~ Soha nem gondoltam volna~ Lamine Yamal ff. -BEFEJEZETT-

18. fejezet

- Van beépített emberünk - kacsintott egyet Teresa.

- Jól megy! - nevettem el magam, majd beengedtem őket a házba.

>ᴗ<>ᴗ<

6:18-at mutat a kijelzőm, amely azt jelenti, hogy ideje neki állni a készülődéshez. A lányok segítenek mindenben, így arra gondoltam kicsit extrémebb sminket szeretnék. Csak egy kicsit kínlódjanak.
Mivel Lamine két hét után elöszőr lát újból, ezért kell az, hogy most ne úgy menjek oda, mint aki napok óta higéniátlan. Hiszen a kinézetem most ezt tükrözte.

- Göndörítsünk! - vetettem be az ötletet a hajamra célozva.

- Na gyere - mutatott a sminkasztalom előtti székre, amelyre már másodpercek alatt le is huppantam, majd elkezdődött a folyamat.

- Sminket rád bízom Teresa! - mosolyogtam rá barátnőmre, mire egyből vette a lapot és neki is látott.

Miután a csajok késznek nyilvánítottak rá kellett döbbennem, hogy még nincs rajtam a megfelelő ruha.
Így hát turkálni kezdtem a szekrényemben, majd a legfelső polcon meg is találtam a tökéletes gránátvörös-kék mezemet, amely hátán egyből a 19-es szám, és a csodálatos Lamine Yamal neve díszelgett.
Egy mosolygás után bólintottam, jelezve, hogy megtaláltam a legalkalmasabb öltözéket. A nadrágjaim között kezdtem el nézelődni, mikor a szemem rádöbbent a sötétkék baggy jeans-re, melyet kellemes szívvel emeltem fel a magasba.

- Meg is vagyunk! - feleltem, majd az itthoni rongyaimat le is vettem, majd felvettem a meccsre szánt viseletemet.

- Sminkedre vigyázz! - mondta Teresa, majd jóízűen nevetni kezdtem.

Amint már én is késznek nyilvánítottam magam tudtam, hogy szokásosunkhoz híven késésbe vagyunk, így lementem és a cipőspolcig meg sem álltam.

>ᴗ<>ᴗ<

Jegyeink mutatása után egyből a VIP részre kerültünk.

- Felhívod Lamine-t? - kérdezte meg Nina bökve rám.

- Szerintem nem kell. Nézd! - vágta rá Teresa, majd a pálya felé kapva a tekintetemet Lamine csodálkozó arcával találtam szembe magam. Ezek szerint Nico nem hagyott cserben, a tervem sikerült is.

Futni kezdtem a lelátóról egészen a világ legmegnyugtatóbb karjai közé. Nem is hiszitek el, hogy mennyire hiányzott már ez az ember.

- Azt hittem csak holnap jössz. - tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Meglepetés! - vágtam rá kínomba.

- Hogy hogy ilyen hamar jöttetek vissza? - kérdezte.

- Hosszú story.

- Na majd mesélsz! Annyira hiányoztál mi amor! - mosolyogta el magát. Forró kezei közt éreztem, hogy nekem ez kellett már nagyon régóta, majd észrevettem, hogy míg én az ő kávébarna szemét bámulom, addig ő az én két zöld szempáromat fürkészi. Egyre közelebb volt az arcunk egymáshoz. Mire feleszméltem már az ajkaink összekapcsolódtak.

- Rohadtul szeretlek! - mondta, mikor levegőhiány miatt elváltunk.

- Én téged jobban! - jelent meg az arcomon a pír.