MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁2. | disaster.

A szoba rendíthetetlen csendjét egy erőteljes kopogás zavarta meg, amitől Kaveh ijedten riadt fel az egyébként sem túl pihentető alvásából. Szemeit kapkodva dörzsölgette, miközben leállította az ébresztő fülsüketítő csipogását, mert nyilván annak is ebben a szent pillanatban kellett megszólalnia.

Ez is csodás egy hétfő reggel.

Kikecmergett a meleg ágyából, hogy a kollégiumi szoba bejáratához verekedje magát, de mindvégig azon morfondírozott, vajon ki lehet az a fajankó, aki hajnalok-hajnalán zaklatja őt. Fordult a kulcs a zárban, ám még ki sem tudta húzni a fém tárgyat, máris egy jól ismert hang ütötte meg a fülét.

— Szép jó reggelt, hasadra süt a nap! - rontott be trappolva Cyno, hozzá egyáltalán nem illő energikussággal - és túl jó kedvvel -, amire a szőke csak egy fejcsóválással reagált.

— Csak nem megnyerted a lottót?

— El sem fogod hinni mi történt!! - az ezüst hajú srác figyelmen kívül hagyva a beszólást, mosolyogva belehuppant Kaveh kedvenc fotelébe, majd párat rúgkapált, hogy nyomatékosítsa az izgalmát. — Az első pillanatra szerelmes lettem.

Erre már a szőke is felkapta a fejét, ugyanis majdnem minden héten felspanolja magát valamin a kedves barátja, azonban szerelemről eddig egy árva szó sem volt. Sőt, amióta az Akadémiára jártak, emlékei szerint egyszer sem látta Cyno-t romantikus kapcsolatba keveredni.

— És ki az illető? - tudakolta óvatosan, habár fejben már rég elkönyvelte ezt a beszélgetést egy évkezdési poénnak. Mi tagadás, egy olyan ember mellett, mint Cyno, mindenre fel kell készülni.

— Nem tudom. - hangzott az őszinte felelet, Kaveh pedig gondolatban odabiggyesztett egy újabb strigulát - a többi száz mellé - a "Cyno féle viccek" címszó alá.

— Haha, igazán humoros vagy.

— Esküszöm haver, nem viccelek! - még a kezét is a szívére tette, hogy bebizonyítsa az igazát — Ma láttam őt először, de muszáj beszélnem vele. Meg kell tudnom a nevét!

— Nem mondod komolyan, hogy az utolsó évünkben Rómeósat akarsz játszani? - értetlenkedett Kaveh, és a nyugalma megőrzésének érdekében, elkezdett lefőzni egy espresso-t. Muszáj volt koffeinhez jutnia.

— Tudom, tudom, nem túl jó ötlet-

— Nem túl jó ötlet?! Borzasztó! Sőt, egyenesen horribilis! - forgatta a szemeit válaszképpen. — Megsütött a nap a sivatagban, vagy mi?

— Nyugodj meg, mindenről gondoskodni fogok. - Kaveh tudta jól, ha barátja ezt mondja, semmi sem fog jól alakulni, tehát neki kell rendbehozni mindent, ami félresiklik.

— Cyno, én még nem készültem fel, se lelkileg, se testileg, se mentálisan, sőt, spirituálisan se, arra, hogy az életutadat egyengessem.

— Pedig eddig is azt csináltad. - Cyno egy vállrántással le is tudta a beszélgetést, majd felpattant az eddigi ülőhelyéről. — Most pedig ha megbocsátasz, ki kell nyomoznom a titokzatos Júliám igazi nevét.

Mielőtt Kaveh bármit válaszolhatott volna, faképnél hagyták a szobájában, ahol lassan már 2 éve egyedül lakott. Az első éveiben még voltak lakótársai, azután viszont valamiért sosem osztottak be mellé senkit.

Nagyot sóhajtva a szájához emelte a kávés bögréjét, majd szép lassan kortyolgatni kezdte a meleg folyadékot. Hiányoztak neki a régi napok Tighnari-val, na meg a boldog család idillje. Már hozzászokott a szülei döntéséhez, sőt, jobb is volt így a helyzet mindkettőjüknek, ezzel szemben viszont Kaveh magánya figyelmen kívül maradt a részükről. Irtózatosan vágyott a törődésre, de nem lett volna hajlandó beismerni senkinek sem.

Ránézett a faliórára ami pontban 8-at ütött, így Kaveh is lassan nekiállt készülődni. Sietnie kellett, ha még a közös konyhára is be akart ugrani, mert akármilyen felszerelt is volt a szoba, valódi konyhai eszközök nem voltak benne, csak egy mini hűtő és a kávéfőző.

Szerencséjére ma csak az évnyitót tartották meg, ahol nem várták el senkitől a kötelező részvételt, mégis, Kaveh sokkal tisztességesebbnek érezte, ha jelen van az ünnepélyes ceremónián. Így legalább fejben is tudatosíthatta; ez már a végjáték, az utolsó évét húzza itt. Amikor elkezdte tanulmányait álmodni se mert volna ilyen eredményről, viszont egyre jobban belejött a tárgyai tanulásába, na meg az új információk megértésébe és tárolásukba.

Egy utolsót simított az egyenruhája vállán, majd miután kilépett a szobából, kulcsra zárta az ajtót, útját pedig a konyha felé vette. Komótosan baktatott a fekete-fehér kockás folyosón, nem törődve a szegényes létszámú kollégiumi lakók felbukkanásával, akik vagy a reggeliző helyiségbe tartottak, vagy a reggeli cigaretta adagjuk elfogyasztására.

A folyosó végén azonban egy ismerőst vélt felfedezni, aki miatt még a szíve is kihagyott egy ütemet. Hirtelen azt hitte csak a képzelete játszik vele és kápráznak a szemei, így meggyorsította lépteit, hogy közelebbről megvizsgálhassa a titokzatos ismerőst. Vagy csak összetévesztette volna valakivel?

Gondolatai annyira izgatottá tették, hogy észre sem vette a lábai egyre sebesebb mozgását, na meg a lépései is nagyobbak lettek. Amint belépett a konyhába, szétnézett a snasszos helyiségben, ahol a középen lévő asztalon és székeken kívül - ezek tölgy barnák voltak -, az összes bútor piszkos fehér színt öltött. Kicsit lelakott volt már, ezért is kezdték el kicserélni a régi, elhasznált bútorokat, valami újabb s más színűekre.

Ebben a pillanatban csapódott be a sütő ajtaja, ezzel együtt pedig egy fekete hajú, alacsonyabb termetű srác egyenesedett fel, az eddigi guggoló pozíciójából. Hosszú róka fülei megrezzentek néha, de ez csak annak a jele volt, hogy figyelt a környezetére.

— El sem hiszem, kit látnak szemeim! - köszöntötte Kaveh rég nem látott barátját, aki a hirtelen megszólításra fülét-farkát behúzva, védekező készenlétre kapcsolt. Ellenben amikor megpillantotta a szőke srác közeledő alakját, egy megkönnyebbült mosoly terült el az arcán.

— Kaveh! Micsoda meglepetés, azt hittem, csak később lesz alkalmam találkozni veled!

— Ennyire el akartál kerülni? - viccelődött az idősebb, direkt barátját idegesítve, hiszen tisztában volt vele, Tighnari már tűkön ülve várta ezt a napot.

— Ugyan már, miket beszélsz? Agyadra ment a sok tanulás?

— Pff, te is tudod, hogy abban vagyok igazán profi. - mindketten magukhoz vettek egy-egy csésze teát, és az asztalhoz ülve folytatták a beszélgetést, miközben pár kollégiumi lakos téblábolt még a helyiségben a reggelijük megmelegítése érdekében.

— Mesélj, hogy tetszik az Akadémia? Vannak már barátaid? Elviselhető a szobatársad?

— Nyugi haver, egyszerre csak egy kérdést! - nevetett Tighnari az interjúszerű helyzeten, majd miután kortyolt egyet a teájából, megfontoltan válaszolt. — Tegnap költözésnél eltévesztettem a szobát, és a szobatársam jött kimenteni a kínos szituációból, szóval egész rendes volt. Egyébként kicsit introvertált. Azt mondta reggel, hogy beugrik majd egy teára, de nem tudom hol marad ilyen sokáig.

— Örülök, ha jól kijöttök, de ha bármi problémád lenne vele, csak szólj és már intézem is neked az áthelyezést. Nálam van egy üres hely, szóval beköltözhetsz hozzám. - bólogatott Kaveh, titokban pedig megköszönte a sorsnak, hogy szobatárs nélkül maradt.

— Szerintem erre nem lesz szükség, tekintve, hogy a lakótársam nagyon is jó modorral rendelke—

Tighnari nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis egy hangos csattanás félbeszakította, a csempén milliónyi szilánk darabka ékeskedett, Alhaitham pedig lefagyva állt a konyha bejáratában.

—