~ Soha nem gondoltam volna~ Lamine Yamal ff. -BEFEJEZETT-

10. fejezet

Egy gyönyörűszép szerdai reggelre virradtunk. Csodálatos nap sajogó térddel és fájó fejjel. De szuper és még meg is jött. Csodálatosabbnál csodálatosabb dolgok történnek. Mi is jöhet még?
Áh mesélek is nektek. Legutóbbi bejelentkezésem óta egészen két nap telt el. Tegnap voltunk a meccsen, ahol Yamal életem berúgott egy hatalmas gólt a hálóba, majd mutatott rám és küldött nekem egy szívet. A közönség rám nézett és gyanakodni kezdtek. Nem is zavar annyira amúgy.
Konkrétan Lamine-val állandóan chatelünk, vagy találkozunk, tényleg nagyon sok időt együtt töltünk. Mióta együtt vagyunk "jó reggelt", "jó éjszakát" üzenetekre fekszek és kelek. Legjobb érzés gyerekek. Mintha álom lenne.

- Luna kelj már! - ugrált az ágyamon Nico.

- Neked is jó reggelt - keltem fel.

- Jó reggelt? Délután 1 van. - nézett rám értetlenül.

- Mi?

- Kicsit elaludtál - sóhajtott.

- Rohadt vicces!

- Uh, valakinek rossz napja van - a bátyám mindig ezt mondja mikor látszik rajtam, hogy megvan a menstruációm. Ő mindig tudja.

Felvettem valami normális ruhát, majd lementem a nappaliba, mikor látom, hogy összegyűlt ám a csapata Nico testvéremnek. Itt volt Martin, Gavi, Lamine és még Hector is eljött. Őt még nem láttam itt, fura.

- Sziasztok! - vettem az irányt a konyhába. Nem tudom nektek mondtam-e, de egybe van a konyhánk a nappalival, így muszáj volt arról mennem.

- Hola! - köszönt a két Barça-s tehetségünk, a harmadik utánam jött, majd mire a pulthoz értem a két kezét éreztem a derekamon.

- Mizu? - csókolta meg a nyakam, amitől libabőrös lettem. - Imádom, hogy ezt váltom ki belőled - mosolygott, mire én bemutattam neki.

- Utálom ezt a napot - válaszoltam az első kérdésére, majd megláttam azt az embert, akit soha többé nem akartam látni. Épp a kamránkból mászott ki. Hát ezt nem hiszem el! Ott vannak azok a chips-eim amiket eldugtam Nico elől.

- Luna? Te mit keresel itt? - kérdezte Diego, miután kijött az éléskamrából. Hozzábújtam Lamine-hoz, majd válaszoltam:

- ITT LAKOK MENJ INNEN! - üvöltöttem rá és még mindig öleltem Yamal-t. Diego kicsit furán nézett a fiúra, de nem érdekelt.
Leült a kanapéra, így minket békén hagyott.

- Na mesélj - nézett le rám.

- Majd elmondom - kacsintottam. Őszintén szólva nem annyira szeretném, hogy jelenetet rendezzen itt Yamal. Nagyon szeretem, de nem szeretném, ha balhézna miattam. - Felmegyek - mondtam, majd egy apró csókot lehelt az ajkamra.

Nico szemszöge

- Ezek együtt? - hallottam meg Diego "barátomtól" ezt a kérdést, mikor leült. Hihetetlen, hogy még 4 év után is le akarja fektetni a hugom. Legalább Lamine-ba bízok, és remélem nem csalódtam benne. Hisz Diego már akkor elrúgta a pöttyöst, mikor átbaszta Sophie-t.

- Igen - válaszoltam higgadtan, büszkélkedve.

- Engem jobban érdemelne - felelte, mikor Lamine jött hozzánk. Hector itt kiakadt;

- Ácsi! - szólalt meg Hector védekezésként Lamine felé. - Kinek képzeled magad?

- Nico, ezek a focisták nem is tudják? - nézett rám Diego, majd mindenki rám fókuszált, Martin kínosan nézett. Elegem van ebből.

- Anyukád hívott, hogy menjünk - tette le a telefont a füle mögül Martin mosolyogva. Imádom a haverom, mindig kihúz a pácból.

Diego és Martin elmentek. Márcsak én, és a három focista barátom maradt.

- Diego miért ilyen fura Luna közelébe és Luna miért fél Diego-tól? - kérdezte Yamal, értetlen fejemet bemutattam nekik. Majd leesett, hogy az előbb történtekről beszél.

- Madridfeszt napján követte Luna-t. De az probléma Luna arról nem tud, hogy... - nem bírtam befejezni.

Luna szemszöge

Apa hívott. Le kell mennem szólni Niconak, ez sürgős. Csak a nevemet hallottam, de nem akartam vele foglalkozni.

- Nico mennünk kell, baj van! - néztem rá.