MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁6. | headache.

Alhaitham még este sem érezte magát teljesen működőképesnek a kora délután történtek miatt, pedig minden tőle telhetőt megtett azért, hogy visszaállítsa a gondolatait az eredeti kerékvágásukba.

Kaveh közelsége nem csak a fejében borította fel a rendet, még a hormonjai között is eszeveszett háborút indított, nem beszélve az állandó feszengésekről, amit érdekes mód, kizárólag a szobatársa mellett érzett. Ha ez így fog menni egész tanévben, kénytelen lesz kiköltözni.

Egy nagy sóhaj kíséretében az asztalára dőlt, majd a kislámpa kapcsolóját kezdte birizgálni.

Vajon Kaveh észre vette a zavartságát?

Bármi volt az igazság, Alhaitham nem hagyhatta felszínre törni a furcsa érzelmeket, mert bölcs meglátása szerint, mindenképpen rontana a helyzeten. Különben is, ő mindössze a válaszokat akarta hallani a kérdéseire, nem látta szükségét mélyebb barátságnak.

— Befoglalom a fürdőszobát. - Kaveh hangja rögvest kizökkentette őt a gondolataiból, azonban mire megfordulhatott volna, a szőke diák már beviharzott az említett helyiségbe, a kulcs pedig hangosan kattant a zárban.

Remek.

Alhaitham nem szerette, ha ignorálják. Persze, a folyamatos locsogás sem tartozott a kedvencei közé, mégis, valami azt súgta neki, Kaveh pont annyira lenne beszédes, amennyit nemhogy elviselne, már-már kedvét lelné benne.

Ha hajlandó lenne beszélne vele, ugyebár.

Nem tudta hogyan bírhatná szóra a szobatársát, mivel a szerencsétlen incidens egyáltalán nem az ő hibája volt, így még az ok is rejtély, miért nem veszik őt jelenleg emberszámba. Ráadásul, ha megbeszélték volna, és esetleg megkérte volna őt a másik az eset elfelejtésére, megtette volna. Na jó, ez hazugság. Emellett az egész gondolatmenet pusztán feltételes mód.

Legbelül azonban egyáltalán nem akarta "nem megtörténtnek" bélyegezni a délutánit. Isten ments, elvégre emiatt tudott közelebb kerülni Kaveh-hoz, arról ugyancsak nem beszélve, hogy életében először tartózkodhatott valaki privát szférájában, mégha ilyen furcsa helyzetben is. Kínosan érezte magát, viszont a tömérdek negatívum között, enyhe izgalmat vélt felfedezni az örvénylő érzelmi hullámvasútban.

Jóllehet, muszáj volt a józan eszére hallgatnia, így egy szó mint száz, a nap végén kénytelen jó mélyen eltemetni az emléket, ha meg akarja szerezni az idősebb barátságát.

Alhaitham fáradtan lehunyta szemeit, ezzel próbálta csillapítani a belső vívódásait, na meg a túltengő energia rohamát, amit a kis kaland váltott ki belőle. Sajnos bármennyire igyekezett, akaratlanul újra és újra lejátszódott a képzeletében a hálóban történt jelenet, ezzel ismét forróságot árasztva szét az egész testében. Ahogy újfent magán érezte Kaveh testsúlyát, majd rávillantak a rozsdavörös íriszek, kábító adrenalin hullám csapott végig rajta, mi több, még a tenyere is enyhén izzadni kezdett.

Hirtelen összeborzolta ezüst tincseit, és fogait összeszorítva próbált erőszakosan megszabadulni az emlékektől, ugyan azt a két szót ismételgetve.

— Felejtsd el! Felejtsd el!

— ...Alhaitham?

Az említett srác ijedten felkapta a fejét, csakhogy Kaveh még riadtabban bámult vissza a fiatalabbra, mintha minimum egy kísértet jelent volna meg előtte.

— Én... izé...

— A jövőben nem szeretnék a szemtanúja lenni semmi ilyesminek. - Kaveh fejcsóválva megindult a hálószoba felé, azonban amint a kilincsre helyezte a kezét, hirtelen megtorpant. — Még a végén véletlenül híre menne az Akadémián, hogy kettyós vagy.

Meg sem várva a választ, az idősebb nemes egyszerűséggel besétált a helyiségbe, újonnan egyedül hagyva a szobatársát, akit ismét hatalmába kerített az önmarcangolás.

Mostmár egyáltalán nem értette az egészet. Kaveh kívülről rendes embernek tűnt, ám amióta Alhaitham a közelében tartózkodott, a teljes ellentétét érzékelte ennek. Ilyen interakciók mellett hogyan lenne bátorsága feltenni bármilyen kérdést? Még arról se volt fogalma, mivel hozta ki a sodrából a lakótársát.

Talán okkal nem tudja kifürkészni a szőke srác gondolatait, ezt pedig így kellene hagynia. Mentségére szóljon, Alhaitham csupán egy átlagos ember volt, akinek a kíváncsisága rögtön az egekbe szökött, amint valami rendkívülit tapasztalt, ebben viszont semmi problémát nem látott.

Akárhogy is, a gondolatmenet végére, immáron eltökélten leszögezte, és kitűzte célját; eléri, hogy Kaveh ne legyen rá dühös, kibékíti őt valamivel, emellett ha a másik fél ellenzi, nem erőlteti rá a barátságát. Majd valamikor megejt vele egy bájcsevelyt, amikor kiderítheti miért ilyen jó az idősebb az érzelmei elrejtésében - a titokzatos módszer kifejezetten érdekelte Alhaithamet -, azután viszont soha többet nem tervezte keresztezni az útjaikat.

Igen, így lesz a legjobb.

Nyújtózkodva felegyenesedett, majd miután ismételten szigorú rendbe igazította a könyveit, leoltotta villanyát. Kimerültsége ellenére megejtett egy gyors zuhanyzást, mielőtt nyugovóra tért volna, eközben mindvégig igyekezett hangtalanul mozogni a helyiségben, nehogy felkeltse szobatársát.

Végre valahára elterülhetett a puha ágyán, a mai napon már sokadik sóhaj kíséretében, és unalmában a plafont kezdte tanulmányozni. A sötéthez szinte azonnal hozzászokott a szeme, így most minden tárgy körvonala élesen kirajzolódott előtte. Egyedül Kaveh szuszogása törte meg a szoba kellemes csendjét, öntudatlanul mágnesként vonzva Alhaitham tekintetét, így ahogy végzett a berendezési tárgyak vizslatásával, fejét oldalra fordítva, a szomszédos ágynak szentelte figyelmét.

Kaveh háttal feküdt neki. Oldala egyenletesen fel-le emelkedett, ahogyan a levegőt vette, de emellett semmi szokatlant nem lehetett felfedezni rajta. Mégis, valamiért most máshogy festett, viszont Alhaitham nem bírt rájönni mi volt az oka.

Talán a szőke haja, ami most rendezetlenül omlott a párnájára. Talán a nyugodtság, mely találkozásuk óta először telepedett közéjük. Talán a holdfényben sápadtnak tűnő, hófehér bőre, amivel törékenységet sugallt a teste. Vagy talán az összes egyszerre.

Alhaitham annyira belemerült a részletekbe, hogy hirtelen megugrott ijedtségében, amikor Kaveh álmában pozíciót váltott, ezzel teljes frászt hozva az ezüst hajú diákra. Szíve a torkában dobogott, miközben próbálta lelassítani a légzését, ugyanakkor végig szemmel tartotta a most már felé fordulva alvó Kaveh-t, nehogy rajta kapják őt a bámulásban.

— Buta Alhaitham... - az izgalmat az idősebb álmos motyogása fokozta, aminek hála, megint csak kisebb infarktust sikerült okoznia a fiatalabb számára.

Ki hitte volna, hogy alvás közben is őt szidja?

Alhaitham arcára egy halvány félmosoly kúszott, gondolatban viszont mégis fejcsóválva reagált a cserfes megszólalásra. Akármi bosszantja a szőkét, ki fogja őt békíteni, azután pedig szépen elkerülik majd egymást, életük végéig. Sima liba lesz.

Ezzel a gondolattal nyugodt szívvel kijelenthette, hogy soha többet nem fogja hallani, ahogy Kaveh bármit is motyogna róla.

—