MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁1. | what once was

A változás jó dolog;

Ezt Kaveh is megszámolhatatlan alkalommal hallotta már, minden lehetséges előfordulási helyzetben. Jót tesz az elmének, a testnek s léleknek egyaránt, sőt a nézőpont váltás is kifejezetten frissítő tud lenni bizonyos helyzetekben.

Azonban nem itt és nem most. Mi több, csak rontana a helyzeten.

— Még mindig itt ücsörögsz? - zökkentette ki Tighnari gondolatai közül a teljesen elmélyült szőke srácot, aki kicsit meg is ugrott a hirtelen megszólításra. Nem mintha nem számított volna barátja felbukkanására, ha már egyszer megbeszélték; fél óra múlva a menzán találkoznak. Kaveh azonban 20 perces késésben volt - és nem csak a menzáról, a találkáról is -, amit Tighnari nem nézhetett tovább tétlenül, így visszatért az iskola udvarára, amelynek egy eldugottabb sarkában szokták kipihenni a nap fáradalmait. Ma is ez történt, a napos délelőtt elől az árnyékos padhoz menekültek, ám ennek lassan már 2 órája. Úgy tűnt, Kaveh nem hagyta el azóta sem a helyet, mivel Tighnari pontosan abban a pozícióban találta, amiben ott hagyta.

— Bocs, elromlott a karórám. - hangzott el a légből kapott hazugság feleletképpen, viszont elég köztudott volt, hogy Kaveh nem hordott olyat.

— Mesélj, mi nem hagy nyugodni? - sóhajtott Tighnari, miközben helyet foglalt a repedezett fapadon. Látta barátja gondterhelt arcát, azonban Kaveh továbbra is csak bambulva meredt maga elé.

— Még mindig a tegnapin rágódsz? - az idősebb kicsit megrándult, kezét szorosan ökölbe szorította, ahogy felidézte a minap fejéhez vágott információkat, de bármennyire is akarta volna, nem tudta megváltoztatni a múltat.

— Figyelj haver, ha apáddal fogsz lakni, legalább a nagyvárosban leszel, új embereket ismerhetsz meg, sőt, azt mondják az Akadémia is elég csinos kis hely. - Tighnari vigasztalóan barátja vállára helyezte a kezét, megerősítve, hogy nem hagyja őt cserben, ebben a helyzetben sem. — Szerintem megér egy próbát!

A helyzet kevésbé sem volt annyira fényes, amennyire Tighnari próbálta azzá tenni, ugyanis a szülők válása képes drasztikusan megváltoztatni egy 18 éves srác életét, lelkivilágát és gondolkodását.

De újra; a változás jó dolog. Hát persze.

Kaveh tisztában volt a napi többszörös veszekedések jelenlétével, ami otthon zajlott a két szerette között, mégis reménykedett a javulásban. Már olyan közel voltak ahhoz, hogy jobb legyen minden, azonban az édesanyja az utolsó pillanatban dobta be azt a bizonyos törölközőt. Ugyanakkor azzal is tisztában volt; ha most apjával elhagyják a család egyetlen női tagját, nem lesz visszaút.

Idegesen beletúrt szőke tincseibe, végül felnézett barátjára, jelezve, miszerint befejezte az önmarcangoló gondolatmenetet. Tighnari együttérzően megpaskolta Kaveh hátát, majd indulásra készen, komótosan feltápászkodott a padról.

— Ne aggódj, hétvégente láthatjuk egymás, a város amúgy sincs messze innen. Mellesleg ha engem is felvesznek az Akadémiára, többször fogunk tudni összefutni.

A felvetés korántsem volt a legbiztatóbb dolog amit Kaveh valaha hallott, valamiért azonban mégis egy parányi szikrát adott neki, és máris látott kiutat a helyzet gomolygó, sötét füstjéből. Száját félmosolyra húzta, csakhogy komor arckifejezése miatt inkább hasonlított vicsorgásra, mintsem barátságos gesztusra.

— Nyughass, te kis agresszív! - nevetett Tighnari, miközben Kaveh is összeszedelőzködött, így most már elindulhattak az iskola kapuja felé, hogy elhagyják a mindennapos szenvedéseinek helyszínét.

— Nem is vagyok agresszív...

— A rosszabb napjaidon de, viszont én így szeretlek. - nyugtázta Tighnari, nehogy újra rossz kedvet okozzon barátjának, ha már egyszer sikerült felvidítania.

— El sem tudom képzelni, mit fogok csinálni nélküled. - sóhajtott Kaveh. — Fel fog emészteni a magány és az unalom, aztán egy nap arra ébredek, hogy teljes egészében bekebelezte az egyedüllét lelkem utolsó darabját, én pedig az őrület szélén imbolyogva próbálom majd felidézni mikor siklott ki az életem a vágányról a kaktuszos árokba.

— Ugyan már, ne hordj össze sületlenségeket! Szépen összebarátkozol az ottaniakkal és mire odakerülök, bemutatsz majd a kis "toborzott" csapatodnak. - Tighnari nyuszi füleket mutatva fejezte ki, hogy nem szó szerint érti a toborzást, mivel Kaveh-t ismerve képes - na meg hajlamos is - komolyan venni azokat a dolgokat, amik általában szórakoztatás céljából hangzanak el. De bízott barátjában, s majdnem halál biztos volt mindenben az ő jövőjével kapcsolatban. Kevés olyan szorgalmas embert ismert, mint amilyen Kaveh.

— Remélem igazad lesz. - hangzott el a témát lezáró, egyben utolsó mondat, hazáig pedig kellemes csend telepedett a két tinédzser fiúra.

—