Fan of a fan (átmenetileg szünetel)

12. fejezet - Ilyen nincs!

- KÖSZÖNÖM, LONDON! - kiáltom.

A tömeg őrjöng. A szívem szinte kiszakad mellkasomból. Hihetetlen mennyiségű adrenalin árasztja el egész testem. Még utoljára meghajolok, és szívszakadva lesétálok a színpadról. Amint még mindig levegő után kapkodva lebotorkálok a lépcsőn, a srácok félkörben állva tapsolnak és füttyögnek nekem. Mind a négyen.

- Zavarba hoztok - vigyorodok el, arcom pírba borul.

- Oltári voltál - ujjong Calum, és megölel. Hihetetlen, hogy milyen kevés idő alatt mennyire közel kerültünk egymáshoz.

- Köszönöm - hebegem teljes zavaromban.

- Hogy fogjuk tudni ezt felülmúlni - néz rám tettetett kétségbeeséssel az arcán Luke.

- Nem gondolnám, hogy problémát okozna... hisz ez a többezer ember csak azért vette meg a jegyet, hogy titeket láthasson - felelem, miközben lopva a Calum mellett ácsorgó Ashtonra pillantok. Arca megrándul, de nem néz rám.

- Na, mi jövünk - tördeli kézfejét mosolyogva Michael.

- Kéz- és lábtörést - emelem pacsira a kezem, és mindenki belecsap, kivéve Ashtont. Ő már a dobok mögött helyezkedik a sötét színpadon. A srácok eltűnnek, én pedig vigyorogva nézek utánuk.

- Hihetetlen voltál - szólal meg valaki a hátam mögött.

Amint megfordulok, Roberto-t látom közeledni széttárt karokkal. Arcomon a mosoly szélesre húzódik, és óvatos lépéseket teszek felé.

- Köszönöm - sütöm le tekintetem, ő pedig szorosan magához von.

Arcomat vállára fektetem, és mélyet szippantok bódító illatából. Sosem gondoltam volna, hogy valaha képes lesz ennyire megrészegíteni csupán egy illat. Az Ő illata.

Jóval magasabb nálam, így kissé előre kell hajoljon, hogy felérjem. Ó, bárcsak így maradhatnék örökre: az ő karjaiba zárva. Hihetetlen nyugalom lesz úrrá rajtam, amint hozzám ér. Eddig még ziháló légvételem azonnal csillapodik. Nem akarom elereszteni.

Ölelésünk csupán néhány hosszabb másodpercig tart, nekem mégis óráknak tűnik. Szépen lassan elhúzódik tőlem, nekem pedig rengeteg kérdés fut át az agyamon.

- Mmm, mit akartál kérdezni a show előtt? - kérdezem félénken. Egy aprót hátralép, arcán zavart mosoly tündököl.

- Noelani, keresnek - dugja ki fejét az öltözőmből Connie.

- Ne haragudj, máris visszajövök - nézek bűnbánón a rákvörösre pirult srácra, aki bólint, én pedig berohanok az öltözőbe, éz kezembe kapom a felém nyújtott telefont.

- Igen? - szólok bele vidáman, mégis hadarva. Ki akarna megvárakoztatni egy istenpasit?

- LANA, EGYSZERŰEN FERGE- most figyelj -TEGES VOLTÁL! - visít a telefonba egyszem húgom.

- Köszönöm, de te honnan tudod? - nevetek fel.

- Tesó, tagja vagyok a 5SOS és a One Direction fandomnak egyaránt... úgy gondolod, gondot okoz megnézni az első nagykoncertedet élő egyenesben az ágyamból? - mondja, és szinte magam előtt látom, ahogy tekergeti a nyakát.

- Alábecsültelek. Mi újság odahaza? - mosolygok boldogan.

Hihetetlenül szeretem a testvéremet, és most, hogy nem látom minden nap a rusnya fejét, rájöttem, hogy kibaszottul hiányzik.

- Anya valami programot szervezett magának estére, én meg Veronnal vagyok, itt alszik. Apa beadta a papírokat, és napokon belül lebonyolítják a tárgyalást - hangjában szinte tapintható a fájdalom, a bánat, a beletörődés.

- Sajnálom... ha valamiben tudok segíteni, rám számíthatsz - suttogom.

Néhány szót még ejtünk a koncertről, majd letesszük a telefont. Szélsebesen rohanok vissza a folyosóra, ám Rob sehol sincs.

- Elnézést, Mr. Rossi merre van? Az előbb még itt volt - szólítok meg egy staffos fickót.

- Fel kellett mennie az irodájába tárgyalni, ma már nem jön vissza - közli fapofával, és elfordul.

Bánatosan lépek arrébb. Sosem fogom megtudni, mit szeretett volna kérdezni.

A koncert hátralévő részében a backstage-ben tomboltam végig a srácok előadását. Nem tagadom, minden 5. percben lopva az ajtók felé pillantottam, hátha megjelenik Ő.

Nem tette.

- EZ KURVA JÓ VOLT! - ugrik le a lépcsőn Michael.

- Ennyi volt? Már vége is? - biggyesztem lefelé ajkam.

- Bocs, Nono, legközelebb privát koncertet adunk csak neked! - vigyorodik el kajánul Calum, és rám kacsint.

- Nono? Milyen kibaszott becenév ez? - nevetek fel hangosan.

- Az én személyes becenevem számodra. Örülj inkább - nyújtja felém nyelvét, és a srácokkal az öltözők felé veszik az irányt.

...

Körülbelül fél 12 felé járhat az idő, amikor végre visszaérünk a hotelba. Az autóút meglepően gyorsan telt el, miközben Michael és Luke videókat csináltak a rajongóiknak, a másik kettő meg nyomta a telefonját.

Fáradtan vonszolom át magam az előcsarnokon a liftig. Erőtlenül nyomom meg a hívógombot, és zombiként botorkálok át küszöbén.

- Lana, beszélhetnénk? - lép be mellém legnagyobb meglepetésemre Ashton. Döbbenetemben egy hang nem jön ki a torkomon, bólintok inkább, a lift pedig halkan bezárul.

- Miről szeretnél beszélgetni? - nézek fel rá. Na igen, ezért nem szeretek alacsony lenni.

- Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Kezdjünk mindent a legelejéről. Kérlek - fúrja csillogó tekintetét mélyen az enyémbe.

Arca bűntudatot, félelmet, s talán egy kis haragot is rejt. Gyönyörű szemei szorosan tartják a kontaktust enyémekkel, én pedig még mindig nem tudok kinyögni egy árva szót sem. Szemem lesütöm, és mindent alaposan átgondolok. Bár megszakítottam a szemkontaktust, így is érzem, hogy tekintetét nem vette le rólam. Minden erőmet összeszedem, hogy felelni tudjak.

- Rendben, teljesen előröl. Szia, a nevem Noelani Green, de szólíts csak Lana-nak - mosolyodok el, és kezet nyújtok felé. Megkönnyebbült vigyor jelenik meg arcán, és kedvesen kézcsókot ad.

- Örvendek, én Ashton vagyok - feleli bársonyos hangon. Lehet, hogy új lappal indítottunk, de néhány dolgot nem tudok, és nem is akarok elfelejteni.

- Figyelj, beszélhetnénk a dalról, amit írtál? - emelem fel tekintetem.

- Persze, de tegyük át holnapra. Ma már azt sem tudom fiú vagyok, vagy lány - ásít hatalmasat, a liftajtó pedig halkan kinyílik.

- Rendben. Aludj jól - mosolygok rá, ahogy kilép a liftből. Még egyszer utoljára visszafordul, puszit dob, és eltűnik az ismét zárt ajtók mögött.

Nagynehezen eljutok szobám ajtajáig, ahol nem várt meglepetés fogad: egyetlen szál sárga rózsa, egy szétnyitható üdvözlőlappal.

Kíváncsian emelem fel a két tárgyat, szemem pedig elkerekedik, amint az üdvözlőlap belsejébe írt sorokat kezdem olvasni. Szívem hevesebben ver, mint valaha, torkomba hatalmas gombóc szökik, arcomra levakarhatatlan vigyor ül ki. Elárasztja testemet a boldogság.

Ilyen nincs!

[Author's Note]: sziasztok :)
Ez a rész sajnos unalmasra, rövidre és szarra sikeredett, mert őszintén bevallom, egy órája kezdtem el írni, hogy még ma valamit fel tudjak nektek rakni (tudom, technikailag már vasárnap van, de na)...
Ígérem, a következő sokkal izgalmasabb és mozgalmasabb lesz! :)
Addig is nézzétek el nekem ezt a mai kis firkálmányt! :)

Nap kérdése: mire vagytok jelenleg a legkíváncsibbak a sztorival kapcsolatban? :)

2 hét múlva jelentkezem! ♡
Csók és ölelés!

Lin .xx