Fan of a fan (átmenetileg szünetel)

5. fejezet - Kontraszt

Ashton

"@noelani_green: köszönöm @Ashton5SOS :)"

Hm. Kedves. Azonnal a kis csillagra bökök, majd retweetelem. Tekintetem elidőzik a tweeten. A lány zenéjével, hacsak egy kis időre is, de kizökkentett melankoliábmól. Hirtelen hihetetlen gondolat suhan végig elmémen. Felpattanok a még mindig szundikáló Luke mellől, és végigrohanok az ülések közti kis folyosón.

- ROB! ROB!! -kiabálok. Menedzserünk riadt tekintettel lép ki egy kis, mosdóként szolgáló kabinból.

- MI VAN??! - mereszti szemeit. Odarohanok, magamhoz ölelem az engem értetlenül fürkésző alakot, és vállánál megragadva rázni kezdem.

- Megvan a megoldás! - vigyorgok idétlenül. Teljesen feltüzeltem magam ezzel az ötlettel, eszembe sem jut, hogy nem valósíthatom meg.

- Mégpedig? - néz rám kérdőn.

- Az ok, amiért "házon kívül" jártam, tehát a sztori, amivel tisztára moshatom magam: előzenekar után kutattam - hadarom.

Jó, kimondva talán mégsem olyan bombabiztos terv, de talán időt nyerek vele, hogy jó pontot szerezhessek a fejeseknél. Reményteljesen Robra pillantok, ő pedig elgondolkodik. Szinte látom, ahogy fejben mérlegel mindent, összeveti az összes lehetséges opciót, majd szigorú tekintetét ismét rám emeli.

- Legyen. Adjunk egy esélyt a dolognak. Most viszont akkor tedd oda magad, és keríts erre alkalmas embereket, mert a "keresett, de nem talált" elég gyenge kifogás - szegezi rám mutatóujját. Egy szót sem szólok, csak elégedetten elmosolyodok, és mellkasomon karbafont kezekkel húzom ki magam.

- Ash? Azt ne mondd, hogy már találtál... - néz rám zavartan, én pedig töretlenül vigyorgok arcába. Kis időbe telik, míg Robnak teljesen tiszta lesz a helyzet.

- Ó, egek, mutasd, mid van - karolja át széles vállam, és elindulunk az ülések irányába.

Lehuppanok a hozzám legközelebb esőbe, ő pedig mellém. Magabiztosan szedem elő telefomom, és egy fél pár fülhallgatót nyomok Rob kezébe. Ő bizakodva füléhez helyezi az eszközt, én pedig kikeresem azt a számot, ami megfogott, és elindítom.

Rob egy pár pillanatig mozdulatlanul, kifejezéstelen arccal ül mellettem. Ettől egy kissé lankad lelkesedésem. Nem tetszik neki? Ez a lány az egyetlen esélyem. Ha ő nem, senki sem tud kihúzni a szarból. Biztos vagyok benne, hogy hosszas keresgélés után sem találnék még egy olyan előadót, aki ilyen színvonalt tudna nyújtani előzenekarként.

Körülbelül a dal felénél Rob kitépi füléből az apró hangszórót, és a kezembe nyomja. Kétségbeesetten meredek rá, ő pedig továbbra is pokerface-szel néz maga elé.

- Meggyőztél - közli rezzenéstelenül.

- Hogyan?! - dőlök előre.

- Meggyőztél. Ez a lány fantasztikus. Noelani ki? - kapja elő mobilját, majd rám néz. Arca büszkeséget, elismerést tükröz.

- Green - felelem.

- N o e l a n i    G r e e n - pötyögi. Én reményteljesen nézem, ahogy továbbra is az apró képernyőn kopognak ujjbegyei. Erősen koncentrál, engem pedig fokozatosan boldogság önt el.

- Intézem - fordul hirtelen felém, majd felpattan, és elvonul. Lehetséges lenne, hogy megoldottam a problémát?!

Valerie

Dühös voltam Lana-ra, amiért így kezelte a helyzetet. Dühített, hogy ő nem érzi át mindazt, amit én. Ráadásul egy cseppet féltékeny is voltam rá. Na jó, még mindig féltékeny vagyok. Haragudni már nem haragszom, de irigyelni mindig is fogom.

Igen, főleg azért, mert nem is rajongó, mégis észrevették, másrészt pedig azért, mert tehetséges. Tényleg az. Hányszor kívántam, hogy valamiben tehetséges lehessek! Hányszor néztem epekedve YouTube videókat tehetséges táncosokról, énekesekről, művészekről... Hiába.

Az egyetlen dolog, amihez értek, az az evés. Lana mindig jobb volt nálam... mindenben.

12 évig versenyszerűen akrobatikus tornázott, minek köszönhetően elképesztő formában van mind a mai napig. Bár már 4 éve abbahagyta, azóta is folyamatosan fitten tartja magát. Mindeközben én halálhörgés és ész-vesztett fuldoklás kíséretében futok 100 métert a buszig.

Lana a nagydumás, népszerű lány, akit körülzsongnak a fiúk, amíg én itt vagyok egy szem baráttal magam mellett, fiúbandák után áhítozva. Ki hinné el, hogy csupán kettő évvel vagyok fiatalabb 20 éves, érett nővéremnél?!

Kettős érzelmekkel nézegetem a twitterem. Amint megpillantom Ashton tweetjét Lana videójáról, azonnal idézem. Lehet, hogy bosszant, de attól még a testvérem, és büszke vagyok rá.

"Ő A TESÓM" fűzöm hozzá, majd megosztom mind a 867 követőmmel. Nem mintha lenne értelme, hisz reagálni soha senki nem reagál a tweetjeimre, maximum Veron, a legjobb (és egyetlen) barátnőm. Én a Twittert nem is közösségi oldalként, inkább nyilvános naplóként használom.

Kíváncsian fürkészem a testvéremről szóló kiírásokat, amikor hatalmas csattanást hallok a földszintről. Szélsebesen kivágtatok a szobámból, le a lépcsőn.

Ahogy lelépek az utolsó lépcsőfokról, már hallom, ahogy Anyám kedvenc anyósát különböző jelzőkkel illetve emlegeti, Apám érdes, rekedtes hangjától pedig megremegnek az ablakok.

Hetek óta ez megy: vita, nézeteltérés, veszekedés, ajtócsapkodás, üvöltözés. Óvatosan benyitok a konyhába, mert hol máshol eshetnének egymásnak?! Bekukkantok, és látom, ahogy Apám az idegtől eltorzult fejjel üvölt Anyámmal, aki könnyektől ázott szemmel, ám töretlen büszkeséggel ordít vissza.

Nos, a 'töretlen' jelző esetünkben csupán a büszkeségre alkalmazható... lepillantok a földre, ahol üveg- és porcelánszilánkok hevernek szanaszét.

- AZ BIZ-ISTEN, HOGY NEM CSINÁLOM EZT TOVÁBB - kiáltja Apám, és a vitát lezártnak tekintve megindul felém. Félreugrok az ajtóból, mert látom, hogy lendülete akkor is vinné tovább, ha lassítani akarna. De nem akar. Ahogy mellém ér, szúrós pillantást vet felém.

- Válunk - böki oda, majd elviharzik mellettem. Anyára pillantok. Látom rajta, hogy a tányérok és poharak mellett ő is összetört legbelül. És én is.

[Author's Note]: aloha! Ne haragudjatok a késésért! :(
Annyi minden összejött... de nem magyarázkodom, késtem a résszel. Millió bocsánat. Remélem mindenki számára világos, miért kapta eza fejezet a KONTRASZT címet. :) (akinek esetleg nem, nyugodtan írjon privát üzenetet) Iparkodom az új résszel! Imádlak titeket! :)

Lin .xx