~ Soha nem gondoltam volna~ Lamine Yamal ff. -BEFEJEZETT-

12. fejezet

A Barça-s fiúk sokkal jobban néznek ki, mint a Real-osok. Ez egy tény. A csapat közül pedig az én eszméletlenül csodálatos szerelmem a legtökéletesebb. Lehet bármit mondani, de szerintem -magyarul az én véleményem szerint - ez így van.
Éppen az edzésüket nézem, amelyet édesapám tart. Megtiszteltetés belegondolni, hogy aki engem felnevelt, az egy világhírű Foottball Club edzője.
El is felejtettem nektek mondani. Jövőhéttől két hétig Budapesten fogunk pihengetni a családdal. Viszont sajnos anya nélkül. Papáék tudnak mindenről, ami édesanyámmal történt.
A nagyszüleim szerették volna megismerni Lamine-t is, viszont ő nem tudott eljönni, hisz a versenyszellemét nem lehet leállítani. Addig minden szabadidőnket együtt töltjük - mintha nem csináltuk volna eddig ugyanezt - és élvezzük egymás társaságát.
De viszont addig lesz egy tánctáborom, ahova Yamal is jön, csak ő nem táncol. Pedig azt megnéztem volna, olyan ügyes volt a madrid fesztiválon is. Már holnap megyünk, úgyhogy ez a hónap kalandos lesz.

- Ez kell? - kérdezte meg, miközben az ajtófélfát támasztotta kezében egy hajvasalóval.

- Még jó - mosolyogtam rá, majd nyújtottam a kezem a vasalóért, amit ide is adott. - Muszáj!

- Nem az - nézett bele mélyen a szemembe, mikor közelebb lépett hozzám.

- Túl göndör leszek akkor - szóltam vissza, majd viszonoztam a tettét és a kávébarna csillogó szemébe néztem.

- Én alapjáraton göndör vagyok - mosolyogta el magát, majd felnéztem a barna-melírozott fürtyjeire, utána vissza. Néha-néha az száját bámultam, hisz legszívesebben az ajkaira tapadtam volna, de mind tudjuk, hogy Lamine Yamal-nál ez több lenne, mint egy csók. Csak gondolj bele: két tizenhét éves fiatal a tinilány szobájába pakolnak, mivel másnap mennek táborba, majd a lány és a fiú hosszas csókba kezdenek, - senki nem hiszi el, hogy csak ennyi, hisz két tinédzser tele van hormonnal - de én azt mondom meghagyjuk máskorra.

- Haladtok a pakolással? - jött el az ajtó előtt a bátyám. - Nem zavarok - ment be a szobájába zavartan, mire mindketten kuncogtunk egyet.

- De azt ugye tudod, hogy olvasok a gondolatodban? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Tényleg? Mire gondoltam? - feleltem, majd viszonoztam a cselekedetét.

- Az mindegy - kacsintott egyet és lehelt egy csókot a homlokomra.

>ᴗ<>ᴗ<

A fiú mellkasán feküdtem, miután az utolsó dolgot is beraktam a bőröndbe.

- Nyálasak! - nyitotta ki az ajtómat Nicolas nevetve, majd egy női nevetést hallottunk a háta mögül, mire Lamine-nal összenéztünk.

- Ez ki? - kiálltott Gavi, mikor felért a lépcsőn. Gondolom, hogy a lánnyal találta szembe magát, hisz mi is megijedtünk volna.

- Luna? - jött be Nico elé Sophie, mire én tátott szájjál ültem fel.

- Miafasz! - jött ki ennyi a számon. Nem hittem volna, hogy összejön a bátyámnak pont az a lány akit nem bírok. - Együtt vagytok? - néztem rájuk, mire mindketten forgatták a fejüket. Hála az égnek!

- Még nem - vágta rá az ikertesóm mikor a lányra nézett.
Mindig is jó testvérek voltunk, tehát a szüleinknek mondhatni jó soruk volt velünk. Kicsit se vagyok egoista.

- Atya világ - puffogott Gavi a két ember háta mögül, mire a mellettem fekvő fiúval összenéztünk és kuncogtunk egyet egyszerre. - Nagy az összhang öcskösök - nézett be, amit már senki sem bírt ki nevetés nélkül.