- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 42.rész -

- Hiányoztam? - kérdezte egy játékos mosollyal a szája szélén majd hozzám sétálva karjaiba vont. Döbbenten néztem fel rá.

- Hát eljöttél... - súgtam halkan, miközben a könnyem kicsordult szememből. Felkuncogott.

- Még szép, hogy eljöttem. - tolt el kissé magától majd ajkaimra tapadt. Rögtön engedtem az érzésnek. Kezeimet hajába vezettem majd még közelebb húztam magamhoz.

- Úgy érzem tényleg hiányoztam. - búgta halkan. - Viszont most mennünk kell. - kulcsolta ujjait az enyémekre. Újra teljesen ledöbbentem, azonban nem mozdultam. - Gyere nem maradhatunk itt tovább! - rántott egy picit rajtam, de nem mozdultam. Felhúzta a szemöldökét.

- D... - súgtam magam elé. Visszafordult hozzám majd kezeit az arcomra vezette.

- Bántott valaki valahol? Fáj valami? - kezdett el vizsgálni. Megráztam a fejemet.

- D... - szólítottam újra.

- Mondd mi a baj Yana? - látszott szemei aggódok és idegesek.

- Te – vettem egy mély levegőt felemeltem fejemet. Tekintetemet mélyen sötét szempárjába fúrtam. -Te szeretsz engem? - kérdeztem. Szemei csak úgy ingáztak két szemem között. Láttam próbál kiolvasni valamit belőle. Nagyot nyelt.

- Az elég, ha azt mondom, hogy... - tartott egy kis szüntet - Ha az életemet is feláldoznám érted? - nézett mélyen a szemembe.

Teljesen meghatódtam szavain. Karomat nyaka köré fontam majd magamhoz húzva megcsókoltam. Ez most teljesen más volt. Ebbe rengeteg érzelem volt most. Éreztem őt. Éreztem, ahogy most megnyílik előttem. Éreztem, hogy D-ből most valaki más lett. Csak is a jó értelemben. Egy másik oldalát mutatja meg most nekem, amit nagyon régen magában elfojtott. Imádtam, ezt az érzést. Imádtam őt.

Lassan eltávolodtunk egymástól majd homlokunkat egymásnak döntöttük.

- Nem engedem, hogy bármi bajod legyen. - simogatta meg arcomat.

- Szeretlek D. - mondtam, mire szemei felcsillantak. Majd elmosolyodott.

- Én is szeretlek Yana. - súgta halkan. - Azonban most már tényleg mennünk kell. - kulcsolta ujjait újra az enyémekre, de most hagytam neki, hadd vezessen. Hadd vigyen magával. Életem egyik legjobb pillanata volt. Nem gondoltam, hogy velem is meg fog ez történni főleg nem apa halála után, de rám is rám talált a szerelem. Soha nem tudtam belegondolni milyen lehet, de most végre először megtapasztalhatom és ez egy fantasztikus érzés.

- Sietnünk kell. Két sarokkal arrébb áll a kocsim. - suttogta a fülembe majd rohanni kezdtünk. A lábam, ahogy csak bírt futott előre. Egyik sötét helyiségből mentünk a másikba. Ijesztőbbnél ijesztőbb helyek. Néhol sikítások zaja szűrődött ki, mint valami rossz elmegyógy intézetben. Egy hátsó bejáraton mentünk ki majd rohantunk D kocsijához. Gyorsan beültünk, bekötöttük magunkat. D a gázra taposva indult is el.

- Hoztam kaját, ha kérsz egyél. Innivaló is van. - mondta egy kis idő után. Bólintottam majd élve a lehetőséggel enni és inni kezdtem. Csak telt és telt az idő. Az út már túlságosan is végtelennek tűnt. D-re néztem.

- Még milyen messze van a szervezet? - húztam fel szemöldökömet.

- Nem eléggé. - mondta majd még feljebb váltott. Összehúztam a szemöldökömet.

- Ezt, hogy érted? - amint kimondtam már tudtam a választ rá. - D fordulj vissza! - kiáltottam rá.

- Nem!

- D!

- Nem, Yana! - vette le szemét az útról majd rám nézett, de csak egy pillanatra.

- D, de Hobi megöl mindenkit! - szemeim teljesen könnybe borultak. Nem én nem hiszem el ezt. Nem teheti ezt D...

- Nekem csak te számítasz. - markolta meg erősebben a kormányt - Amíg te jól vagy addig semmi más nem érdekel.

- D... - mondtam megtörten majd teljesen összeomlottam.

Ez egyben a világot jelentette egyben pedig a világ végét. Most mi lesz? Mindenki meghal? Hobi mindenkit meg fog ölni egytől egyig a szervezetben? Értünk is értünk fog jönni? Ebben teljesen biztos vagyok. De a nagy kérdés most, mi tévők leszünk? Mit kellene tennünk?