Elszakíthatatlan kötelék

A döntés

Jelen, fesztiváltól nem messze

Pattanásig feszültek az indulatok. Thomas és Jeremy farkasszemet nézett Lucannel és Teoval. Közben néhány farkas is megjelent Teo hívására.
Jómagam a négy férfi között állva néztem hol jobbra, hol balra, közben azon gondolkodtam mitévő legyek.
Lucan gyakorlatilag a szabadságot kínálta fel nekem, de nem tudtam mennyire bízhatok meg benne. Ha fontos neki a jóslat, azt teszi amit Én akarok, kérdés, hogy hogyan értelmezi azt.

-Nem engedem vissza hozzátok, csak a holtestemen keresztül!- morogta Lucan közben végig engem figyelt.
Mély zöld szeme tele volt indulattal és még valami mást is láttam benne de nem tudtam  hova tenni.
-Nem viheted csak úgy el!-morgott Thomas és egy lépést közelebb jött.
-Az előbb mondtátok, hogy Én döntök!-jegyeztem meg haragosan.-Nem értem, hogy akkor mi ez a marakodás rajtam, mintha valamilyen tárgy lennék!-mérgelődtem.
-Te is tudod, ha velem jössz szabad leszel!-nézett Lucan mélyen a szemembe, majd a kezét nyújtotta.
Thomas és Jeremy nem reagáltak csak feszülten figyelték milyen döntést fogok hozni.
Ránéztem Lucan kezére, majd ismét a mély zöld szemébe. A világ megint megszűnt létezni körülöttünk, csak Ő volt meg Én, és egy furcsán melengető érzés.

"Muszáj megtudnom milyen!"-futott át az agyamon és elfogadtam a felém nyújtott kezet.

-Egy feltételem van. Had szedjem össze a dolgaimat otthon és személyesen akarok Lucas-al beszélni erről!-mondtam ellentmondást nem tűrően.
-Rendben van.-bólintott Lucan és megszorította a kezem.-Viszont velünk jössz.- húzott magához közelebb.
A testem azonnal reagált a közelségére, így esélyem sem volt nemet mondani.
Ránéztem Thomasra és Jeremyre. Thomas végül megértően bólintott, Jeremy pedig kacéran kacsintott egyet. Egy félmosolyt eresztettem feléjük és elindultam az ár felé ami reményeim szerint a szabadság felé sodort.
Az erdőből kiérve ismét a fesztivál felé vettük az irányt. Lucan erősen szorította a kezemet és húzott maga után.

-Tudod, mivel magam döntöttem úgy, hogy veled megyek nem szándékszom elszökni!- jegyeztem meg miközben igyekeztem tartani a lépést.
-Jobban bízok saját magamban egyenlőre.-hallottam mogorva hangját.

"Nem lesz könnyű dolgom"-futott át az agyamon és egy mély sóhaj kíséretében követtem Lucant.

A két férfi a parkoló felé kanyarodott és egy hatvanötös ford mustang gt mellett álltunk meg. Teo útnak eresztette a többi farkast és kinyitotta a kocsi ajtót.
Engem mondhatni betuszkoltak hátra és elindultunk a kolónia felé.
Útközben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy honnan ismerhetem Lucant, mert rettentő ismerős volt az arca. Majd villámcsapásként tört rám a felismerés. Tíz évvel ezelőtt járt a kastélyban és találkoztunk.

"Vajon akkor is értem jött?"-futott át a gondolat az agyamon.

Gondolataimba merülve figyeltem az elsuhanó tájat. Észre vettem, hogy Lucan vezetés közben néha lopva rám néz a visszapillantó tükrön keresztül. Próbáltam tudomást sem venni a dologról, de pillantása égette a bőrömet, rengeteg olyan titkot ígérve amit eddig nem tudtam.
Nem sok idő telt el és már láttam is az ismerős utat a kolónia felé. Mikor oda értünk a kapuhoz az magától kitárult és a bejárat felé hajtottunk. A hatalmas bejárati ajtó előtt Lucas Thomassal és Jeremyvel már ott vártak. Sejtettem, hogy a fiúk előbb érnek ide és azonnal tájékoztatják Lucast. Az Ő arcáról nem tudtam pontosan leolvasni mit érez.
Megállt az autó és kiszálltunk mindannyian, Lucan ösztönösen elém állt, a vállára tetten a kezem és jeleztem, hogy ezt majd intézem Én.

-Muszáj volt meglépnem ezt Lucas!- mondtam köszönés helyett és bátran a szemébe néztem.
-Tudom és sejtettem, hogy ezután az út után már nem fogsz vissza térni a kolóniába.- mondta lágyan. Nem volt sem düh sem merevség a hangjában.-Nagyon vigyáz magadra- ölelt meg végül.
Halványan elmosolyodtam és viszonoztam Én is az ölelést.
Miután elengedett Lucan felé fordult.
-Egy feltételem nekem is van. Jeremy vele megy, nem engedem el egyedül!-most már sokkal keményebb hangszínt ütött meg mint előtte.