Féltékenység

33 5 3
                                    

Gala

Haragudtam rá. Még hogy azt csinálok amit Ő mond, egy nagy faszt. Azt hiszi, mert egy herceg majd megmondhatja nekem mit csinálok. Dühösen vonultam végig a folyosón, majd a szalon előtt álltam meg. Halk beszélgetést hallottam kiszűrődni.

-Jó lesz már innen kicsit kiszabadulni. Mióta itt van az a nő Lucan teljesen kezelhetetlen, jót fog neki tenni egy kis változatos társaság.
-Ez van ha a választott társad nem a fajtádból van! Ha egy farkas nőt talált volna akkor sokkal nyugodtabb lenne végre, de ez a csaj rendesen megdolgoztatja.
A két férfi hangja majdhogynem egyforma volt, tudtam, hogy az ikrek beszélgetnek. Neki dőltem a falnak és a plafont bámulva hallgattam a diskurzust.
-Muszáj lesz neki nőt hoznunk, hogy lenyugodjon végre. Gala nem fogja oda adni magát neki, mert tudja, hogy ezzel is bosszantja Őt.
Erre felkaptam a fejem, és olyan dühös lettem, hogy az ökölbe szorított kezemből kiserkent a vér  a karmaim miatt.

Adok én nektek más nőt!" – pufogtam közben tovább robogtam a szobám felé.

Beviharzottam a szobámba és kivágtam a gardrób szekrény ajtaját. Turkálni kezdtem a ruhák között és valami igen szűk tapadós darabot kerestem.
Közben hallottam, hogy nyílik az ajtó. Elice osont be a szobába.

-Gala sajnálom, nem akartalak összeugrasztani titeket!- mondta bűnbánóan.
-Segítened kell!-mondtam ügyet sem vetve a mondandójára és közben néhány ruhát az ágyamra dobáltam.
-Most mit csinálsz?- nézett rám kérdően.
-Bulizni megyünk!-jelentettem ki egyszerűen- A farkasok hova járnak bulizni és nőket felszedni?- néztem rá
-Hmm több hely is szóba jöhet, de szerintem ha a herceg is menni fog akkor a Gödör az ami szóba jöhet. Oda csak az elit járhat, ugyan vegyes a vendégek fajtája, de többnyire a vérfakrasok dominálnak a helyen. Itt általában elit nőket tudnak felszedni akár egyéjszakás örömszerzésre is.
-Egy éjszakásra- szívtam be élesen a levegőt.
Iszonyatosan idegesített, hogy Lucan egy másik nő társaságában leli kedvét, nem tudtam még hova tenni ezt az új keletű birtoklási vágyat, de a szemfogaim azonnal megnőttek ha arra gondoltam, hogy más nőt csókol és még ki tudja mit tesz vele.
Vissza fordultam a szekrényhez és megtaláltam amit kerestem. Egy szűk egybe ruha melynek olyan vörös volt a színe mint a vérnek, a derék résznél pedig mélyen ki volt vágva, éppen csak nem engedte látni a lényeget, így bugyit nem is lehetett hozzá felvenni.
-Tökéletes- mondtam vigyorogva. – Mond Elice neked van alkalmi ruhád? Van kedved eljönni velem bulizni?
-Szerintem találok valamit.-mosolygott-Mi a terved?-kérdezte cinkosan.
-Semmi különös, csak ma este megmutatom a hercegnek, hogy miről marad le a bunkó stílusa miatt.-mosolyogtam Én is rá. Most menj és készülődj, ahogy a férfiak elhagyják a kastélyt mi is indulunk.
-Hátul a szolgálói bejárón ki is osonhatunk.-jegyezte meg gyorsan- a konyhában foglak várni.-és eltűnt az ajtóból.

A nap felettébb lassan telt tekintve, hogy izgatottan vártam végre az estét. Többnyire a szobámban voltam és fel alá járkálva vártam az alkonyatot.
Ahogy elkezdett szürkülni a külvilág neki álltam készülődni. Mivel a nap folyamán Lucannel megint össze vesztünk ezért tudtam, hogy nem fog keresni és nem is jelzi nekem, hogy elmegy. Abban biztos voltam, hogy el fog menni, mert mikor felcsesztem az agyát kiviharzott és hallottam hogy ordítva keresi az ikreket. Ha  majd meglát a szórakozó helyen, na akkor, hogy fog füstölögni a feje. Már előre vigyorogtam, mert láttam magam előtt szikrázó szemeit amiben felváltva a vágy és a düh fog megjelenni.
Mindenemet alaposan lecsutakoltam, a hajamat is megmostam és a szárítás után úgy döntöttem kiengedve hagyom, ezzel jobban kihangsúlyozom a ruhám alsó részét. A vörös anyaghoz egy fekete fél csizmát választottam aminek körülbelül tíz centis vastag sarka volt. Bugyit, mivel nem lehetett, ezért nem is vettem fel és igyekeztem a ruhát úgy igazítani, hogy minél jobban látszódjon, hogy valóban nincs rajtam alsónemű. A sminkemet nem vittem túlzásba, egy egyszerű füstös kombináció mellett döntöttem, melybe szintén bele csempésztem a vörös színt és a számra is egy vérvörös rúzst választottam. Még egyszer utoljára megnéztem az összképet a tükrömben.

Ha ettől nem durransz el, akkor semmitől."- vágtam gondolatban Lucan fejének a mondatomat.

Kilestem a folyosóra, sötét és csendes volt. Bele hallgatóztam az éterbe, hátha elcsípek valamit. A férfiak hangja a bejárat felől jött, ami azt jelentette hamarosan elhagyják az épületet. Vissza mentem a szobámba és kinéztem az ablakomon ami a bejárati részre nézett. A bejárat előtt egy fekete Audi parkolt és Lucannel egyetemben az ikrek illetve Teo és Jeremy -az áruló- is beszálltak a kocsiba.
-Bingó.- mosolyogtam és már indultam is a konyha felé.
Hál istennek a folyosón nem találkoztam senkivel, de azért igyekeztem gyorsan és hangtalanul haladni.
A konyhába belépve félhomály fogadott, és a tűzhely mellett támaszkodva láttam meg Elice-t. Ő is hasonlóan hozzám, rendesen kicsípte magát. Szőke hullámos haját laza kontyba tűzte és rajta egy kicsit hosszabb szűk fehér ruha volt és egy hozzá illő tűsarkú.
-Gyönyörű vagy.- mosolyogtam rá kedvesen
-Te pedig vadító. A herceg teljesen ki lesz ha meglát.
-Ez lenne a tervem első része, aztán jöhet a bosszantás, ha már Ő nőzik akkor én is pasizhatok. Még mielőtt bármit mondanál, tudom milyenek a farkasok, azt akarom hogy kijöjjön belőle.- mondtam komolyan jelezvén, hogy tudom mit csinálok.

Mi is elindultunk, Elice egy kisebb Audiba szált be, majd én is követtem Őt.
A gödör nem volt tőlünk mesze, kb  húsz perc alatt oda tudtunk érni. Mikor kiszálltunk az autóból, láttam, hogy a bejáratnál hosszú sor állt, de Elice-t ez egyáltalán nem zavarta, intett, hogy kövessem és a sort megelőzve egyenesen az ajtóhoz sétáltunk. Közben folyamatosan éreztem, hogy minden hím engem figyel, ezek szerint a kinézetem bevált.
Elice egy laza bólintással jelezte a kidobónak, hogy engedjen be, aki szó nélkül megnyitotta előttünk a kordont és már bent is voltunk.
Csodálkozva pillantottam rá, Ő csak megvonta a vállát.
-Lucan embereinek szabad bejárásuk van bármikor. Övé a Gödör.-mondta egyszerűen.
Nem mondtam semmit, csak csendben konstatáltam az információt és igyekeztem a hely minden szegletét megfigyelni.
Egy lépcső vezetett lefele.

Szóval innen a gödör elnevezés." – gondoltam magamban

Mikor leértünk egy hatalmas tér nyílt elénk ami tele volt táncoló egymásnak ütköző és simuló testekkel. Hangos zene szólt ami a kedvemre volt, Elice kézen fogott és a bárpult felé kezdett húzni.
-Szerintem kezdjünk egy itallal- kiabálta túl a hangos zenét.
-Rendeben de muszáj lesz táncolnunk imádom ezt a zenét.- Mondtam és már el is kezdtem gyengén ide oda billegtetni a csípőmet.
Ekkor mint egy villám csapot belém az érzés.

Észre vett!"- gondoltam

Először egy hideg fuvallat futott végig a gerincemen, majd ennek helyét az elsöprő forróság vette át. Azonnal az energia hullám irányába néztem, és egy a tánctér felett elhelyezkedő páholyt pillantottam meg. Lucan egy hatalmas szőrmékkel borított bőr fotelben ült, körülötte a társai és jó pár ribancnak kinéző nőstény akik úgy vonaglottak mint akik könyörögnek azért, hogy ott helyben megdugják Őket. De Lucan nem figyelt senkire. Mély zöld tekintete az enyémbe fúródott és azt láttam amire számítottam. A dühtől és a vágytól váltakozott a szeme színe, hol méreg zöld lett, hol átcsapott abba a mély sötét zöldbe amit csak akkor láttam mikor kívánt engem. Láttam, hogy a fotel karfáján ökölbe szorul a keze és másik kezével lesimította hosszú szakállát. Az izmai pattanásik feszültek, tudtam ugrásra készen van, de még vár. Vár, hogy mi lesz a következő lépésem.

Na most figyelj!"- rá mosolyogtam és felemeltem a vodkát amit Elice nyomott a kezembe.

Egy  hajtásra ledöntöttem és a poharat vissza csaptam a pultra. Majd bevetettem magam a táncoló tömegbe ügyelve arra, hogy a páholyból jó rálátás legyen. Azt akartam, hogy mindent lásson, ha Ő kurvákkal veszi magát körbe, akkor Én sem maradhatok ki a jóból.

Elszakíthatatlan kötelékDonde viven las historias. Descúbrelo ahora