Play With Fire [Stray Kids ff.]

⚜️17⚜️

A csata véget ért, de a feszültség még mindig ott lógott a levegőben, mint egy nehéz köd. Soo-jin keserűen felállt, megtörölve vérző ajkát, és villámló tekintetét Hyunjinra szegezte. Az ellenséges falka tagjai feszülten vártak a parancsra, de Soo-jin intett nekik, hogy álljanak le. Nem volt még itt az idő újra támadni.

– Ez nem a vége, Hyunjin – sziszegte Soo-jin, mielőtt megfordult volna, és elindult volna az erdő mélyébe a falkájával. – Visszajövök Jae-hyunért. Nem menekülhet örökké.

Ahogy Soo-jin eltűnt a fák között, a csend szinte nyomasztóvá vált. Hyunjin egy mély levegőt vett, majd lassan visszafordult Jae-hyun felé, aki még mindig a küzdelem hatása alatt állt, szorosan ölelve magát, mintha az egyetlen menedéke lenne. A rettegés még mindig ott csillogott a szemében, de most már keveredett valami mással is: bizalommal és hálával.

– Jól vagy? – kérdezte Hyunjin halkan, ahogy közelebb lépett hozzá. Kezét óvatosan Jae-hyun vállára tette, mintha attól tartana, hogy a fiú összetörik a legkisebb érintéstől is.

Jae-hyun lassan bólintott, de a szavai mintha torkán akadtak volna. A rettegés, amit Soo-jin iránt érzett, még mindig élénken kavargott benne, de Hyunjin jelenléte és az, hogy megvédte őt, valamennyire megnyugtatta.

– Köszönöm – suttogta végül, miközben halvány mosoly jelent meg az arcán. – Nem tudom, mi történt volna, ha nem vagy itt.

Hyunjin szemeiben lágyan megcsillant valami. Egy pillanatra elhallgatott, majd végül megszólalt: – Nem kell köszönnöd. Mindig megvédelek, Jae-hyun.

A szavak melegek voltak, és Jae-hyun számára valódi biztonságot nyújtottak. De az aggodalom ott motoszkált a szívében. Tudta, hogy Soo-jin nem fog lemondani róla ilyen könnyen. És bár most Hyunjin legyőzte őt, a harcnak még közel sem volt vége. Soo-jin vissza fog térni, és amikor ez megtörténik, újra megpróbál majd minden tőle telhetőt, hogy megszerezze azt, amit akar.

Ahogy ezen gondolkodott, Hyunjin hirtelen megszólalt, mintha ugyanazok a gondolatok kavarognának benne is.

– Soo-jin vissza fog jönni – mondta csendesen, miközben Jae-hyunra nézett. – És legközelebb erősebben fog támadni.

Jae-hyun félve pillantott fel rá, de Hyunjin tekintete elszánt maradt.

– Nem érdekel, mit tervez – folytatta Hyunjin határozottan. – Soha nem fogom hagyni, hogy elvigyen. Veled vagyok, Jae-hyun. Mindig.

Jae-hyun szemeiben könnyek gyűltek össze, ahogy megérezte a Hyunjinből áradó szeretetet és elhatározást. Bár a rettegés még mindig ott bujkált benne, most már úgy érezte, hogy nincs egyedül ebben a harcban.

Hyunjin ekkor hirtelen közelebb húzta magához Jae-hyunt, és szorosan átölelte őt, mintha soha nem akarná elengedni. Jae-hyun eleinte meglepődött az érintésen, de hamarosan visszaölelte Hyunjint, és hagyta, hogy a melegség átjárja.

– Hyunjin… – suttogta halkan, miközben arcát a fiú mellkasára hajtotta. – Annyira félek.

– Tudom – felelte Hyunjin halkan. – De nem kell. Nem fogom hagyni, hogy bármi bajod essen. Soo-jin soha nem fog elvinni. Soha.

Jae-hyun mély levegőt vett, próbálva elnyomni a félelmeit. Tudta, hogy Hyunjinre támaszkodhat, de a saját bátorságát is meg kellett találnia, hogy szembenézzen a rájuk váró veszélyekkel.