- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 33.rész -

Figyelem!! Ez a rész tartalmazhat, olyan dolgokat, amik felkavaróak lehetnek egyesek számára! Szeretném, ha mindenki saját felelősségre olvasná el. Erőszak, bántalmazás, nemierőszak, családon belüli erőszakot, depressziót tartalmaz. Köszönöm mindenkinek a megértését. Jó olvasást kívánok, azoknak akik belevágnak! ❤️ 

(Mindenképpen szerettelek volna titeket tájékoztatni erről. Azért remélem lesz, olyan aki elolvassa.❤️)

*D visszatekintés*

- Végre, hogy már haza húztad a segged! - rúgott belém.

- APA!! Hagyd békén! - szaladt hozzám sírva húgom. Karcsú karjait körém fonta majd a vállamon sírt tovább. Óvatosan felemeltem majd vissza vittem a szobájába. Nem lehet itt.

- Azonnal gyere vissza! MIN YOONGI!!! - szólított teljes nevemen életem megkeserítője. Megsem hallva őt sétáltam tovább. A húgom biztonságba kell helyeznem. Nem láthatja ezt. Nem bánthatja senki sem.

Mikor húgom szobájába léptem letettem az ágyára. Vékony kis alakja szinte, azonnal felvette az ágyának minden kis szegleteit.

- Megint verekedtél... - nyúlt az arcomhoz, amin egy kisebb zúzódás volt. Elhúzódtam.

- Jól vagyok. - mosolyogtam rá halványan majd kis kezét a kezembe vettem. - Hoztam neked valamit.

Csillogó szemekkel nézett rám. Felálltam majd a táskámból kihalásztam egy plüsst.

- Bátyuuuus! - ugrott a nyakamba örömében.

- Tetszik? - kérdeztem félénken.

- IGEN! - kiáltotta majd elvette a plüsst és ölelgetni kezdte. Felnevettem. Annyira aranyos volt. Mondjuk ő mindig csak az tudott lenni. Bármit is csinált.

- Mit szólnál, ha holnap elvinne a bátyus fagyizni egyet? - hajtottam le a fejemet. Tudtam, ha fagyiról van szó, akkor a húgomat kilóra megveszem. Ez volt a kedvenc édessége, de őszintén melyik gyereknek nem?

- Komolyan bátyus?! - sikkantott fel majd újra a nyakamba ugrott.

- Igen. Elhozlak suliból és utána elmegyünk, rendben? - mosolyogtam rá majd átöleltem. Hevesen bólogatott. Újra nevetni kezdtem. Annyira aranyos volt! Mindig imádtam hallgatni a nevetését meg látni a mosolyát. Ez a 2 dolog jelentette számomra a mindent és ezért bármit képes voltam megtenni. Ha tűzbe kell érte ugranom hát legyen. Nem érdekel semmi csak az, hogy ez a csodálatos mosoly soha ne tűnjön el a világról.

A semmiből egy nagy csattanás hallatszódott kívülről. A húgom összerezzent majd ujjait mélyen belém mélyesztette.

- Minden rendben van Hugi. Maradj itt addig játssz a plüsseiddel a bátyus mindjárt visszajön hozzád rendben? - néztem a szemébe. Aprót bólintott.

A szobából kimenve még hátra fordultam Amy-re majd kimentem az ajtón.

- Mégis mi a francot gondoltál?! - üvöltötte apámnak torka szakadtából édesanyám.

- Fogd már be azt a kicseszett szádat! Kurvára idegesítesz már! - lökte meg anyámat, aki ennek hatására egy faszekrénynek esett. Azonnal hozzá futottam.

- Na csak hogy visszajöttél te kis nyomoronc! - köpött mellém a földre majd egy mozdulattal ragadta meg pólómat és dobott neki a falnak. Fájt, de már hozzá voltam ezekhez szokva. Mindennap ez volt. Az apának nevezett férfi anyámhoz lépett és arcon ütötte majd rugdosni kezdte. Karomat fogva ugrottam oda majd szedtem le anyámról.