,,Norris szemszöge"
Reggel magamtól kelltem pedig nem szokásom,mert általában a többiek zajától szoktam felkellni. Legnagyobb meglepetésemre Liz mellettem aludt. Nagyon szeretem és szerintem benne megtaláltam azt a lányt akit eltudnék fogadni életem végéig is és örülök neki hogy letisztáztuk végre ezt a csókos ügyet. Sose akarnám megbántani mégis sikerült de újra vissza kell szereznem a bizalmat ami érdekében mindent meg fogok tenni. Estére foglaltam magunknak 2 főre egy asztalt egy étterembe délután elviszem sétálni és körbe mutatom neki a helyet mert szegény még nem tudott körbe nézni mióta itt lakik nálunk. Tudom ez nem elég vissza szerezni a bizalmat de én próbálkozni fogok. Óvatosan kimásztam az ágyból nehogy felkeltsem a békésen alvó lányt majd a fürdőszobámban felöltöztem és kiosontam halkan a konyhába. Gondoltam csinálok reggelit magamnak majd Liznek is viszek be ágyba reggelit ha felkell. Magamnak össze ütöttem egy tojás rántottát amit 10 perc alatt meg is ettem. Miközben a kávémat kortyolgattam gondolkodtam mit kéne össze dobni Liznek reggelire. Nem vagyok egy nagy konyha tündér és a múltkori palacsinta sütésben is segítenie kellet nekem így gondoltam keresek valami gyors és könnyű receptet. Mivel nem nagyon találtam olyat ami tudnám hogy tetszene Liznek leraktam a telefonomat az asztalra majd elkezdtem körbe nézni a konyhába hátha valami eszembe jut. Mindent végig néztem majd megláttam a gofri sütött. ,,Nem lehet nehéz gofrit csinálni" gondoltam magamba majd megkerestem egy gofri receptet és neki is álltam megcsinálni. Állítólag 15-20 perc az elkészítési idő ami nálam lett fél óra. Na m1 legalább elkészültem vele. Szívecske alakúak lettek majd raktam a tányérra díszítés képpen tejszín habot és epret is
Mivel elég sok lett gondoltam csinálok még csokisat is így legalább tudd választani milyet szeretne.
A gofrik mellé még csináltam egy egy forró csokit is majd tálcára raktam és bevittem a szobába majd leraktam a kis asztalomra. Amíg a lány nem kell fel el kell magam valamivel foglalnom így gondoltam leülök a fotelba és filmet nézek fülessel. Épp hogy végig bírtam nézni a sorozatból 1 részt mikor láttam,hogy Liz mocorog. Téves riasztás volt mivel csak megfordult így kerek hátsó fele ami nem volt betakarva felém villant ki. Kicsit tovább kalandoztam el rajta,mert hirtelen elkezdtem érezni hogy oda lent bajok vannak. Gyors vissza pillantottam inkább a telefonomba. ,,Nem hagyhatom kitakarva mert megfázik" Gondolkoztam magamba majd inkább felálltam és betakartam a lányt. Neki álltam tovább nézni a sorozatot majd a film közepe felé Liz újra elkezdett mocorogni viszont most már ki is nyitotta a szemét.
Liz:Jó reggelt Lando fiú.
Norris:Jó reggelt. Jól aludtál?
A lány csak bólintott majd én a tálcával a kezembe oda sétáltam hozzá.
Norris:Gondoltam csinálok ágyba reggelit neked de mivel nem tudtam hogy szereted a gofrit csináltam két félét is.
Liz:Sikerült egyedül megcsinálni?
Kérdezte tőlem mosolyogva a lány mire én is elmosolyodtam zavaromba.
Norris:Igen.
Feleltem neki majd leraktam az ágyra a tálcát és neki álltunk reggelizni. Miközben ettünk elég sokat beszélgettünk és nevetgéltünk. Imádom Liz nevetését. Miután végeztünk elkapott minket a kaja kóma így ledöltünk az ágyba.
YOU ARE READING
Piastri hugaként.
RomanceSziasztok. Ez a történet Liz Piastri életét mutatja be ami a Monacói futam után teljesen felfordul.