Fan of a fan (átmenetileg szünetel)

2. fejezet - Cseverből vederbe

- HOGY A FASZOMBA JÖTTÉL BE? - förmedek Calumre.

- Pótkulcs - lebegteti előttem az enyémhez hasonló kártyát.

- Kopogni akkor is luxus?! - nézek rá kérdőn.

Ő kényelmesen lehajtja a WC fedelét, helyet foglal rajta, és összekulcsolt kezeit ölében pihenteti. Elkezdek felöltözni.

- Mert a telefont felvenni az? - kérdez vissza flegmán.

- Nem értem rá... - felelem. Szándékosan kerülöm tekintetét.

- Jaa, bocs. Én kérek elnézést, hogy aggódni mertünk érted, Mr. Elfoglalt - rázza színpadiasan tenyereit.

- Felnőtt ember vagyok, tudok vigyázni magamra - rángatom fel szűk fekete farmerem.

- Igen, ez igaz, de tudod amíg egy csapatban játszunk, addig minden idióta döntésed, tetted, bármi, amit csinálsz ránk is erős hatással van. Azt hinné az ember, hogy a legidősebb lévén neked kellene a legérettebbnek lenned, de neeeem, ez kurvára nem így van - áll fel eddigi helyéről, miközben belebújok fehér, odakészített pólómba.

Cal kivágja az ajtót, és unottan hagyja el a fürdőszobát, velem a nyomában. Fehér zoknijával végigcsúszik a fényes parkettán, miközben kezeivel igyekszik egyensúlyozni.

- Amúgy engem rohadtul nem érdekel, mit csináltál az éjszaka, hány lányt fektettél meg, mennyire voltál részeg. Hi-de-gen hagy - fordul felém. Az utolsó két szót szótagolva emeli ki, miközben kezeivel hevesen gesztikulál.

- Viszont abból kifejezetten elegem van, hogy teljesen tekintet nélkül vagy mindannyiónkra. Rob megfeszül, úgy tartja a hátát érted minden alkalommal... arról nem is beszélve, hogy a te hülyeségeid miatt MINKET vesznek elő. Folyamatosan. Mert ugyebár, a kedves vezetőség kin vezeti le a felgyűlt feszültséget? IGEN. Rajtunk, akik itt vagyunk kéznél. Jó lenne, ha elgondolkoznál, és összekapnád magad, mert, csak megsúgom, tegnap szó volt a dobos-váltásról... - utolsó szavai villámcsapásként sújtanak le rám.

Először azt hittem, ez is csak egy tipikus kioktatós duma, de ahogy meghallottam az utolsó mondatot, a szívem kihagyott ez ütemet. Átsétál a szobán, és ledobja magát egy babzsákfotelbe.

- Dobos-váltás? - nézek rá riadtan. Ő csak megrántja a vállát, és elterül az ülőalkalmatosságon.

- A fejesek meglátogattak minket a koncert után. Rob minden erejével azon volt, hogy fedezzen téged, de nem sok sikerrel. Bár a médiához nem, a vezetőséghez minden egyes baklövésed híre eljutott. Miután gratuláltak nekünk a remek show-hoz, kiküldtek minket. Én egy kicsit próbáltam hallgatózni, de nem sokat hallottam. Viszont szó került a dobos-váltásról... - görnyed előre, alkarjával térdén támaszkodva.

- Lehet, hogy félrehallottad... lehet DOB-váltásról esett szó - magyarázom. Nem is tudom, kettőnk közül melyikőnket szeretném meggyőzni.

- Higgy, amit akarsz, én hallottam, amit hallottam. Gondoltam, úgy fair, ha szólok: vegyél vissza. Még a végén megütöd a bokád, és hidd el, nem lesz kellemes - néz rám, és kiemelkedik a fotelből.

Végig szántja ujjait dús, sötét haján, majd zsebre dugott kezekkel távozik. Én néhány hosszú pillanatig megsemmisülten állok a szoba közepén, és próbálok felocsúdni a sokkból. Lehuppanok frissen vetett ágyamra, és beletúrok kócos hajamba.

Nem cserélhetnek le. Nem tehetik. Nem tudnám elképzelni az életem a banda nélkül.

Hanyatt dőlök az ágyon, és a fehér mennyezetet kémlelem. Ismét felidéződnek a legszebb közös pillanatok. Mit gondolnának a rajongók? Egyáltalán, mit mondanánk nekik? Mit mondanánk a médiának? Mekkora port kavart az is, amikor Zayn otthagyta a One Direction-t, hogy szóló-karriert építsen. Az én indokom mi lenne? Normális életet szeretnék élni? Ugyan már... Aki egyszer bekerül ebbe a világba, az nem akar kikerülni. Ha pedig valamiért mégis, akkor sem tud.

Olyan ez, mint amikor az ember izzó parázsba nyomja az öklét. Bármikor kiveheti, ám az égés nyomai, a hegek örökre ott lesznek. Nem tud megszabadulni tőlük.

Merengésemből tompa kopogás, inkább dübörgés zökkent ki. Nagy nehezen feltápászkodok, és elcsoszogok az ajtóig. Épp, hogy lenyomom a kilincset, az ajtó erőteljesen kicsapódik, és Rob vörösen izzó alakja száguld el előttem.

- Fáradj beljebb - gúnyolódom. Érzem, nem kéne, mégsem tudom megállni.

- Fogd... Be... - sziszegi.

A két szó között mély lélegzetet vesz, miközben megáll ablakom előtt, háttal nekem. Hangjából kiérződik a harag, a csalódottság és a kétségbeesettség. Hirtelen éles szúrást érzek mellkasomban. Lelkiismeret furdalás.

Óvatosan becsukom az ajtót, és felé fordulok. Nem lépek közelebb. Attól tartok, hogy egyszer csak felrobban, vagy megfordul, és ígéretéhez híven egy nyisszantással megszabadít férfiasságomtól. Ő továbbra is csak áll. Talán az ablakon bámul kifelé. Vagy csak életem kioltásának legmegfelelőbb és legtisztább módján kattog az agya. Kitudja.

Amíg ő nem mozdul, én sem mozdulok.

- Azt ugye tudod, hogy most kurva nagy szarban vagyunk? - hallom érces hangját. Nem teljesen értem a többesszámot.

- Vagyunk? Mármint, csak én, nem? - kérdezem oly halkan, hogy az szinte már suttogásnak minősül. Hangomban megjelenik az alázat és a bűntudat keserű egyvelege.

- Miért, szerinted ÉN mihez fogok kezdeni, ha be kell jelentenem, hogy Ashton Irwin eddig tisztázatlan okokból kilép a karrierje csúcsán lévő együttesből? A srácok mihez fognak kezdeni, ha a legjobb barátjukat le kell váltani egy vadidegenre? A rajongók mit fognak szólni ehhez az egészhez? - fordul végre felém.

Bár ne tette volna. Arca nyúzott, szeme alatt hatalmas, sötét karikák ékeskednek. Szemében már nem ég harag lángja, inkább a tanácstalanság körvonalazódik ki benne. Szomorú, elveszett tekintete még jobban szívembe mar. Ez az egész az én művem. Senki másé.

- Megoldjuk. Együtt - nézek rá biztatóan, holott ezt még én magam sem hiszem el.

- Megoldjuk?! MEGOLDJUK?! Tisztában vagy vele, hogy mit mondtam az előbb? Ashton, nincs több dobásod! Elvéreztél! - csattan fel, majd hirtelen megindul felém.

Bennem megáll az ütő, a hideg végigfut hátamon, a vér megfagy ereimben. Ha most nem üt meg, akkor soha.

[Author's note]: heyyoo!
Sajnálom, hogy ez a rész most jelentősen rövidebb lett, mint az első.
A helyzet a következő: hétfőn gólyatáborba megyek (hell yeah ELTE), és szerettem volna meghozni nektek egy új részt, mielőtt elutazom, viszont még csak idáig jutottam vele. :(
Remélem, azért tetszik, és amint tudom, hozom a következőt!

Addig is puszi mindenkinek!

Lin .xx