Elszakíthatatlan kötelék

Az utazás I.

ERDÉLY A KOLÓNIÁTÓL NEM MESZE HALANDÓK TÁBORA (Cornelius)

-Mindent magamnak kell megoldanom???-ordítottam.-Minden adott volt, mindent megkaptatok a feladat sikerének érdekében.Ti még is elcsesztétek!!!! Hagytátok, hogy az a kutya elvigye!
Az indulataimat igyekeztem kordában tartani, de még úgy is, hogy öt jól megtermett kommandós külsejű férfi ált előttem nem sikerült kontrollálnom magam.

-Főnök, az az információ nem jutott el hozzánk, hogy el hagyja a kolóniát... ilyen váratlanul. Tudod jól, hogy az informátoraink mindent amit megtudnak azonnal jelentenek felénk.- kezdte Jack a csapat vezetője.
-Engem nem érdekel, hogy ki, hol, mit és mikor szalasztott el. Minél előbb tudjátok meg, hogy a kutya hova viszi. Nem mehetnek egyenesen Norvégiába, mert túl hosszú az út. Valahol biztosan megállnak felkészülni a haza menetelre!
-Értem főnök.-bólintott Jack megadóan és intett a társainak jelezvén az indulást.

Mikor ezek a fafejűek elhagyták a sátramat a hideg futott végig a hátamon és tudtam hogy itt van. Megfordultam és a sátor egyik sötét sarkából Demetrius teljes életnagyságban előlépet.
Hosszú ezüst haja volt, arca nemesi vonásokat tükrözött és bőre hófehér, egy szobor tökéletes simaságát mutatta. Szemei vérvörösek, szája vékony, fogai tökéletesek voltak ahogy elmosolyodott. Az agyarai csak akkor látszottak ha támadásra készült.

-Uram, korábban jött mint vártam.-mondtam meglepve.
-Talán pontatlansággal vádolsz ember?-morogta.
-Eszemben sincs Uram!-mentegetőztem.
-Cornelius- kezdte nyájasan-Ha emlékezetem nem csal, márpedig nem hiszen, idestova tízezer évnyi emléket őrzök.-simította végig elegáns halszálka mintás sötét kék öltönyét.-Abban maradtunk, hogy elhozod nekem a lányt és nem az a bolhás dög fogja megkapni.
-Valóban, de mentségemre szóljon nem érkezett meg hozzánk egy igen fontos információ a nő hollétéről.-próbáltam menteni a menthetőt.
Szavaim láthatóan süket fülekre találtak, mert Demetrius egy ősvámpírhoz híven szart a kifogásokra. Neki vagy eredményt mutattál fel vagy szárazra szívta a testedet.
Ebben az esetben is hajszálon múlott az életem, mivel a vámpír egy hirtelen mozdulattal már el is kapta a torkom és a magasba emelt. Alig kaptam levegőt, éreztem ahogy körmei a nyakamba vájnak.
-Az az isten adta szerencséd van halandó, hogy pont jókedvemben találtál meg. Hogyan is mondtad a söpredék pincsijeidnek? Ááá... Engem nem érdekelnek a kifogások. Egy kurva hetet kapsz, hogy elém hozd a nőt és a kutya fejét, vagy válogatott módszerekkel ölöm meg az egész bandát itt, téged pedig megtartalak vérzsáknak!Megértetted?!-mondta mindezt úgy mintha csak egy újabb apró feladatott osztott volna ki egy főnök az alkalmazottjának és nem folyogatva tartana a levegőben.
-I...ig..igen-préselten ki alig halhatóan a fogaim között.
Demetrius válaszom nyugtázása ként levágott a sátor közepén álló asztalra ami azon nyomban széttört.
-Járj szerencsével Cornelius!- vigyorodott el és ahogy megjelent a sötétben úgy is tűnt el.
A torkomat simogatva tápászkodtam fel a földről és a voki tokim felé nyúltam.
-Azonnal hívj össze egy megbeszélést!-mondtam rekedten és a választ meg sem várva a voki tokit ledobtam a tábori ágyra.

"Mocsadék Ősvámpír"-gondoltam miközben egy adag vért kiköptem.

MAGYARORSZÁG VÉRFARKASOK MENEDÉK HELYE (Gala)

Az autó utat nem mondanám rövidnek. Nagyon sokat kocsikáztunk és még a határt is átléptük. Tekintettel arra, hogy idő közben besötétedett, Teo automatikusan egy általuk jól ismert farkas menedékre vitt minket. Közben Lucan a telefonján babrált és jelezte -gyanítom az ott élőknek-, hogy hamarosan érkezünk.
Mikor megérkeztünk ez a gyanúm be is igazolódott, mivel két nő várt minket az ajtó előtt.
Jeremy ahogy kiszállt a legsármosabb mosolyával a két igen hiányos öltözetű hölgy felé vette az irányt.