Életem a MAFFIA

46

Álomszerű egy hét telt el, semmi nem történt. Reggel felkeltem, lementem, csináltam palacsintát reggelire, vagy valami péksütit ettem. Utána bekapcsoltam a kedvenc sorozatom, csak bámultam a tv- t. Aztán Mark odabújt hozzám.

Lementünk olyan 11 körül a strandra. Ott napoztam, aztán ettünk és fürödtünk. Tényleg ezalatt a hét alatt újra embernek éreztem magam. Aztán este Mark elvitt vacsorázni.

Nem is kell mondjam hogy egy órán keresztül készülődtem. Behullámosítottam a hajam és megcsináltam a sminkem.

A vörös ruhámat vettem fel végül.

Csodás volt a vacsora.

- Hogy vagy? - kérdezte Mark, a szememet fürkészte.

- Csodásan.

Persze ez nem volt teljesen igaz. Még mindig kísértenek az álmok.

Amikor a házhoz értünk, vettünk észre egy ismeretlen ezüst autót. Mark- ra pillantottam, kivettem a kocsiból a pisztolyom. Mostmár mindig mindenhol vannak fegyverek.

Mark az ajtóhoz ért, ami nyitva volt. Most ő nézett komolyan a szemembe. Bementünk, mindketten pisztolyt határozottan magunk elé tartva.

- Üdv Ms. Stefanelli - nézett rám egy öltönyös holland nő.

Onnan tudtam hogy holland, hogy szőke haja volt és magas. Azon kívül segített hogy khmm egy holland zászló volt a kitűzője.

- Mr. Smith - bólintott. - Gondolom sejtik hogy miért vagyunk itt.

- Nem igazán - mondta Mark.

- Ms. Stefanelli és Ön kétszeresen is megsértették a maffiatörvényeket. Először is törvénytelenül vette át az orosz maffia irányítását - leültünk az asztalhoz. Én az asztal alján megnyomtam a hívógombot. Ha azt megnyomom akkor több egység kivonul a házhoz. - Másodszor pedig meghiúsítottak egy elrendezett házasságot. Ki szeretnék magukat húzni a kivégzés alól mondjanak le a maffiákról.

- Aaron meghamísította az apám aláírását - mondtam keményen.

Az embereim megérkeztek.

- Most pedig megkérem Önöket hogy távozzanak - mutattam az ajtóra. A nő és a három gorilla embere felállt.

- Ne haragítsa magára a többi maffiát! - emelte fel a nő a hangját és közelebb lépett. - Ha nem működik együtt akkor háborút indít el.

- Húzzanak el a picsába - sziszegtem.

Miután elmentek, visszaküldtem az emberimet. Bár így is 13- an maradtak vigyázni ránk.

Miután elmentek lerogytam a kanapéra és zokogásban törtem ki. Csak úgy folytak a könnyeim.

- Először Rjekov, aztán ez - sírtam. - Én azt hittem hogy ha végre legyőzzük Rjekovot akkor végre normális életünk lehet.

- Figyelj, Rose - simogatta meg az arcom. - Nem én akarom ezt megmondani neked, mert nem akarom hogy rosszul érintsen de soha nem lesz normális életünk. Sajnos ez a maffia. Meg akarnak ölni, utána meg háborúzol. Benne van. De értsd meg hogy lehet így élni. Majd ezt is megoldjuk. Ketten. Meg a kurva sok katona akik velünk vannak.

Megöleltem. Olyan megnyugtató volt a közelsége.

- Békélj meg a halál gondolatával, hisz amúgy is meghalunk, de akkor éljünk úgy ahogy megérdemeljük.