MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁3. | sun to me.

Alhaitham sosem mondhatta el magáról, hogy értett volna a kapcsolat teremtéshez, legyen szó bármilyen típusról.

Nem mintha nem tudott volna olvasni az emberekben, és a bennük rejlő vágyakról, szimplán csak nem tudta jól kifejezni magát; - legalábbis ő ezt a következtetést vonta le -, emellett pedig sosem érezte, hogy szükséges lenne bárki felé is nyitnia.

Azonban amikor először lépett be az Akadémia kapuin, egy bizonyos illető kicsit kibillentette őt az élete normális kerékvágásából. Az ismeretlen felső tagozatos diák - DÖK-ös pólót viselt, akiknek a feladata az elsőévesek fogadása volt, tehát idősebb lehetett - épp kartondobozokat pakolt a porta mellett, Alhaitham pedig életében először földbe gyökerezett lábakkal meredt az első emberre, akinek egy érzelmét sem volt képes kifürkészni az arckifejezéséből. Hiába próbálkozott, egy szemernyi vágyat vagy más rejtett titkot se sikerült kiolvasnia belőle, ami eddig még sohasem fordult elő vele. Szívesen utána is járt volna az oknak, ellenben amint szóra nyitotta a száját, egy másik hang zavarta meg a diákot.

— Kaveh, végeztél már?? - egy fehér hajú, sötétebb bőrű srác bukkant fel, teljesen elnyomva Alhaitham leendőbeli kérdéseit, amire akár válaszokat kaphatott volna még aznap, ezért viszont máskorra kellett hagynia az interjút. Pech.

A szőke fiú felkapta a fejét, de újra a dobozoknak szentelte figyelmét, amint realizálta ki is szólította meg. Nagyon közeli barátoknak tűntek, Alhaitham pedig picit elhúzta a száját, és inkább gyorsan tovább indult, nehogy feltűnjön a jelenléte a furcsa kis párosnak, esetleg kérdőre vonják őt. Végtére is, ő csak egy újonc, egy kívülálló, ráadásul kinevették volna a furcsa kérdéseit.

Többnyire így telt Alhaitham legelső éve az Akadémián; szánalmasan, és szerencsétlenül. Akárhányszor próbálta megkörnyékezni Kaveh-t, hogy rájöhessen végre miért ő az egyetlen ember, aki nem olyan, mint a többi - egy nyitott könyv - , valami vagy valaki mindig megakadályozta. Egy idő után inkább már nem próbálkozott tovább, csak távolról figyelte, hogyan tölti Kaveh a mindennapjait, és azáltal igyekezett rájönni a rejtély nyitjára.

Egy dologban mégis biztos volt; minél többször kapta magát azon, hogy az idősebbet bámulja, annál jobban erősödött benne egy érzés - számára teljesen új volt, ezért nem tudta bekódolni, így csak barátságnak bélyegezte -, ami azt sugallta, közelebb kell kerülnie ehhez a sráchoz. Érdeklődött iránta, ami mi tagadás, neki is meglepetést okozott.

Terve eddig nem sok sikerrel büszkélkedhetett, a kedve pedig még savanyúbb lett, amikor szobatársnak se őt kapta az új év kezdetével. Dupla pech. Pedig abban reménykedett, hogy idén sikerül megfejtenie az idősebbet.

Vajon így volt megírva a Nagy könyvben?

Alhaitham el tudta képzelni, ahogy a sors minden erejével a szétválasztásukon erőlködik, noha ezzel is csak a saját hangulatát rontotta.

Lemondóan baktatott a konyha felé, ahol Tighnari várta már - az új 'nem Kaveh' szobatársa -, miközben a végleges feladáson gondolkozott. Végtére is ki lenne akkora bolond, hogy még egy évet elvesztegessen egy random idegenen?

Kezét a kilincsre helyezte, amikor is bentről egy túlságosan ismerős hang szűrődött ki, a résnyire nyitott ajtón. Szíve a torkában dobogott, de miután összeszedte minden bátorságát, magabiztosan belépett a konyhába, ahol Tighnari és Kaveh az asztalnál ücsörögve beszélgettek. Alhaitham annyira megilletődött a jeleneten, hogy a bögre, amit eddig a kezében szorongatott, most kiesett a kezéből és nagy csörömpöléssel darabokra hullott a padlón.

A sors mégis csak megajándékozta őt egy eséllyel. Itt a várva várt lehetőség.

A két srác az újonnan érkezett tag felé fordult a csattanás zajára, Kaveh pedig azonnal fel is pattant a helyéről, mondván, nehogy valaki a szilánkok áldozata legyen. Alhaitham minden erejével azon volt, hogy segítsen a takarításban, ugyanakkor a teste valamiért teljesen kővé dermedt, így csak bambán bámulta a szőkét.

Tighnari egy torokköszörülés kíséretében ülőhelyet kínált a szobatársának, majd felállt, hogy egy újabb adag teát töltsön ki. Miután mindannyian helyet foglaltak a kalamajka lecsendesülése után, kellemes csönd telepedett rájuk.

— Kaveh, ő itt a szobatársam, Alhaitham. - mutatott Tighnari a vele szemben ülőre, majd a mellette lévőre bökött. — Ő pedig a gyerekkori barátom, Kaveh.

A két idegen biccentett egymás felé, de onnantól kezdve úgy kerülték a szemkontaktust, mintha kötelező lett volna. Alhaitham nem volt hozzászokva, hogy ilyen közel legyen ahhoz a személyhez, akinek a barátsága és a válaszai után már lassan több mint egy éve epekedett, Kaveh pedig egyszerűen csak kínosan érezte magát az új emberek társaságában.

Tighnari lemondóan sóhajtott, gondolatban pedig feljegyezte magának, hogy a jövőben nem szabad kettesben hagynia a két jómadarat, hacsak meg nem tanulják elviselni egymást addigra. Kemény dió lesz.

— Majdnem el is felejtettem - csapott a homlokára hirtelen, mire a két barátja csodálkozva rámeredt — Az Akadémia kocsmájában évkezdő bulit szerveztek ma estére. Egész évben fizetni kell a belépőért, viszont ma ingyenes lesz.

— Ne is álmodj róla Tighnari - Kaveh pontosan tudta, hova akar kilyukadni az elsőéves, ám ő a világ minden kincséért se lett volna hajlandó elmenni bulizni. A tömegnyomortól automatikusan görcsbe rándult a gyomra, ellenben ha csak egy baráti iszogatásról lett volna szó, még talán meggondolja. Na de így, ismeretlenek között, fülledt, elhasznált levegőt szívni, ahol a kommunikáció egyet jelentett a dübörgő zene túlkiabálásával, teljesen kizárt volt, főleg úgy, hogy holnap délelőtt már órára kellett mennie.

— Jaj ugyan már, egy két pohár valamicske nem a világ vége - kezdett nyöszörögni Tighnari, abban a reményben, hátha megtöri az idősebb acélakaratát, de nem járt sok sikerrel.

— Nem a két pohár valamicske a problémám. Nem akarok nyomorogni.

— Néha utálom, hogy kényes vagy az emberekkel.

— Sajnálom, a válaszom akkor is nem. - Kaveh hajthatatlannak látszott, így Tighnari most Alhaitham felé fordult a kérdéssel.

— Rád azért számíthatok, ugye? - olyan kérlelően nézett a szobatársára, amennyire tőle tellett, viszont Alhaitham reakciójából ítélve, nem nagyon hatott rá.

— Még el kell intéznem pár dolgot a tanév kezdéssel kapcsolatban. - lassan megrázta a fejét, és kimért hangjával próbált meggyőzőnek tűnni, ugyanakkor ütemesen dobolt az ujjával a bögréje oldalán, ezzel elárulva cseppnyi idegességét. — Nem hinném, hogy lesz időm benézni.

— Semmi baj srácok, majd legközelebb. - Tighnari már tisztában volt vele és egy nagy sóhajjal nyugtázta, hogy bizony nem lesz legközelebb.

—