Rohanó élet.

11

- Camille.- éreztem a bűntudatot, amiért Emily-t otthagytam, hogy Charles-szal töltsem a születésnapom estéjét. De gyorsan enyhült a bűntudatom, amikor elhagytam a szállodai szobánkat, és találkoztam Lando Norris-szal, aki Emily-t jött meglátogatni.

Hagytam őket kettesben, és elindultam a szálloda bejárata felé. Alig álltam a járdán egy percet, amikor egy fekete Ferrari állt meg előttem az utcán.

Charles gyorsan kiszállt az autóvezető oldalon, és odament hozzám. Köszöntött, és egy gyengéd csókot nyomott az arcomra, mielőtt kinyitotta az anyósülés ajtaját, hogy beülhessek az autóba.

- Ezek neked vannak.- Charles mondta, miközben beült a vezetői ülésbe, és hátra nyúlt, hogy elérje a rózsaszín peóniákból készült csokrot.

- Honnan tudtad, hogy ezek a kedvenc virágaim?– kérdeztem mosolyogva, miközben megéreztem a friss virágok illatát.

- Kutattam.- Charles válaszolta egyszerűen, mosollyal az arcán, majd beindította az autót.

- Emily?– kérdeztem, miközben Charles a visszapillantó tükörbe nézett, mielőtt kihajtott volna az útra.

- Igen.- Charles beismerte, miközben balra fordult. A Monaco-i utcák többsége le volt zárva a hét során a Forma-1-es nagydíj miatt.

- Nos, köszönöm. Ez nagyon kedves volt tőled.– mondtam, miközben a virágokat az ölembe helyeztem. Az utolsó alkalom, amikor peóniákat kaptam, az apám volt, véletlenül éppen ezen a hétvégén, 5 évvel ezelőtt a születésnapomon. Ez volt a hagyományunk, mivel a születésnapom mindig a Monaco GP hétvégéjére esett. - Szóval, hová megyünk?

- Majd meglátod.- mondta, miközben elindult a kikötő felé. A nap kezdett alacsonyabbra süllyedni az égen.

- Nem akarsz elrabolni, ugye?– viccelődtem, miközben ránéztem.

- Most nem.– válaszolta mosolyogva.

Élveztük a csendes utazást, mielőtt Charles behajtott a kikötő melletti parkolóba.

- Hová megyünk?– kérdeztem ismét, amikor leállította az autót és lekapcsolta a motort.

- Majd meglátod.– mondta Charles, miközben kiszállt, megkerülte az autót, és kinyitotta számomra az ajtót. A virágokat az autó műszerfalára tettem, és elfogadtam a kinyújtott kezét.

- Mégis mit tervezel? Meg akarsz ölni, vagy talán a vízbe folytani?– kérdeztem, miközben sétáltunk a mólón.

- Majdnem.– Charles viccelődött, majd megálltunk egy hajó előtt.

- Mi ez?– éreztem, hogy még zavarodottabb vagyok, miközben olvastam a hajó nevét. - Monza? Mint a nagydíj helyszíne?

- Pontosan.– Charles mondta, és elindult a hajóra fel.- Gyere.

- Charles,biztos, hogy itt lehetünk?– kérdeztem aggódva. Az utolsó dolog, amire szükségem volt, hogy letartóztassanak a 20. születésnapomon.

Tekintve, hogy ez az én jachtom, igen.– válaszolta Charles, miközben a hajó irányító pultjához ment.

- Mi? – kérdeztem megdöbbenve. - Van egy hajód, vagyis jachtod?

- Meglepődsz?– Charles kicsit mosolygott, miközben leült a kormánykerék előtt lévő székbe.

- Igen. Tudtam, hogy gazdag vagy, Leclerc, de ennyire nem.– mondtam mosolyogva.

- Hagyd abba.– válaszolta Charles, próbálva eltitkolni a zavarát. Nem szerette mutogatni a pénzét, tudta, hogy nagyon szerencsés a helyzetében, és sosem vette volna természetesnek.

- Tudom, csak viccelek.– biztosítottam, miközben a vállára tettem a kezem, ahogy Charles elindította a hajót a kikötőből és a Földközi-tenger felé vette az irányt.

Ahogy beléptünk a nyílt óceánba, éreztem, ahogy a hajam felemelkedik a szél hatására, és megpróbáltam megőrizni az egyensúlyomat.

Néhány órával később, amikor Charles leállította a hajót a tenger közepén, a nap kezdett lemenni Monaco fölött, rózsaszín és narancssárga színek táncoltak a vízen.

- Valaha csináltál valami igazán spontán dolgot?– kérdezte Charles, miközben a yacht hátsó kanapéján ültünk.

- Mint például?– kérdeztem, miközben ránéztem Charles-ra, aki a vállam köré tette a karját.

- Gyere.– Charles felállt, megfogta a két kezem, és elindult a yacht elejéhez, ahol egy létra vezetett a vízbe.

- Mit csinálunk?– kérdeztem, de nem volt időm befejezni a kérdést, mert Charles megragadta a karomat és bele húzott  a Földközi-tengerbe. - Charles!

Charles nevetett, miközben fel jöttünk a víz tetejére, és próbáltam kicsit eltávolítani a hosszú barna hajamat az arcomból, hogy lássak.

- Elég spontán volt?– kérdezte Charles, miközben úszkáltunk, hogy megőrizzük az egyensúlyt.

- Megöllek.– ígértem, próbálva komoly arcot vágni, de nem tudtam elrejteni a mosolyt, ami egyre inkább megjelent az arcomon.

- Nem fogsz. Túlságosan hiányolnál.– mondta Charles mosolyogva. Még néhány percet játszottunk a vízben, mielőtt visszamentünk a yacht-ra.

Hagyjatok nyomot!⭐️