Meeting You, Hating You [Namjoon ff.]

11

Namjoon POV:

A napomat egy műtéttel kezdtem. Nagyon fáradt voltam és ugyan még csak reggel fél 8 van de már két kávé bennem van. Miután végeztem további két műtéttel és egy megbeszéléssel már délután fél kettő  volt. Megtámaszkodtam az asztalomon és becsuktam a szemem egy pillanatra. Borzasztóan éhes vagyok mivel még semmit sem ettem ma. A telefonomért nyúltam miközben előkerestem az íróasztalom egyik fiókjából annak az étteremnek a szórólapját ahol legutóbb együtt ettünk Jae-Mi-vel. Gyorsan döntöttem hogy mit eszek mivel nagyon éhes voltam, és már hívtam is az éttermet. Miután leadtam a rendelésemet nagyjából 40-50 perc múlva jött is az ebédem. Lementem a földszintre és átvettem a rendelésemet és már mentem is vissza az irodámba. Ritka napok egyike amikor időm van enni napközben. De most mivel nincs több megbeszélésem mára és nem hoztak be azóta újabb beteget megkockáztattam egy 10 perces szünetet. Éppen hogy be tudtam fejezni az evést és már csörgött is a telefonom. Egy pillanatra azt hittem Appa titkára keres mivel holnap együtt ebédelünk Appa-val, de meglepetésemre. Ji-Hyun száma villogott a kijelzőn. Összevontam a szemöldökömet és felvettem a telefont. Ha jól emlékszem akkor pénteket beszéltünk meg a találkozásra. 

- Itt Kim Namjoon, miben segíthetek Miss. Park? - szólok bele a készülékbe, majd belekortyolok az üveg vízbe amit a reggelihez kértem. 

- A kórház előtt vagyok. - mondja mire félrenyelek majd köhögve próbálom összeszedni magam. 

- Ho-Hogyan? 

- Itt vagyok a kórház előtt. 

- Netán valami baj történt? 

- Nem semmiség. Csak beszélgetni jöttem - felállok és az ablak elé lépek. Kipillantok és az utcát kezdem pásztázni hátha meglátom Ji-Hyun-t. Remélem csak viccelt. - Van időd? - legszívesebben azt mondanám hogy nincs de végül kipréselek magamból egy igent. - Ebben az esetben le tudsz jönni? Vagy én menjek fel? 

- Nem! - isten ments hogy a kórházban el kezdjen terjedni hogy kapcsolatban vagyok és aztán már itt se lesz nyugtom. - Mármint.... - túrok a hajamba. - Lemegyek én. Ne fáradj. 10 perc és ott vagyok. - teszem hozzá majd bontjuk a hívást. Nagyot sóhajtok és leveszem a fehér köpenyemet. Felkapom magamra a tavaszi kabátomat és a zsebembe teszem a telefonomat majd elindulok kifelé. 

- Dr. Kim? Hová ilyen nagy sietősen? - kérdezi Mrs. Lee a Főnővér aki nagyjából az 50es évei végén jár. 

- Egy barátom jött hozzám. Valami fontosról akar beszélni. - mondom. - Sietek vissza. - azzal elindulok.

- Meg ne fázzon! - kiált utánam. - Nagyon vékony az a kabát! 

- Rendben Mrs. Lee. - fordulok vissza egy pillanatra és rá mosolygok. 

Kilépek az épületből és azonnal megpillantom Ji-Hyun-t az épület előtt várakozni. Végig mérem őt a tekintetemmel mielőtt odaintegetek neki. Gyorsan realizálom hogy olyan kabát van rajta mint az enyém csak a női változata. Odalépek hozzá mire mosolyogva átölel. Megdermedek de ő csak a mellkasomra dönti a fejét és nem enged el. Körbe pillantok de senki sem figyel ránk. Jobb ötlet híján csak végig simítok a hátán egyszer, mivel nem tudom mit kellene csinálnom. Nem ölelhetem vissza mert nem akarom hogy félreértse. Hamarosan elenged mire fellélegzem. Már kérdezném hogy miért jött, amikor megfogja a kezemet és a szembe lévő park felé indul. Síri csendben megyünk át a zebrán Ji-Hyun pedig szorosan fogja a kezemet. Vonallá préselem az ajkaimat. A parkban nincsenek sokan csak néhány gimnazista, akik ránk pillantanak majd mosolyogva elfordulnak. Hallok néhány "én is szeretnék ilyen pasit" és "milyen aranyos" megjegyzést de inkább nem veszek róla tudomást. Leülünk az egyik padra Ji-Hyun pedig belekezd a mondandójába.