MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁10. | i can see you

Alhaitham félve lépett be a szobába, bár valahol már tudatosult benne, hogy teljesen feleslegesen izgulja magát halálra. Mint az eddigi elmúlt napokban, ma is a nyomasztó csend várta, egy kis ürességgel megspékelve.

Csalódott volt, de meg tudta érteni Kaveh viselkedését, amit az összetört növény váltott ki belőle. Úgy kerülte azóta Alhaithamet, ahogyan csak tudta; reggel jóval előbb elhagyta a szobájukat, este pedig igyekezett minél később visszatérni oda.

Ennyire megutálta volna őt?

A legrosszabb az egészben az volt, hogy az idősebb majdnem mindig alkoholtól és különféle női parfümöktől bűzlött, amikor hazaért.

Alhaitham fáradtan ledobta magát a kanapéra, a táskáját pedig lehajította a lábához, a parkettára. Fejét hátravetve, lusta pillantásokkal kezdte tanulmányozni a plafont, miközben gondolatai ide-oda cikáztak, valamilyen megoldás után kutatva. Kétségbeesetten próbált a lehető legjobbal előhozakodni, ha már eddig mindent elszúrt.

Hirtelen kopogtattak, ezzel kizökkentve az ezüst hajú diákot a merengésből, aki most már a titokzatos vendégnek szentelte a figyelmét. Ő nem várt senkit, na de vajon Kaveh se?

Az ajtót először csak résnyire nyitotta ki, ám amikor megpillantotta a sötét bőrű, fehér hajú srácot, szélesebbre tárta azt.

— Kaveh bent van? - hangzott az egyenes kérdés.

— Én is örülök, hogy megismerhetlek...

— Áh tényleg, mi még nem találkoztunk élőben. - az idegen látványosan megforgatta a szemeit, majd hozzáfűzte — Teljesen kiment a fejemből. Egyébként Cyno vagyok, te pedig az idegesítő szobatárs lehetsz, ha nem tévedek.

— Alhaitham. - szűrte a fiatalabb a fogai között. Már most nem tartotta szimpatikusnak Kaveh barátját.

— Szóval? Merre van? - ahogy Cyno próbált beleskelődni a szobába, mintha Alhaitham egy csomagolás gyűrődését hallotta volna a háta mögül.

Cyno rögtön igyekezett még jobban elrejteni a tulipán csokrot, amit az ezüst hajú fiú eddig valamiért nem vett észre.

— Mindegy, nem fontos. Csak annyit akartam mondani neki, hogy ne lógjon több óráról. A prof már kezd fújni rá. - azzal lassan biccentett egyet. — Na pá, haver.

Cyno hátrálni kezdett, egy pillanatra sem megkockáztatva a csokor kikandikálását, végül pedig teljesen eltűnt a folyosó végén.

Alhaitham szinte majdnem biztos volt, kinek lett volna az a csokor, ha az illető itt lenne.

Idegesen megmasszírozta az orrnyergét, majd az ajtó bevágásával adta a kollégium tudtára, jelenleg milyen állapotban érezte magát. Azok alapján, amit Cyno mondott, Kaveh mindennek elhordhatta őt.

Ez a tény valamiért még rosszabbul esett neki, mintha a szőke szemtől-szemben felsorolt volna mindent, amit problémásnak talált Alhaithammel kapcsolatban. Ezzel szemben ő igenis törekedett a jó kapcsolat kialakítására, de ezek szerint feleslegesen fáradozott.

Fáradtan bedőlt az ágyába, fejére húzta a fejhallgatóját, és szépen lassan álomba merült. Elképzelte, amint komótosan elnyeli őt a paplan, a matrac, majd véglegesen eltűnik a föld színéről.

Most már semmi egyébre sem vágyott, csak egy pihentető alvásra. Nem agyalt tovább a helyzeten, nem akart többet Kaveh-ra gondolni. Hagyta a nyugalomnak, hogy elhatalmasodjon a testén.

-

Alhaitham riadtan tért magához, amint motoszkálást észlelt a szobában. Olyan hirtelen kelt fel, mint még soha életében, ráadásul a szemei is szinte maguktól pattantak ki. Ezzel viszont egy probléma adódott, ami elég nagynak bizonyult.

A drága szemei nem álltak készen a szobában lévő lámpa égető sugarára, ami egyenesen az arcába világított, teljesen megvakítva őt.

— Mi a franc??

— Ki az ott? - Kaveh ismerős hangja csendült fel a szoba másik oldaláról, újfent szórakozottan és kábán. Ma is bárban volt.

— Mégis mi a fenét csinálsz? Lekapcsolnád végre a villanyt?! - Alhaitham a kezeivel próbálta eltakarni a látószerveit, hogy egy minimális védelmet nyújtson számukra.

Az idősebb halkan fújtatva a kapcsolóhoz botorkált, végül pedig egy kattanás jelezte; a szoba újra sötétségbe borult. Alhaitham nagyokat pislogva szoktatta újra a szemeit a félhomályhoz, ami nyilván jobban ment, mint a világossággal vívott harca.

Egy kis idő múlva kiszúrta Kaveh körvonalát, még mindig a kapcsoló mellett ácsorogva, ugyanis ő - Alhaithammel ellentétben - óriási csatába keveredett. Nemhogy képtelen volt hozzászokni a sötéthez, eleve a homályos látásánál kezdődtek a problémák.

— ...Meg vagy?

— Nem t'om, te nem vagy meg. - Kaveh egy vállrántással válaszolt, de továbbra sem tudta beazonosítani a saját tartózkodási helyét. — Merre vagy?

— Ezt most hogy érted? Az ágyamban, egyértelműen.

— Egyértelműen... Hol is vagyunk? Fogalmam sincs, hol van az ágyad.

Ahaitham halkan elfojtott egy nevetést, miközben a maga körül hadonászó szőkét figyelte, aki egyre viccesebb látványt nyújtott, az ágya után kutatva.

— Esküszöm, megfojtalak álmodban, te utálatos idegen.

— Remélem tisztában vagy vele, hogy holnapra el fogod felejteni, amiről most társalgunk.

— Ez esetben, számodra ez a megmenekülést jelenti.

— Mennyit ittál? - váltott témát hirtelen a fiatalabb. — Eddig nem voltál ennyire beszédes.

Kaveh egymás után számolgatta az ujjait, végül tanácstalanul bámult mindkét kezére. Valahol 18 és 25 között elvesztette a fonalat, a szoba pedig még mindig eszeveszetten forgott körülötte.

— Különben sem kéne ilyen későn hazaérned - folytatta Alhaitham, mihelyst feltápászkodott az ágyáról, hogy a helyére kísérje a gyámoltalan szobatársát. — Nem akarok tovább falazni neked a lámpaoltás ellenőrzésnél.

Amint odaért, kezét óvatosan Kaveh vállára helyezte, aki még így is összerezzent a hirtelen érintésre. Ijedten kutatott Alhaitham figurája után, de továbbra sem látott többet egy pacánál.

— Mi vagy te, kőműves? Nem kérte senki, hogy falazz neke-

— Azért egyszer végre megköszönhetnél valamit! - a fiatalabb váratlanul csattant fel, teljes egészében kizökkentve a szőkét a bohókás szerepéből.

Alhaitham türkizen ragyogó pillantása átvágta a szoba korom fekete sötétét, egyenesen Kaveh lelkéig hatolt, mintha túl látott volna az összes falon, amiket az évek alatt húzott maga köré. Hosszú idő munkája egy másodperc alatt hullott darabokra, és semmit sem hagyott hátra, a törmeléken kívül.

— Na ide figyelj, tökfilkó. Nem tudom ki vagy, de a szobatársam most tette tönkre a számomra legkedvesebb dolgot - az idősebb érezte a torkában növekedő gombócot, de igyekezett lenyelni — Mégis, mit köszönhetnék ezen?

Alhaitham szorítása egy pillanatra megfeszült. Szinte hallani lehetett, ahogyan mély levegőt vett, mielőtt belekezdett volna a mondandójába.

— Ne haragudj, Kaveh. Egy szerencsétlen baleset volt, amit nyilván nem direkt akartam. Csak szerettelek volna kibékíteni, viszont amióta itt vagyok, úgy érzem mindenen csak rontok. El sem tudom képzelni, min mehetsz most keresztül, de tényleg őszintén, sajnálom a történteket, emellett pedig kérlek, ne taszítsd magad mélyebbre. Látom rajtad, mennyire nem tesz jót neked, a jövődről nem is beszélve. A barátod itt járt délután, és azt mondta nem jársz órákra, amin szerintem változtatnod kellene.

— A barátom?? És miért te kérsz bocsánatot?

— Igen, Cyno - hangzott a monoton felelet — Kérlek, arra fókuszálj, amit előtte mondtam. Kicsit gondolkodj el rajta.

Kaveh elbambulva próbálta feldolgozni az imént hallottakat, míg a fiatalabb finoman noszogatni kezdte. Alhaitham segített neki a fekvőhelyéhez jutni, ennyivel pedig lezártnak tekintette a beszélgetés. A helyzet javulásában viszont már csak reménykedni tudott.

—