Play With Fire [Stray Kids ff.]

⚜️18⚜️

Az éjszaka hűvös csendje borult a falura, a telihold ezüstfénye kísértetiesen megvilágította az erdő fáit. Hyunjin és Jae-hyun a falkavezér háza előtt álltak, csendben figyelve a távoli árnyakat, mintha éreznék, hogy a vihar, ami a falkák közötti feszültséget hozta, még nem ért véget. Jae-hyun reszketett, nem csupán a hűvös levegőtől, hanem a félelemtől is, ami még mindig ott tombolt benne. Soo-jin fenyegetése mélyen megérintette őt, és bár Hyunjin védelme megnyugtatta, valahol mélyen tudta, hogy nem menekülhet örökké.

– A falka figyel – jegyezte meg halkan Hyunjin, miközben Jae-hyunra pillantott. – De nem sokáig leszünk biztonságban. Soo-jin előbb-utóbb visszatér, és nem egyedül.

Jae-hyun idegesen rázta a fejét. – Nem akarom, hogy bármi bajod essen miattam. Miattam fognak újra támadni...

Hyunjin szemei megvillantak, a benne dúló harag még most is ott lobogott. – Nem érdekel, Jae-hyun. Nem hagyom, hogy elvigyenek. Nem érdekel, mennyire akarják visszakapni téged.

– De... – Jae-hyun hangja elcsuklott. – Soo-jin... ő sosem fog feladni. Túl sokat jelent neki, hogy megszerezzen.

Hyunjin arcán egy árnyék suhant át, de csak még jobban megszorította Jae-hyun kezét. – Soo-jin nem birtokolhat téged. Nem vagy az övé, Jae-hyun. És soha nem is leszel.

Ahogy a szavak elhangzottak, Jae-hyunra hirtelen rázúdult a múlt emlékei. Soo-jin ragaszkodása, az a végtelen szorongás, amivel mindig körülvette őt, az erőszakos kitörések, ha nem kapta meg, amit akart. Jae-hyun akkor döntött úgy, hogy elmenekül. Ő nem volt egy harcos, nem volt erős alfa, aki vissza tudott volna vágni. Csak egy ártatlan omega volt, aki békét akart, nem félelmet és harcot.

– Soo-jin azért üldöz, mert megtetszettem neki – vallotta be halkan Jae-hyun. – De én soha nem akartam vele lenni. Ezért menekültem el. Nem akarom, hogy újra megtaláljon.

Hyunjin egy pillanatra elhallgatott, majd lassan bólintott. – Akkor nem is fog. – Szemeiben ott égett az elszántság. – Én vagyok a falka örököse. És ha ez azt jelenti, hogy meg kell védenem téged, akkor bármilyen árat megfizetek.

Jae-hyun szíve összeszorult a szavak hallatán. Tudta, hogy Hyunjin komolyan gondolja, de mégis rettegett attól, hogy mi történhet, ha Soo-jin visszatér. A másik falka örököse veszélyes volt, és nem ismert határokat, ha valamit megszeretett. Jae-hyun attól félt, hogy Hyunjin túl nagy árat fizetne érte.

– Nem akarom, hogy megsérülj miattam – suttogta Jae-hyun, de Hyunjin szigorú tekintetétől rögtön elhallgatott.

– Ez nem csak rólad szól – válaszolta Hyunjin halkan, de határozottan. – Ez az én falkámról is szól. Ha hagyom, hogy Soo-jin vagy bárki más elvegyen valamit, ami hozzánk tartozik, akkor elveszítem a becsületem. És a falka is.

Jae-hyun szemeit lesütötte, nem tudta, hogyan válaszolhatna. A súly, amit Hyunjin magára vett, egyre nehezebbnek tűnt, és ő nem akart teher lenni számára. De most már túl késő volt hátrálni. Az ellenséges falka vissza fog térni, és ez a harc elkerülhetetlen volt.

– Akkor együtt fogunk szembenézni vele – mondta végül Jae-hyun, gyengéden megszorítva Hyunjin kezét.

Hyunjin mosolygott, bár halványan, de abban a mosolyban ott volt minden, amit Jae-hyunnak tudnia kellett. Nem voltak egyedül ebben a harcban, és Hyunjin soha nem hagyta volna, hogy bármi is ártson neki.

– Együtt – ismételte Hyunjin, majd még egyszer, szorosan magához ölelte Jae-hyunt, mintha az ölelés erejével is meg tudná védeni őt a közelgő vihartól.