MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁12. | try again.

A felkelő nap sugarai egyre magabiztosabban vágtak utat maguknak, a félig elhúzott függönyön keresztül, egyenesen Kaveh arcában landolva, aki viszont ezt cseppet sem díjazta.

Szombat van, miért kelne korábban a kelleténél?

Hasogató fejfájás kontrázott rá, az egyébként sem kellemes szituációra, így végül kénytelen volt feltápászkodni az alvó pozíciójából. A legnagyobb meglepetésére azonban, már gőzölgő tea várt rá az éjjeliszekrényen.

A diák kételkedve méregette az ártatlan kinézetű folyadékot, nem sokkal ezután pedig Alhaitham lépett be a szobába, a kezében ugyan olyan kockás bögrét tartva, amilyenben Kaveh teája volt.

— Áh, felébredtél? Azt hittem tovább leszel kiütve.

— Elfelejtetted behúzni a függönyt, és felkeltem a világosságra.

Kaveh picit elveszettnek érezte magát. Úgy tűnt, mintha kihagyott volna egy fontos jelenetet a tegnappal kapcsolatban, ami a szobatársát is érintette. Ráadásul az, hogy cseverészve indították a reggelt, még inkább erősítette a gyanúját.

— Nézd, Kaveh - Alhaitham helyet foglalt a saját ágyán, szemben ülve a szőkével — Feltételezem semmire sem emlékszel a tegnapból, ezért szeretnék újra bocsánatot kérni.

— Mi?

— Tudod, a növényedért. Nem akartam összetörni, csupán véletlen baleset volt az egész.

— Véletlen baleset? - Kaveh hitetlenkedve prüszkölt egyet — Ha ezzel próbálod leplezni a dühödet, felőlem rendben. Viszont maradj távol tőlem.

— Miféle dühről beszélsz?

Alhaitham feszengve szorongatta a bögréjét, miközben folyamatosan a szobatársa arcát pásztázta a tekintetével, a legkisebb árulkodó érzelem után kutatva. A szőke, ellenben, pókerarccal állta a vizslató tekintetet.

— Nem kell megjátszanod magad. Mindketten nagyon jól tudjuk, mennyire gyűlölsz velem lenni, ezért sem értem miért próbálod leplezni előttem, és adod itt a megtestesült Szentlelket. Ha őszinte akarok lenni, kezd kicsit fárasztó lenni, szóval kérlek, csak kerüljük el egymást. Felőlem aztán emberszámba se kell venned, ha úgy tartja kedved.

— ...Ne haragudj, de beverted a fejed tegnap este?

— Nem, teljesen őszinte vagyok. - Kaveh vett egy mély levegőt, majd folytatta. — Ami azt illeti, nekem is meg van a véleményem rólad. Annyi különbséggel, hogy én legalább nem erőltetek magamra egy olyan szerepet, ami nem a valóságot tükrözi.

— De nem utállak! - Alhaitham ingerülten felpattant, és egy pillanatig hezitálva bár, de végül esetlenül megragadta az idősebb vállát. Öntudatlanul olyan közel hajolt az arcához, amennyire lehetett, így próbálta meggyőzni. — Nem tudom, ki vagy mi miatt hiszed ezt, de egyáltalán nem igaz!

— Dehogynem! Azért törted össze a növényemet, mert rádestem a múltkor! Az volt a bosszúd, vagy talán tévednék? Rajta, ismerd csak be!

—Kaveh! - a fiatalabb tekintete kétségbeeséssel telt meg, ahogy lassan realizálni kezdte a helyzet menthetetlenségét. — Mondtam már, sajnálom! Nem lennék rád dühös egy véletlen baleset miatt, ezért kérlek, higgy nekem. A személyes dolgaidhoz pedig végképp nem nyúlnék. A francba is, egy idióta ötlet miatt történt minden!

—... Tényleg komolyan beszélsz?

— Az életemre esküszöm.

Kaveh lehunyta a szemeit, mielőtt végiggondolta volna a történteket, a választási lehetőségeivel együtt. Be kellett vallania, valahol tényleg sántíttott az általa kreált verzió, mert kicsit szürreális volt, hogy a bénázása miatt utálná meg őt valaki. A kijelentést, miszerint a szobatársa ki nem állhatja a jelenlétét, mostanra már csak egy elhamarkodott ítéletnek bélyegzett, amit a pillanat hevében hozott.

Talán Alhaitham tényleg őszinte volt vele, és tűz szünetet akart kötni. Ami azt illeti, Kaveh maga is belefáradt a folytonos civakodásba.

— Rendben, rendben. Elhiszem. Most viszont engedj el, túl közel vagy. - zavartan lefejtette a karjáról a szobatársa erős ujjait, ezt a cselekvést pedig nem sokkal később egy kínos elfordulás követte, mindkettejük részéről.

Alhaitham egy torokköszörülés után ismételten helyet foglalt az ágyán, pár pillanat múlva azonban megint szóra nyitotta a száját.

— Szóval akkor... Semlegesek vagyunk?

— Nem egészen értem, mit akar jelenteni ez a kérdés, de felőlem igen. - Kaveh kikászálódott a meleg vackából, és komótos készülődésbe kezdett. — Kezdjük újra az egészet.

— Hála az égnek.

— Mit hálálkodsz? Olyan elviselhetetlen lettem volna, ha nemet mondok? Vigyázz kölyök, még a végén meggondolom magam!

Alhaitham ijedten rázta a fejét a felvetés hallatán, ám a szája sarkában megbújó mosolyt, ha akarta volna se tudta volna elrejteni. Nem vitás, óriási kő esett le a szívéről - amit nem akart újra magára helyezni -, még szép, hogy majd' kicsattant a boldogságtól. Végre sikeresen tisztázódtak a dolgok, igazodhatott az eredeti tervéhez, és aszerint tölthette a napjait.

Kaveh, mit sem tudva, elköszönt a szobatársától, valami mondvacsinált indokkal, de valójában csak egy kis egyedüllétre volt szüksége. Nem akart bunkó lenni, viszont fel kellett valahogy dolgoznia fejben is a történteket, egy olyan helyen, ahol nem zavarhatja meg senki sem.

Ez eddig mind szép és jó.

Csak egy aprócska probléma merült fel.

A szőke egyáltalán nem számított arra, hogy Alhaitham ezek után teljesen kerülni fogja őt.

—

-megjegyzés:
bocsánat a késésért, igyekeztem, amennyire csak tudtam, de tudjátok, hogy megy ez...
ha nincs ihlet, nincs mese 😔
VISZONT, senki ne essen pánikba, megszállták a fejemet az ihlet-angyalok, (válaszoltak az imáimra, finally), szóval szombaton találkozunk!!;)