MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁13. | pretty face.

— Ez a kölyök egy utolsó seggfej! - Kaveh ingerülten a pultra csapott, kis híján kiborítva a pohara tartalmát.

— Fékezd magad Aranyhaj, még a végén megrongálod a drága berendezést! - Dehya két szemforgatás között biztonságos távolságra helyezte a szőkétől a védtelen üvegpoharat, majd folytatta a csapok törölgetését.

Kaveh az Akadémia bárjában talált menedéket, ahova általában a mindennapos stressz elől szokott elmenekülni. Amikor elsőéves volt gyakran betévedt ide, ugyanis akkoriban még egy barátot sem tudott szerezni, és csak a pultossal mert szóba elegyedni.

Dehya először nyűgnek érezte egy gólya babusgatását, viszont a hajnali beszélgetések szép lassan megváltoztatták a véleményét Kaveh-ról. Igaz, barátként soha egyikük sem hivatkozott a másikra, de tudták, hogy a személyes traumáik kölcsönös megosztása után bármikor számíthattak egymásra.

Pont ez történt ezen a szerdai estén is, amikor Kaveh úgy érezte, muszáj kiöntenie a szívét a baristának, mert a végén még becsavarodna.

— Egyáltalán nem értem mit akar ezzel elérni. - a diák, figyelmen kívül hagyva a dorgálást, tovább folytatta a panaszkodást. — Hogy lehet valaki ennyire beképzelt? Jó, nyilván én is hülye voltam, simán bekajáltam a legyünk-semleges-kapcsolatban dumát, mindezek után pedig képes LEVEGŐNEK NÉZNI! ENGEM!

— Édes Istenem - Dehya szenvedve felpillantott a plafonra, mintha segítségért könyörögne. — Kaveh, ma már nem iszol többet.

— De akkor sem igazságos!

— Ne hadonássz itt nekem, mert mindjárt leesel a székről.

— Te is csak gonoszkodsz velem! - a szőke srác játszott sértettséggel a bárpultra borult, arcát a karjai közé temetve.

Dehya egy fáradt sóhaj után, Kaveh vállára helyezte a kezét.

— Nézd, Alhaitham nem rossz ember. Ha megegyeztetek a semleges kapcsolatban, szerintem pontosan azt csinálja. Mit gondoltál, hogyan fog viselkedni veled?

— Te most kinek az oldalán állsz? - hangzott a tompa morgolódás.

— Szeretném a te oldaladat pártolni, de Alhaithamról ha akarnék se tudnék rosszat mondani. - erre a kijelentésre már Kaveh is felkapta a fejét.

— Miért véded ennyire? Nem mintha ismernéd, vagy ilyesmi...

Dehya pár percig csendben méregette a diák arcát, mintha azon morfondírozna, hogy elég méltó-e egy hétpecsétes titok beavatására.

— Az az igazság, - végül beadta a derekát — Alhaitham tavaly számos alkalommal segített a bárban. Sőt, ahogy másoktól hallottam, nem csak itt segédkezett, hanem ott, ahol tudott, és szükség volt plusz emberre.

— Ezt nem is tudtam... - motyogott halkan Kaveh.

— Pedig te vagy a szobatársa. - a barista dorgáló hangneme azt sugallta, ideje megismernie Alhaitham valódi oldalát. — Sok helyen besegített, viszont valamiért mindig egyedül láttam. Talán a barátkozás nem az erőssége, ezért kéne neked nyitnod felé.

— Fogadok, hogy nagyon sok barátja van!

— Kaveh, figyelj rám. A srác egy zseni, plusz a felsőbb évesek között sem idegen a neve. Bárki hálás lenne, ha egy szobában lakhatna Alhaithammel!

— Akkor jelentkezzenek! Szívesen cserélek bárkivel! - a szőke kezdett egyre idegesebb lenni, mert tisztában volt vele, hogy egy ponton igazat kell adnia az ésszerű érveknek, ezt azonban még nem most tervezte. — Én lennék a legboldogabb ember a világon, ha végre megszűnnének vele a problémáim!

— Oké, oké, megértem. Ha ennyire szeretnéd, kereshetek valakit, akivel cserélhetsz.

Dehya váratlan ajánlata hidegzuhanyként érte a szőkét, sőt egy röpke pillanatra el is kapta őt a lekiismeretfurdalás, ennek ellenére ajkát megkönnyebült mosolyra húzva hálálkodott.

— Kihúznál az eddigi legmélyebb gödörből, ahova beestem az életem során.

— Pff, - a pultos nevetve legyintett egyet. — Semmiség. Segítek, ha tudok, ezt megbeszéltük párszor.

— Ezer hála.

— Viszont Kaveh, egy dolgot jegyezz meg. - Dehya a vállára kanyarította a rongyát, amivel eddig törölgetett, és halálosan komoly arckifejezésre váltott. — Sose ítélj meg egy embert egy olyan verzió alapján, amit a saját képzeleted kreált.

— Ugyan már Szivi, még a saját önképem is romokban hever, nincs időm másokkal foglalkozni. Egy kicsit merész tőled, hogy ilyet feltételezel rólam, nem gondolod? Mármint, értékelem a próbálkozást meg minden, de legyünk realisztikusabbak.

— Ha az emlékezetem nem csal, mintha megbeszéltünk volna az efféle becenevek használatát. - Dehya fejcsóválva kezdett bele egy ital keverésébe, miközben hátat fordított a szőkének. — Mellesleg örülök.

— Minek?

— Örülök, hogy tudod mit csinálsz, és nem csak vakon mész a fejed után.

— Ja, hát én is.

Kaveh egy utolsót kortyolt az italába, majd nehézkesen feltápászkodott a bárszékéről. Utált hazudni másoknak, főleg egy olyan személynek, aki számtalanszor meghallgatta, vagy kisegítette, ezt pedig képtelen volt elviselni. Mégsem akarta bevallani az igazat, hogy valójában halvány fogalma se volt mit csinál, csak a felindulásai alapján cselekszik, ezért inkább menekülőre fogta.

— Majd később találkozunk. - meg sem várva Dehya válaszát, a kijárat felé iramodott, zakatoló szívvel meggyorsítva a lépteit.

A barista csupán fél szemmel figyelte a távolodó sziluettet, mégis elégedett mosolyra húzta a száját. Az ösztönei azt súgták, nem sokára megoldódnak a dolgok, és ez már félsikert jelentett számára.

— Min mosolyogsz ennyire?

Dehya kérdőn az újonnan érkezett lányra pillantott, aki erre incselkedve átdobta a copfját a válla fölött. Candace szemeiben huncut fény csillant, ahogy a bárpultra támaszkodott, a fejét pedig kíváncsiskodva, enyhén oldalra döntötte.

— Csak azon Drágám, hogy milyen csinos vagy ma.

—