- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 44.rész -

- Nem érzed jól magad? - jött be a szobába D csurom vizes hajjal. Felkaptam rá a fejemet, de aztán vissza is bújtam a karom alá. D ledobta a székre a törölközőjét majd annyit éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem. - Alszok kint a kanapén. - mondta majd végig simított karomon. Felkapott egy párnát majd elindult ki a szobából. Mindennap ez volt, de valahogy úgy éreztem valamit most már tennem kell.

- D! - szólítottam meg, mire megdermedt.

- Igen? - éreztem sötét szempárja lassan rám siklik, ezzel egy kis bizsergést okozva nekem.

- Izé... - akadtam el. Idegesen a számba haraptam. Oké... meg tudom csinálni. Egy mély levegő majd egy másik. Ő még mindig figyelmesen várt és figyelt engem. - Ma nem... aludnál velem? - kérdeztem félve. Még egyszer sem aludtunk együtt eddig. Nem mintha ő nem akarta volna. De azt mondta, míg én nem akarom addig nem fogja erőltetni.

- Biztos vagy ebben? Yana nem kell, ha nem akarod. - mondta, azonban én erre kipattantam az ágyból majd elé álltam. Sötét szemei csak úgy vizslatták arcomat. Éreztem, hogy teste mozdulna felém, de valami blokkolja őt. Az az én. Én voltam az a blokk. Én voltam az akadály, ebben az egész kapcsolatban. Mindent én rontottam el. Minden csak is az én hibám volt.

- Kérlek... - néztem rá könyörgőn, mire testében az izmok teljesen megfeszültek. Lassan felemelte kezét de mintha meggondolta volna magát visszahúzta. - D... - szólítottam meg lágy hangon, mire csak megrázta fejét majd kisétált a szobából.

Nagyot sóhajtottam. Talán lehet már teljesen elszúrtam, ezt az egészet. Lehet már soha többé nem is fogom tudni helyrehozni. Visszakuporodtam az ágyra majd lehunytam a szememet. Nem volt erősségem az alvás. Minden egyes nap újabb kínok sodortak végig benne. Ezért sem mertem elaludni. Féltem, hogy az álmomban ki lesz a következő, aki... meghal. A pilláim lassan csukódtak le majd szinte a sötétség, azonnal magába szippantott, mint valami fekete lyuk, ami nem tűr ellenkezést.

Egy sötét alak közeledett hozzám. Nem láttam az arcát. Ez ugyanaz lehet, mint eddig?

- Hát újra találkozunk drágám! - mondta majd felnevetett. Még mindig nem csengett barátságosan. De még mindig nem tudtam rájönni ki lehet az. Közelebb sétáltam hozzá, mire hátrálni kezdett. - Csak ne, olyan sietősen! - emelte fel kezét majd hirtelen egy embert dobott elém. - Ez tudod ki, igaz? - mutatott rá a hullára, mire megráztam a fejemet. - Nézd csak meg közelebbről. - vigyorgott kajánul, mire zavartan összeráncoltam a homlokomat. Bólintottam. Lassan odasétáltam az élettelen testhez majd leguggoltam hozzá. A szívem hevesen kalapált. Ki lehet az? Ismerem? Ismerhetem? Óvatosan meg fogtam arcát majd felemeltem. A szemem, azonnal kikerekedett és hátraugrottam. Nem az nem lehet... nem ez csak valami vicc, ugye?! Valaki most ébresszen fel!

- Nem, nem, nem, nem... - suttogtam magam elé majd a hajamat kezdtem el tépni. Ez nem lehet! Szemeimbe könnyek gyűltek.

- Gondolom most, azt mondogatod magadban, hogy ez nem lehetséges ügye? - jött közelebb hozzám majd belerúgott a testbe, azonnal odaugrottam majd az ölembe húztam és védőn magamhoz öleltem. - Miért véded annyira?! Hisz már halott! - nevetett fel, mire egy könnycsepp hullt le az arcomon. - Ez fog történni, azokkal, akik melletted vannak. Addig, amíg át nem adod magadat... NEKEM.

- FOGD BE! - ordítottam rá torkom szakadtából, majd lenéztem az ölemben lévő testre, aki nem más volt, mint... D.

- Yana! YANA! KELLJ FEL! KELLJ MÁR FEL, KÉRLEK! Könyörgök... - hallottam meg meggyötört hangját majd puha kezeit, amik óvón körém fonódtak. Úgy húzott magához védelmezőn, hogy megvédjen mindentől. Még talán saját magamtól is.