MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁7. | moments like this.

— Pompás, ennél már nem is lehetne jobb.

Cyno kérdőn felpillantott a könyvéből, hogy megtudja, jelenleg miben sikerült ügyeskednie az építészmérnök tanoncnak. Persze, csak szarkazmussal.

Kaveh aznap reggel nagyon morgós hangulatban volt, amikor pár percre összefutottak, és mint kiderült, a nap további részében sok egyéb dolog még inkább tetőzte ezt, enyhítés helyett. Cyno eleinte remélte, hogy javulni fog a helyzet mire újra találkoznak, de az imái sajnos süket fülekre találtak.

Most épp a kiömlött vaníliás puding bizonyult ellenségnek, ami beterítette az ebédhez kapott tálca felét.

— Látom, ez nem pont a te napod.

— Tényleg? Mégis miből jöttél rá?

— Nem is tudom - Cyno a szarkasztikus válaszra vállrántva becsukta könyvét, majd egy ujjal belenyalt a kárba ment édességbe -, mázlista megérzés.

— Legalább mindketten hozzuk a szokásos formánkat - Kaveh fintorogva nézte a fehér hajú barátja műveletét, mielőtt elé tolta volna az egész ebédjét.

— Megeheted, már nem vagyok éhes.

Kellemes csend telepedett közéjük, miközben a többi diák csevegése töltötte be az óriási étkezde légterét, enyhe visszhangot verve.

Kaveh fej támasztva a gondolataiba merült, üveges tekintetét pedig bambán az asztalra szegezte. Pocsékul aludt, de fogalma sem volt miért. Amikor felkelt, Alhaitham hűlt helyét találta a szobában, így az az egyetlen szerencséje adódott aznap, hogy nyugodtan készülődhetett.

Kicsit megkönnyebbült, nem vitás. Semmi kedve sem lett volna veszekedéssel kezdeni a napot, azonban ha Alhaitham kekeckedni kezd vele, nincs más választás, vissza kell vágnia. Hihetetlen, milyen pimaszok a fiatalok manapság.

— Na és, milyen az új szobatárs? - Cyno félig teli szájjal tudakolódzott, ami szintén irritálta a szőkét.

— Borzalmas.

— Ugyan már haver, az első napon kiborított? Jut eszembe, megbeszéltétek a bögrés esetet?

Kaveh csak egy sóhajjal válaszolt, majd leborult az asztalra, arcát a karjai közé temetve. Egy pillanating elgondolkozott, hogy egyáltalán érdemes-e megosztania az érzéseit Cynoval, de végül nekiveselkedett.

— Az a helyzet...

— Jaj ne haragudj, rohannom kell - a fehér hajú hirtelen felpattant, mire Kaveh felkapta a fejét — Eszembe jutott valami nagyon fontos dolog, amit el kell intéznem!

Sietősen szedelődzködni kezdett, egy pillanaton belül pedig már el is tűnt. Tipikus Cyno. Az azonban még mindig rejtély maradt Kaveh számára, miért szaladt el csapot-papot itt hagyva.

Egyéb tennivaló és tanóra híján felnyalábolta a saját cuccait, szintén a lelépés mellett voksolva, azzal megindult a kollégiumi épület felé.

A gondolatai viszont továbbra sem hagyták nyugodni, bármennyire igyekezett elterelni azokat. Valahogy le akarta koptatni Alhaithamet, de legnagyobb bánatára egyelőre semmilyen tervvel se tudott előrukkolni. Aztán ott volt a valódi indok, megbújva a többi mondvacsinált mögött, amiért így viselkedett az új lakóval, ezzel meg végképp nem akart szembesülni.

Na jó, igazság szerint már rég tudta mi rejlik a háttérben, ellenben a büszkesége megcsorbult volna, ha rögtön beismeri.

Egyáltalán nem Alhaithamre volt dühös, sokkal inkább a kialakult helyzetre.

A két év magány után oda meg vissza lett volna, ha megkapja Tighnarit szobatársként, akivel szinte együtt nőttek fel, óvodás koruk óta ismerték egymást és mindent tudtak egymásról. Sőt, Kaveh-nak iszonyatosan hiányzott a közös tanulás, lógás, meg miegymás. Nyilván Cyno is rendes barát, de a szőke srác számára senki se tudta helyettesíteni Tighnarit.

Erre a nyakába varrnak egy teljesen idegen diákot, aki kívülről halál unalmasnak, emellett elviselhetetlennek tűnt. Ki ne lenne mérges egy ilyen szituációban?

Összességében Alhaitham csak a haragja elszenvedője volt, holott semmi rosszat nem tett Kaveh ellen.

Ezt akarta volna megosztani Cynoval az ebédlőben, viszont mivel faképnél hagyta őt a kedves barátja, egyedül kellett tovább rágnia magát a gondolatmeneten, hogy mitévő legyen ezután.

Időközben a szobájához ért, amit minden reggel kulcsra zárt és csak a nap végén nyitott ki újra, amikor visszatért az óráiról. Most sem történt másképp, fáradtan belépett az előszobába, onnan pedig a hálót vette célba, gondolatai főszerepében most már a szeretett növényeivel, amikkel foglalkozni tervezett.

A szobában azonban a legnagyobb meglepetésére Alhaithamet találta háton fekve az ágyán. Már épp intézett volna felé egy-két kedves szót, amikor realizálta, hogy csukva van a szeme, a fején pedig egy zöld-kék fejhallgatót viselt. Kaveh nem értette, hogyan tud valaki délután aludni, ő minden este ki tudta pihenni magát. Kivétel a tegnapi.

Lepakolta a táskáját, a lábára papucsot cserélt, majd halkan felmászott az ágyára, hogy így elérje és levehesse a kedvenc növényeit a polcáról. Ezeket még otthonról hozta, mind a hármat az édesanyjától kapta tavaly karácsonyra.

Megtapogatta a földjeiket, hogy maradt-e bennük nedvesség a legutóbbi locsolásból, bár már sejtette a választ. Halkan dúdolva előhalászta az éjjeliszekrénye alsó tárolójából a kis kék locsolókannát, amit a növények gondozására használt, ezután ráérősen átbandukolt a fürdőszobába, ahol vizet engedett a műanyag tárgyba.

A visszafelé úton óvatosan haladt, nehogy egy csepp vizet is kiloccsantson, hiszen akkor elpazarolná az éltető forrást a csemetéi számára, azt pedig nem engedheti meg. Borzasztóan odafigyelt rájuk, mivel az a pár kis növény sokkal több volt számára, mint holmi gaz. Az otthont jelentették.

Amikor beköltöztek az apjával a nagyvárosba, az új környezetet nehezen tudta csak megszokni, és számtalanszor azon kapta magát, hogy újra meg újra a beilleszkedéssel küzd. A rengeteg idegen hely, megannyi ismeretlen arc, mind-mind egy elhatalmasodó kényelmetlen érzést indított el benne, amit sehogy sem tudod legyűrni.

Ekkortájt látogatta meg őt először az édesanyja, aki egy szem fiát megsajnálva, hátrahagyott neki egy fehér begóniát. Kaveh szívét-lelkét beletette a gondozásába, onnantól kezdve pedig talált valamit, ami biztonságot adott neki a hatalmas idegenben.

Ezt a szokást azóta is megtartotta, és bármilyen furcsának hangzik, tényleg működött.

— Nem tudom mihez kezdenék nélkületek. - a mondatot a három kis növénynek célozta, miközben az ágy mellett ücsörögve gyengéden megsimította a leveleiket. Óvatosan meglocsolta mindegyiket, figyelve, nehogy kárt tegyen valamelyikben, majd eltávolította róluk a már elnyílt apró virágokat.

Dolga végeztével egyesével visszahelyezte a kaspókat a polca tetejére, de annyira elmerült a gondolataiban, hogy még akkor sem realizálta a nyilvánvalót amikor áttelepült tanulni az előszobába; Alhaitham végig figyelemmel kísérte az egész jelenetet.

—