Play With Fire [Stray Kids ff.]

⚜️9⚜️

A napok csendesen teltek a találkozás után, de a feszültség a levegőben ott lógott, mint egy elkerülhetetlen vihar előtti csend. Hyunjin nem tudta kiverni a fejéből az ellenséges falka örökösének szavait. Jae-hyunhoz tartozik? Ez az egy mondat újra és újra visszhangzott a fejében. Az omega eddig nem beszélt a múltjáról, és Hyunjin nem akarta erőltetni, de tudta, hogy eljön az idő, amikor szembe kell nézniük az igazsággal.

Egyik este, mikor a hold fénye halványan megvilágította a falkához tartozó házak körvonalait, Hyunjin és Jae-hyun a teraszon ültek egymás mellett. A csend most nem volt kényelmetlen, inkább megnyugtató. A világ mintha egy pillanatra elcsendesedett volna, hogy teret adjon nekik.

– Hyunjin… – törte meg a csendet Jae-hyun halkan. A hangja bizonytalan volt, mintha mérlegelné, mennyit mondhat el.

Hyunjin felé fordult, és látta, hogy Jae-hyun arca komoly. A holdfény megvilágította az omega halvány bőrét, és Hyunjin szívében újra fellángolt a védelmező ösztön. Tudta, hogy Jae-hyun számára nem könnyű megnyílni, és érezte, hogy most valami fontos dolog következik.

– Tudom, hogy sok titkom van – folytatta Jae-hyun, miközben a földet nézte, mintha nehezére esne Hyunjin szemébe nézni. – Nem akartam titkolózni, de féltem… – A szavai megremegtek, mintha a múlt fájdalmai újra előtörtek volna.

Hyunjin óvatosan megfogta Jae-hyun kezét, gyengéden megszorítva, jelezve, hogy ott van vele, bármi is történjen.

– Nem kell sietned – mondta halkan Hyunjin. – Elmondhatod, amikor készen állsz.

Jae-hyun nagyot sóhajtott, és végül ránézett Hyunjinre. A szemeiben félelem és fájdalom csillogott, de egy cseppnyi bizalom is.

– Az ellenséges falkához tartoztam – kezdte végül, a hangja remegő volt, de határozott. – A vezérük fia, aki most is itt volt… Ő az, akitől menekültem. Soha nem akartam őt… és ő soha nem akart engem úgy, ahogy kellene. Az ő elképzelése szerint az omega csak egy eszköz a falka érdekében. Egy báb, akit ő irányíthat. – Jae-hyun hangja most egyre erősebb lett, mintha a szavak kimondása végre felszabadította volna őt. – Egy nap megszöktem. Tudtam, hogy ha maradok, soha nem lesz életem. És most, hogy újra itt volt… Mintha újra mindent elveszíthetnék.

Hyunjin szíve összeszorult a hallottaktól. Nem tudta elképzelni, milyen lehetett Jae-hyun számára, hogy ilyen körülmények között nőtt fel. Mégis, itt volt most vele, és ez azt jelentette, hogy elég bátor volt ahhoz, hogy szembenézzen a múltjával, és újraépítse az életét.

– Jae-hyun – szólalt meg halkan Hyunjin, miközben gyengéden megérintette a fiú arcát, hogy a szemébe nézhessen. – Soha többé nem kell egyedül szembenézned vele. Mi melletted vagyunk, és én mindig melletted leszek.

Jae-hyun szemeiben könnyek gyűltek, de ezúttal nem a félelem miatt. A hálával teli tekintetéből Hyunjin érezte, hogy ezek a szavak valódiak, és az omega most először érezhette, hogy tényleg tartozik valahova.

– Köszönöm – suttogta Jae-hyun, majd lassan közelebb hajolt, és gyengéden Hyunjin vállára hajtotta a fejét. Az alfa nem szólt semmit, csak szorosan átölelte, megadva neki a biztonságot, amire mindig is vágyott.

A holdfény még egy ideig megvilágította őket, ahogy csendben ültek egymás mellett. Mindketten tudták, hogy az ellenséges falka még nem adta fel, és a következő összecsapás elkerülhetetlen volt. De most, hogy az igazság napvilágra került, erősebbnek érezték magukat, mint valaha. Jae-hyun már nem volt egyedül, és Hyunjin minden erejével azon volt, hogy megvédje őt – bármi áron.