... Tudom - életembe nem láttam így kifejezni az érzéseit, bár nagy szerencsémre még csak egy kapcsolata volt, az a csaj is egy hárpia. Hideg is kiráz, ha belegondolok, hogy milyen rossz korszaka volt akkor. - Nem tudom ezt megállapítani, de azt hiszem igen - vakargatta meg a tarkóját kínosan. Hát az gatya. Sophie se jobb.

- Mindegy... Elmegyek aludni - válaszoltam és felfutottam a szobámba.

Előtte még egy nagyon gyors zuhanyzást vettem, majd be is feküdtem az ágyamba. Megint elmerengtem a gondolataimban. Lehet, hogy most azt mondjátok, hogy túl könnyen adtam be magam Lamine-nak, de olyan hirtelen történt minden, hallottam a kocsiba, hogy beszélt rólam. Egyszerűen neki nem lehetett nemet mondani, hisz olyan aranyos.
A bátyám szerelmes egy olyan lányba, aki egy évvel fiatalabb nálunk és még readásul állandóan szekáljuk egymást. Mégsincs bajunk egymással - tudtommal -, csak szeretetből csináljuk. Nekem halálmindegy, csak Nico boldog legyen.
Apám holnaptól alig ér rá, mert állandóan a barátommal edz. Ti ezt eltudjátok hinni? Nem lesz olyan sokszor apás nap, mellesleg alig lesz itthon.
Szépen elaludtam a  gondolataim közt.

>ᴗ<>ᴗ<

Reggel egy üzenetre ébredtem, amit életem szerelme írt;

Lamine Yamal
Joreggelt Lunam❤️
Kedvelted az üzenetet.

Lunaa
Joreggelt Lamine❤️
Kedvelte az üzeneteted.

Most mondjátok meg, nem aranyos?

- Luna gyere - kiabált fel édesapám. Mennünk kell az első edzésére. Kíváncsi leszek.

Az úton apa elég csendes szokott lenni általában, ám most be nem állt a szája. Látszott rajta, hogy izgult, bár nem csodálom. De tudja, hogy én itt vagyok mellette és ezt szerencsére becsüli is. Jaj azt el is felejtettem nektek mondani - bár eszembe se volt -, hogy holnap fontos meccse van a Barça-nak, ahova mi jövünk Nico-val a VIP-be. Emlékeztek? Ezt már réges-rég mondtam, és azóta is be vagyok zsongva.

A munkahelyére beérve még el kellett neki intézni pár dolgot, én pedig úgy gondoltam addig kimegyek a pályára.
Mikor kiértem megláttam az egész FC Barçelona fiú csapatát, köztük a hozzám futó Lamine Yamal-t.

- Ramirez! - emelt fel a magasba.

- Na mizu van Yamal? - kacsintottam, majd egy puszit adtam a szájára. Most mivan? Lehet nyálas, de nem tehetünk róla.

- Na miújság gerle pár? - ugrott Lamine nyakába Hector Fort. Aztakurva ez milyen magas. Mint egy felhőkarcoló. - Luna igaz? - kérdezte én pedig bólintottam egyet.

- Csá hercegnő - jött köszönni Gavi barátunk, majd adott egy pacsit.

Bejött apa és elkezdték az edzést. Csillogó szemekkel néztem, ahogy Yamal a csapattársainak rugdossa a labdát. Eszméletlenül szerelmes vagyok belé.